nlc.hu
Aktuális
Belebukott a pénzhiányba az ELTE dékánja

Belebukott a pénzhiányba az ELTE dékánja

Magyarország legnagyobb, és egyik legmagasabban jegyzett egyeteme az Eötvös Loránd Tudományegyetem éves költségvetése 30 milliárd forint, mégis hatalmas pénzügyi gondjai vannak.

Scheuer Gyula kancellár október 18-án az „egyes karok költségvetési hiányára” és a 2019. évi költségvetés várható alakulására tekintettel megszorításokat írt elő az ELTE karainak, köztük a Természettudományi Karnak (TTK) is, ahol az igazgatóság körlevélben tájékoztatta a munkatársakat.

A TTK már eddig is súlyos pénzügyi hiánnyal küzdött, az évekkel ezelőtt megváltozott állami finanszírozási rendszer hátrányosan érintette őket. Az éves hiány mértéke elérte az 1 milliárd forintot, ezért az ELTE Szenátusa már az év elején kötelezte a TTK-t, hogy idén takarítson meg 250 millió forintot, illetve szeptember 15-ig nyújtson be hosszú távú intézkedési tervet a hiány csökkentésére. 

A TTK dékánja, Surján Péter szeptember végén leadott egy hosszú távú intézkedési tervet, de az abban ígért költségcsökkentéseket kevesellették, a dékán az intézetigazgatók javaslatait nem fogadta el, és határozott kérés ellenére sem tárgyalta meg azt a Kari Tanáccsal (KT), csak szóbeli ismertetés történt, az írásbeli anyagot nem mutatta be, és szavazás sem volt.

A javaslatot Scheuer Gyula kancellár nem fogadta el. Közölte, hogy a kar vagy visszahívja a dékánt, vagy kancellári biztost nevez ki az irányításra, pedig gyakorlatilag már tavasz óta – illetve hivatalosan pár hete – minden kari kifizetést személyesen a kancellárral kell engedélyeztetni – írja a 444.

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A TTK dékánja, Surján Péter az október végi kari tanácsülésen bizalmi szavazást kér maga ellen, ahol a KT tagjainak csak a 17 százaléka támogatta őt, így november 5-i hatállyal elküldte lemondását a rektornak.

A TTK-t az új dékán tavaszi megválasztásáig egy megbízott dékán irányítja majd, akinek személyére már javaslatot is tettek a kancellárnál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top