A hetek óta tartó szárazság, az alacsony páratartalom és a sivatag felől hatalmas széllökésekkel támadó Santa Ana szél következtében újra erőre kaphat a több mint 28 ezer hektáron lángoló kaliforniai tűzvész, amelyet már most Kalifornia történetének legpusztítóbbjaként emlegetnek a hatóságok, és amely most már az űrből is jól látszik.
A feltételezések szerint a pusztító tűzvész, amelynek mostanáig több város és több mint 6700 épület vált martalékává, csütörtökön kezdődött, Sacramentótól északkeletre, a Plunas erdő peremén. És bár a hatóságok kezdettől fogva igyekeztek megfékezni a lángokat (az oltáson jelenleg több mint 8000 tűzoltó dolgozik), a bravúr egész mostanáig nem sikerült a tűzoltóknak.
Ezért részben a fent már említett, a tűz villámgyors terjedéséhez kedvező körülmények tehetők felelőssé, részben pedig a tény, hogy az erdőtűznek három hatalmas gócpontja is van az állam különböző részein: a Camp Fire elnevezésű tűz az állam északi részén, míg a Hill Fire és a Wooley Fire az állam déli részében lángol.
A hatóságok tömegesen telepítik ki az érintett terület lakóit: a CNN adatai szerint eddig a pillanatig 200 000 embernek kellett elhagynia az otthonát, köztük olyanoknak is, akiknek alig egy órájuk volt, hogy összepakolják a legfontosabb holmijaikat. Az amerikai hírcsatorna beszámolója szerint a többség autóval próbál biztonságos helyre menekülni, de ahogy az ezen a hátborzongató videón is látszik, sokszor már a menekülés sem biztonságos:
A szemtanúk hatalmas dugókról, tömött, lángoktól övezett autóutakról számoltak be: olyan is volt, akinek választania kellett, vagy áthajt autójával a lángokon, vagy családjával együtt kiszáll, és az autót hátrahagyva, gyalog menekül tovább. A tűzvész ráadásul nemcsak az embereket, de az érintett területen lévő vadvilágot, sőt azokat a haszon- és háziállatokat is veszélyezteti, akiket kétségbeesett gazdáik hagytak hátra, vagy eresztettek szélnek.
Róluk az állatbarát tűzoltók, a helyi állatvédő szervezetek és az állatszerető civilek igyekeznek gondoskodni. Péntek reggel a tűzvésztől leginkább veszélyeztetett területek közelében három nagyobb mentőközpont is megnyitotta kapuit, ahova – más megoldás híján – a gazdik leadhatják jószágaikat.
„El se tudok képzelni rettenetesebb dolgot, mint azt, hogy egy gazdának hátra kell hagynia imádott kedvencét, és azért imádkoznia, hogy legyen valaki, aki majd gondoskodik róla” – nyilatkozta az NBC4 csatornának Bunny World Alapítvány vezetője, akinél a tűzvész kitörése óta szünet nélkül csörög a telefon. És nem csak nála. A tűzvész által nem érintett menhelyek és állatvédelmi központok épp ezért örökbefogadásra buzdítják az embereket: hogy a megüresedett helyeken fogadhassák azokat az állatokat, akiknek mindennél nagyobb szükségük van most a biztonságra.
Ők azok: