Aktuális

Meghalt a Microsoft egyik alapítója

Paul Allen gyerekkori barátjával, Bill Gatesszel 1975-ben alapította a később óriássá vált informatikai vállalatot, ő találta ki a cég nevét is.

Meghalt Paul Allen, a Microsoft informatikai óriáscég egykori társalapítója – jelentette be hétfőn este Allen befektetési vállalata. A 65 éves milliárdos a szülővárosában, Seattle-ben hunyt el hétfőn a rákbetegségével összefüggő komplikációk következtében.

Paul Allen és Bill Gates, a Microsoft másik alapítója gyermekkori barátok voltak, és 1975-ben alapították meg a Microsoftot, a vállalat elnevezése Allentől származott.

Allen 1982-ben súlyos betegség miatt megvált a Microsofttól, 2000-ben pedig a cég igazgatótanácsi tagságáról is lemondott. Közben Vulcan néven befektetési vállalatot hozott létre, megvásárolt két labdarúgócsapatot és egy kosárlabdaklubot, valamint létrehozott három kutatóintézetet is. Az egyik intézet agykutatással, a másik sejtkutatással, a harmadik pedig a mesterséges intelligenciával összefüggő kutatásokkal foglalkozik.

Az üzletember a Forbes magazin idei listáján a 44. leggazdagabb milliárdos volt, 21,7 milliárd dolláros (mintegy 6000 milliárd forint) vagyonnal. Ebből rengeteget költött jótékony célokra.

Paul Allen (Fotó: Vulcan.com)

Paul Allennél először 1983-ban állapítottak meg Hodgkin-limfómát. Később, 2009-ben non-Hodgkin limfómával kezelték, pár nappal ezelőtt pedig nyilvánosságra hozta, hogy betegsége kiújult.

Bill Gates hétfőn este közleményben fejezte ki gyászát:

Összetört a szívem egyik legrégebbi és legkedvesebb barátom, Paul Allen eltávozásának hírére. Igazi társ és drága barát volt. A személyi számítógépek nélküle nem jöhettek volna létre.

A Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella szintén közleményben méltatta az elhunytat. „Nyugalmat árasztó és állhatatos” embernek nevezte őt, aki „mágikus termékeket, megoldásokat és intézményeket hívott életre, és ezzel megváltoztatta a világot”.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója az iparág úttörőjeként és a világ jobbá tételéért dolgozó emberként méltatta Twitter-bejegyzésében Paul Allent.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top