„Egymás után születtek a gyermekeim: az elsővel, Lilivel, aki 29 éves koromban lépett be az életünkbe tisztes anyaként és polgárként otthon töltöttem három évet. Nem bántam meg, magam is úgy gondoltam, hogy mellette van a helyem, és a vágyakozás, hogy kicsit szabadabb életem legyen, esetleg újra dolgozzak, nem kínzott túlságosan. Mire lejárt volna ez az idő, ismét várandós lettem, és szültem egy kisfiút, Lórántot. Nagyon boldog voltam, és vártam ezt a gyermekemet is, de ott motoszkált a fejemben a gondolat már a terhesség alatt, hogy ha ez így megy, és esetleg egy újabb gyerkőc jelentkezik be mondjuk két év múlva, akkor én már soha többé nem megyek dolgozni? Ez már kevésbé tűnt vonzó perspektívának.
„Vissza akarok térni az emberek közé”
Az anyaságot mindennél szebb élménynek és fontosabb feladatnak éltem meg a kezdetek óta, de rájöttem közben arra is, hogy más igényeim is vannak, és az élet más területein is szeretnék még pezsegni, nem csak a konyha-óvoda-játszótér háromszögben. Szó sincs róla, hogy a karrierépítés lenne a mindenem, és cseppet sem jellemző rám, hogy ne tudnék boldogan élni anélkül, hogy fontoskodva, kosztümben és kimért, üzletasszony frizurával és sminkkel sürögjek-forogjak valamilyen állásban napi nyolc órában. Viszont a társaságot nagyon is igénylem, a munka adta kihívásokat és sikereket élvezem, és a kollégák közössége valamint az a változatosság, amit egy munkahelyi csapat ad nagyon is hiányoztak nekem már attól a perctől kezdve, hogy elmentem szülési szabadságra. A második gyermekemet várva ezért úgy határoztam, hogy nem töltöm ki a törvények adta három évet, hanem amikor Lurkó érett lesz rá, beszoktatom a bölcsibe, én pedig visszatérek az emberek közé.
Aztán rögtön rájöttem arra is, hogy majdnem négy éve nem jártam köztük, és teljesen kiestem a ritmusból. Nem tudom már, mik az elvárások, az aktuális trendek, a szakmai tudásom is kopott, miközben ők „odakint” fejlődtek. Nem volt éppen megnyugtató és biztató ez a helyzet. Úgyhogy nem volt más választásom: ha dolgozni akarok, akkor arra el kell kezdenem a felkészülést már a terhesség alatt!
„Amíg távol voltam, minden megváltozott”
Akinek babája van és mellette még egy 3 éves gyerkőc gondját is viseli, az tudja, hogy mennyi szabadidő jut saját magára, az önképző ötletei megvalósítására, meg azokra a nagy felkészülésekre, amiket én tervbe vettem. Semennyi. Hiába akartam fejlesztem a nyelvtudásom, az egyetlen dolog, amire képes voltam, hogy esténként, vagy az üres negyedórákban napközben bekapcsoltam a tévét, azzal a szándékkal, hogy kicsit kimossam az agyam. Ebből nem lesz fejlődés és nyelvvizsga – mondtam magamnak. Aztán hirtelen bevillant, hogy naná, hogy mégis lesz! Eszembe jutott ugyanis, hogy egy erdélyi barátnőm, aki itt Budapesten, a Corvinuson angolul tart előadásokat vállalati pénzügyek témában, soha életében nem járt angoltanárnál, de még általános iskolában vagy a gimiben sem tanulta ezt a nyelvet. Kizárólag feliratos filmekből tanult meg angolul úgy, hogy gyerekkorában ilyeneket néztek otthon, mert nem voltak szinkronizált filmek a tévében.
Ha neki ment, nekem is fog! Fel is kutattam rögtön egy rakás feliratos filmet a neten, és amikor időm volt, ezeket néztem, ha pedig nem értem rá, akkor is ezek szóltak a laptopról. Folyton angolul duruzsoltak a lakásban, és egyszer csak azt vettem észre, hogy kezdem érteni, amit mondanak a szereplők. Az önképzés mikéntjének problémáját tehát – legalábbis részben – kipipálhattam. Ettől meg is nőtt az önbizalmam olyannyira, hogy egy nap besétáltam a régi munkahelyemre, hogy megmutassam az arcom, és kicsit felmérjem a terepet. Óriásit csalódtam… Mindenhol teljesen új arcok, ismeretlen termékek, soha nem látott módszerek és fura projektek.. az egész idegen volt. De nem csupán idegen, hanem ellenszenves is. Nem vonzott vissza ez a környezet. Természetesen elkeseredtem.
Kell egy terv!
Újabb kérdések jöttek, és vele együtt újabb gondok is. Állást kell keresnem? Ahhoz még nem elég az önbizalmam. Ugyan ki akar ma egy kétgyerekes anyát alkalmazni? Hogyan tudok összegyeztetni két gyereket, egy férjet és magam igényeit, életmódját egy munkahellyel? Egyáltalán mi lenne nekem a jó? Mint kiderült, ez az utolsó kérdés volt a legfontosabb, amit feltehettem, és az erre adott válasz lendített előre. Ugyanis ha őszintén magamba néztem, rájöttem, hogy nekem nem kell 8 órás állás, és nem csak azért, mert nem szeretném a napom harmadát főnökökkel és ügyfelekkel bajlódva tölteni, hanem azért is mert a gyerekem gondozása mellett végre magamra és a páromra is szeretnék időt szakítani. Sőt, mi több: az lenne a legjobb, ha egy 4-6 órás munkát nem kéne folyton irodából végeznem, hanem legalább részben ott és akkor intézhetném, amikor és ahol nekem a legkényelmesebb. Részmunkaidős résztávmunka! Ez kell nekem! Ilyen van egyáltalán? Ha nincs, akkor majd én megteremtem! – fogadtam meg magamnak nagy lendülettel, mert visszagondolva rájöttem, hogy az eddig betöltött munkaköreim az ilyen típusú munkavégzést könnyedén lehetővé tették volna. Csupán meg kell győzni egy céget, hogy így, ilyen formában is hasznos lehetek számukra. Elkezdtem tehát stratégiát gyártani.
Ennek a tervnek 5 fontos eleme volt:
- Pontosan meghatározom, hogy mennyit, mikor és honnan szeretnék dolgozni, vagyis teljesen önző módon kigondolom, milyen állás szolgálná leginkább az életvitelem és céljaim.
- Kb. másfél éves korában bölcsibe adom Lórántot, és 3-6 hónapot adok utána magamnak, hogy otthon csak azzal foglalkozzam, hogy felfrissítem a szakmai ismereteimet.
- Eközben feltérképezem, hogy általánosságban véve milyen munkakörök és munkahelyek azok, amik a terveimnek, frissen megálmodott új életmódomnak a leginkább megfelelnek. Ha kell, átképzem magam, hogy alkalmas legyek a betöltésükre.
- Ezután megnézem, hogy a környéken, elérhető távolságban van-e a fenti kritériumoknak munkahely, amit „betámadhatok” a CV-mel és amelynek felajánlhatom a munkaerőmet, tudásomat.
- Végül pedig rendbe szedem a külsőm, ledobom a lelógó hajú kismama imázst, frissítem a ruhatáram, felkészülök az állásinterjúkra, és belevágok a munkahely megszerzésébe!
Ezt a listát, így ahogy most ti látjátok, leírtam magamnak, és a szép emlékeket idéző Rovinj hűtőmágnessel rögzítettem életterünk centrumában, a konyhában, a hűtőszekrény fogantyúja mellett, pontosan szemmagasságban. Jó ha mindenki tudja, hogy itt komoly dolgok vannak készülőben!
Időben kezdtem – ez volt a siker kulcsa
Párom elképedve, de lelkesen fogadta ezt a haditervet. Felajánlotta, hogy magára vállal egy kis részt belőle, és körbenéz a „bölcsipiacon”. Ekkor Lóránt még csak 11 hónapos volt, szóval annyira nem szorított az idő. Később átgondolva a dolgot, a siker kulcsa az volt, hogy jó előre elkezdtem a tervezést, és nem a kialakuló körülmények és az idő szorításában kényszerültem lépésekre. Magam irányítottam a történéseket a saját forgatókönyvem szerint. (Zárójelben megjegyzem: már maga az a tény, hogy volt egy tervem és időben elkezdtem a megvalósítását nagy önbizalmat adott, és egyben megnyugtató érzés is volt. És ez nem csak nekem volt hasznos, hanem a férjemnek és a gyermekeimnek is, akik nagyon élvezték, hogy belőlem aggodalom és feszültség helyett nyugalom és bizakodás árad. Az előre tervezést ezért mindenkinek jó szívvel ajánlom!)
A történet többi része igazából már részletkérdés, és mellékes is. A bölcsibe szoktatás után 5 héttel találtam nekem való, családbarát munkaadót, akit meg tudtam győzni, hogy anyaként – vagyis profi szervezőként, hidegvérű, végtelen türelmű, empatikus, felelősségteljes, precíz munkavállalóként és kiképzett problémamegoldóként – jó szolgálatot tehetek neki félig távmunkában, félig irodai ténykedéssel napi 4 órában is. Egy kicsit engedni kellett ugyan a fizetési igényeimből, de cserébe IDŐT kaptam és lehetőséget egy olyan életmódra, ami a gyerekeimnek, a férjemnek, a tágabb családomnak, magamnak, és az egészségemnek a leginkább megfelel. Nekem ezek a fontos dolgok, ezeknek rendelek alá minden mást.”
Szponzorált tartalom
