„Ha szeretem a társam, miért zavarna, hogy mással is jól érzi magát?” – Így él Barbara és Laci, egy poliamor pár

Elkezdjük az életet valakivel, hiszünk az illetőben, hiszünk a kapcsolatban. Évek telnek el, és közben folyamatosan érnek minket más hatások. Olykor vonzalmak. Mély barátság, szeretet, szerelem – bármi előfordulhat, sajnos vagy szerencsére. Szerencsére, mert ezek a legszebb érzelmek. Sajnos, mert fájdalmat okozunk vele valakinek. De miért kell, hogy fájjon ez, miért erősebb a kizárólagos birtoklási vágy az elengedő szeretetnél? Ki és mikor mondta ki, hogy egyszerre csak egy embert szerethetünk vagy kívánhatunk meg, és miért tartjuk magunkat makacsul ehhez az össztársadalmi megegyezéshez akkor is, ha nyilvánvalóan kevesen tudják tartani magukat hozzá, viszont családok mennek tönkre miatta? Új sorozatunk a teljes életen át tartó házasság és monogámia mindenek feletti erkölcsiségének megkérdőjelezéséről, a párkapcsolatok 21. századi újraértelmezéséről szól.

Mi az a gondolata a poliamoria elvének, ami téged leginkább megfogott?

Kónya Barbara: A szabadság és választás gondolata. Hogy attól, hogy szeretek valakit, még nem kell a mások iránt fellobbant érzelmeket elnyomnom, vagy szégyenkezem miattuk, sőt az új ingereket, élményeket visszavihetem az elsődleges kapcsolatomba.

A társadalmunknak az egyetlen igazán elfogadott párkapcsolati formája a monogámia, méghozzá az életen át tartó – ennél fogva sokan nem mernek, sokan nyilván nem is akarnak semmiféle megosztásban gondolkodni.

Csakhogy az élet hosszú és túl sokszínű is ahhoz, hogy egyformán éljünk. Hiszen ahány ember, annyiféle kapcsolódási lehetőség. Teljesen másként kötődsz az első szerelmedhez, a férjedhez, majd egy újonnan megismert emberhez. Annyiféle lehetőség van, nem értem, miért kéne egy évezredek óta rögzült mondóka szerint élnünk?

Ha az ember alapvetően poligám vagy poliamor természetű, és az egy életen át tartó monogámia valójában nyűg neki, akkor miért próbál így élni?

Mert nincsen előtte példa, egy használható életforma. A legtöbben a keresztény, monogám családmodellt ismerjük a szüleinktől, a maga jól lefektetett, bebetonozó szerepeivel. Miközben a valóság az, hogy a világon ma is sok helyen létezik például többférjűség, többnejűség. Úgyhogy a mi üzenetünk az, hogy ne tekintsük ezt normának vagy kizárólagosnak – legfeljebb a mi kultúrkörünkben az, de nem lehet az ember természetéből levezetni, mert nem ilyenek az emberek. Vagy akkor több milliárdan élnek normaszegőként.

Laci és Barbi

A poliamor szemlélet szerinti életben mi történik akkor, ha egy pár egyik tagja megismer valakit, akihez – így vagy úgy – elkezd kötődni?

Az illető nem ijed meg, hiszen a kötődés, a vonzalom pozitív dolog. És ha nem hisszük el, hogy az egyik értéknek mindenképp tönkre kell tennie a másikat, akkor nincs okunk félni, hanem bátran beleengedhetjük magunkat az új élménybe. Miért kéne visszafogni magunkat, ha úgy érezzük, hogy az új kapcsolat által többek vagyunk, és ezt az energiát be tudjuk hozni az alapkapcsolatba is? Így mindannyian tudunk fejlődni akkor is, ha önmagában a két ember hosszabb együttélése esetleg már megrekedt volna egy bizonyos szinten.

Azt jobban el tudom képzelni, hogy a testiséget több emberrel osztja meg valaki, mint hogy a legbensőbb érzelmeit. Ám a poliamoria nem vagy nem csak a szexről szól – inkább többszerelműségnek fordítható. Lehet szerelmesnek lenni egyszerre több emberbe?

