Október tizenötödikétől szabálysértési eljárásban büntethető az, aki közterületen él. A fedél nélkülieket háromszor figyelmeztetik és külön mentőkkel szállítják szállókra, menhelyekre, dolgaikat elkobozzák, akár meg is semmisíthetik. A szigor nemcsak papíron él: hétfőn tényleg minden aluljáróban megjelentek a rendőrök, estére pedig kis híján eltűntek a hajléktalanok a belvárosból, a metróállomásokon szó szerint hűlt helyüket találtam.
Erikbe szó szerint belebotlottam, amikor már feladtam, hogy bárkit szóra bírjak. Őt viszont bírni sem kellett, mondta magától. Íme a (remélem, nem utolsó) beszélgetés a belváros utolsó hajléktalanjával.
Bocsánat, az utcán él?
Itt bizony. Tippeljen, mennyi ideje.
Én arra is csak tippeltem, hogy az utcán él.
Jól nézek ki, mi? Csak ezt a kis szőrt kellene eltüntetni innen az arcomról oldalt. Akkor végképp meg nem mondaná senki. Na, tippelj. Ja, tegeződünk.
Nem tudom, pár év.
Huszonöt év. Hu-szon-öt! Hatvanas vagyok. Tehát majdnem az életem fele.
Tényleg meg nem mondanám.
Azért, mert nem drogozok! Ennyi. Így egyben lehet maradni. Amúgy rettenetes az egész. Egyik lábam sincs már meg, így nagyon nehéz, alig járok, pedig azt most nagyon kell.
Fotók: Neményi Márton
A rendőrök miatt?
Közölték, hogy két figyelmeztetés, harmadszorra annyi.
Annyi? Elzavarnak?
Nem zavarnak el, hanem bilincs, börtön. Az adósok börtöne. A cuccaimat meg elveszik, azt mondják, nem tartják meg, égetik el az egészet.
Ez itt mindened?
Ez. Nézd meg, van egy kis takaróm, inkább sál ez, nem is takaró, ilyen kötött, női, el tudod képzelni, mennyit ér ez hajnaltájt. Meg egy nadrágom, szép fehér, nincs szívem felvenni, tudod, meddig maradna fehér az utcán?
Mi a legértékesebb dolgod?
Már milyen értelemben?
Ami a legjobban fájna, ha elvennék.
Hah! Hát ez a kis pénz, amit most adtál.
Dolgozol?
Dehogy! Mit? Lábak nélkül? Mondom, hiányzik mindkettő. A sarkaimon kívül nem maradt más a lábamból, azokon tipegek. Fáj, kellene a morfium, ami nem drog, hanem gyógyszer, az orvos írja fel, csak az most eltűnt, nem érem el. Mindig azt mondta az anyám, hogy fiam, meg kell tanulnod a sarkadra állni. Ha most élne, megmondanám neki: anya, nemhogy megtanultam, hanem egyenesen azokon járok!
És most merre?
Nem tudom. Kellene egy kávé, Éva még nyitva van, nézd, ott cigizik, amit adtál, abból ki is jön.
