nlc.hu
Aktuális
Belépőt szedett a borsodi kórház a szülészetre érkezőktől

Belépőt szedett a borsodi kórház a szülészetre érkezőktől

A kórház fejenként 3000 forintot kért a szülőszobába belépő hozzátartozóktól.

A bíróság első fokon 5 millió forintos bírságot szabott ki arra a borsodi kórházra, ahol a szülőszobába belépő hozzátartozóktól fejenként 3 ezer forintot kértek arra hivatkozva, hogy fedezniük kell a védőruha árát. Az Európai Roma Jogok Központja szerint az eljárás nemcsak szokatlan, de egyben jogsértő is: pereltek, és győztek.

A kórházat egyébként a hozzátartozók panaszai alapján perelték be: a belépő miatt ugyanis a szegényebb kismamák kísérői nem lehettek ott a szüléskor. Pedig azt az egészségügyi törvény is kimondja, hogy a szülő nőnek joga van ahhoz, hogy mellett legyen valaki, akit ő választ magának a szülés alkalmával – nyilatkozta az RTL Híradónak Muhi Erika, az alapítvány megbízott képviselője.

A bíróság döntésének értelmében a kórháznak 5 millió forint közérdekű bírságot kell majd az állam részére kifizetnie, valamint, az intézményt eltiltották a gyakorlattól, hogy a védőöltözetet pénzért adja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top