Személye válogatja. Én például – és a nőkre ez többnyire jellemző – nem tudok csak úgy összefeküdni valakivel. Szükségem van érzelmi bevonódásra. Ami nem feltétlenül szerelem, nevezzük vonzalomnak. Egyébként a szerelmet kissé túlértékelik. Ez egy kémiai folyamat, ami hullámhegyek és -völgyek után szükségképpen lecseng.

Ha jól értem, a poliamorok tulajdonképpen hasonlóan működnek, mint a monogámok, inkább csak az különbözteti meg őket, hogy megértőbbek az emberi alaptermészettel kapcsolatban, és képesek legyőzni a féltékenységüket.

A poliamoriát egyfajta gyorsított pályának látom. Önismeretben, párkapcsolatban, minden érzelemben intenzívebb, hiszen nem gondolkodik sem kizárólagosságban, sem a másik birtoklásában. De nem könnyű dolog, és nem is való mindenkinek. Én úgy gondolom, legyőzni a féltékenységet önismereti feladat. Én tudom, hogy mit érek, mennyi vagyok, és ha a párom elmegy egy hosszú combú csajjal, azt mondom, érezze jól magát. Ez nem fogja megingatni vagy megkérdőjelezni a kapcsolatunkat, hiszen a combok méreténél mélyebb, fontosabb dolgok tartanak össze minket. A szerelem nem matematika. Ha több embert szeretek, az több világot jelent, de ettől még nem leszek becserélhető.

Mit szólsz ahhoz a véleményhez, hogy harmadik személy csak abba a kapcsolatba léphet be, amelyikből valami hiányzik?

Nekem soha nem valamiféle pótlék kellett. Inkább olyan ez, mint a fűszerezés: nagyon jó az alapanyag, de lehet belőle még jobbat csinálni.

Nálad pontosan hány szálat jelent a poli- előtag? Hány emberhez vagy képes testileg vagy lelkileg intim módon kötődni?

Nálam eddig négy kapcsolódás volt a legtöbb – ez történhet férfiakkal és nőkkel is, mivel az embereknek elsősorban a lelke érdekel. Nem tudnék egy állandó számot mondani – ez dinamikusan változik. Ahogyan az is, hogy mi egymást bevonjuk-e a többi kapcsolatunkba, vagyis ha megismerünk valakit, azt bemutatjuk-e otthon, vagy a viszony kettőnk közt marad.

Mióta találtál magadra ebben az életfilozófiában-életstratégiában?

Úgy három éve. Azelőtt nem tudtam, hogy van ilyen, de mindig is volt hiányérzetem az előző kapcsolataimban. Még nem voltam húszéves, amikor már öt éve jártam valakivel, és már a kapcsolat felénél kezdtem érezni, hogy bármennyire szeretem is a páromat, extrémnek tartom azt a gondolatot, hogy életem végéig csak vele lehessen kapcsolatom. Nem akartam korlátozni magam, de közben megcsalni őt, fájdalmat okozni sem szerettem volna. Végül még együtt maradtunk egy ideig, próbáltuk feldobni a napjainkat, de a hiányérzet megmaradt, és nem tudtunk továbbfejlődni.

Sokaknál a vágy eltűnése a leglátványosabb tünete mindennek. Az emberek ilyenkor sok mindennel próbálkoznak a csipkés fehérneműtől a párcserén át a swingerklubig. Ezekről a lehetőségekről mi a véleményed?

Hogy ki lehet próbálni. De számomra egyik sem olyan szabad, mint a poliamoria, bár ami a poliamoriára igaz, az egy ideális monogám párkapcsolatról is elmondható. Vagyis nem a poliamoria a monogámia 2.0-ja, hanem a hagyományos párkapcsolatot lenne érdemes 2.0-s minőségi szintre emelni, azoknak az értékeknek a beépítésével (kommunikáció, őszinteség, elfogadás…), amelyek a poliamoria alapját képezik. Hiszen ha belegondolunk: a poliamoria sokkal erősebb kötelék. Nincs megterhelve azzal a kimondatlan zsarolással, hogy „addig lehetsz velem, amíg csak velem érzed jól magad nőként/férfiként”. Itt a felek önmagukért szeretik egymást, mindenféle külső feltétel nélkül, a saját maguk által meghatározott szabályrendszerben.

Milyen embereknek van esélyük nálad?

Nagyon megválogatom, kit engedek közel magamhoz, vagy kivel fekszem le. Két mondatból ki lehet szűrni, ki az, aki csak szexet akar, és ezen a szűrőn eleve nagyon kevesen mennek át.

Hogyan fogadják az új ismerősök azt, ahogyan működsz?

Általában nyitottan, amiben nyilván benne van, hogy eleve a szabad gondolkodású emberek vonzanak. Mindig elmondom a legelején, hogy poliamor vagyok, vagyis ha összejövünk, valószínűleg nem te leszel az elsődleges az életemben, és nem is az egyetlen. Eddig mindenki megértette.

Vagyis mindig van egy első az egyenlők között?

Nem feltétlenül egyenlők, mármint a kötődés erősségében. És igen, a legtöbb ilyen párnál az alapkapcsolat védendő, minden felett áll, és ezt a később belépők tiszteletben is tartják. Nekem például Laci az elsődleges párom, de a többiek sem alacsonyabb rendűek, és ennek tudatában kapcsolódhatnak hozzám. Mert bár szabad vagyok, felelősségem van nemcsak a párom, de a hozzám csatlakozók felé is. Viszont ez nyílt kommunikáció nélkül nem megy. Ha valami itt a szőnyeg alá van söpörve, az a legfájdalmasabb módon fog visszacsapni.

„Mindig elmondom a legelején, hogy poliamor vagyok, vagyis ha összejövünk, valószínűleg nem te leszel az elsődleges az életemben, és nem is az egyetlen.”

Hogyan ismerted meg Lacit?

Ugyanahhoz a vonathoz futottunk a pályaudvaron, aztán amikor elértük, beszélgetni kezdtünk. Eredetileg azt gondoltam, ez csak egy egyéjszakás dolog lesz, de hamar rájöttünk, hogy ennél sokkal többet találtunk a másikban. Úgyhogy azt szoktam mondani, egy három éve tartó egyéjszakás kaland a miénk – jövőre lesz az esküvőnk.

Milyen magánéleti helyzetben volt ő, amikor találkoztatok?

Négy lazább kapcsolata volt, de azt érezte, nyitott lenne már valami stabilabbra. Akkor érkeztem az életébe.

Most hányan vagytok ebben az életben?

Most csak ketten vagyunk egymásnak, de sokféleképpen megtapasztaltuk már a harmadik vagy negyedik fél bevonódását.

Ezek a „többes fázisok” nem változtatták meg a kapcsolatotokat?

De, megerősítették. A leginkább az hozott össze miket, amikor együtt éltünk meg szerelmet harmadik ember iránt. Mindannyian hagytuk, hogy megtapasztaljuk ezt a kapcsolódást, és senki nem akart a másik helyére kerülni. Ő már több hónapja nincsen velünk, és meg kell mondjam, néha hiányzik is. Imádtam, hogy köztük királynőnek érezhettem magam.

Ez fontos neked? Az ilyen erőteljes visszaigazolás?

Igen, valószínűleg azért, mert nekem is megvolt a kishitű időszakom, és nagyon nehezen győztem le az olyan gondolatokat, hogy nem vagyok elég jó.  Az előző kapcsolataimban szerzett minta kapcsolt be itt is. Hosszú tudatosítási folyamat volt levetkőzni ezt, és rájönni, hogy ez a kapcsolat más szint az érzelmi intelligencia tekintetében. Amikor nőkkel beszélgetek erről, általában csillogó szemmel hallgatják, hogy nahát, te ennyire szabadon élsz? Én nem merném megtenni. A gondolatától is félnek, hogy a pasijuk egyáltalán ránézzen valakire. Szerintem ez önértékelési probléma.

A poliamor gondolkodású emberek közül kevesen lépnek a nyilvánosság elé; félnek a megbélyegzéstől. Szerinted joggal?

Valahol igen, de szerintem csak a félreértések miatt. Sokan azt képzelik, hogy ez valami hippi szabadszex-mozgalom, amiben mindenki azt csinál, amit akar. És bár a poliamoria gondolatkörének valóban fontos része a szexualitás, ennél sokkal komplexebb dologról van szó. Én inkább a lelki szabadságot tartom lényegesnek. Hogy ne legyenek merev határok, mindenki úgy élhessen, ahogy szeret – beleértve a saját partneremet is. Ehhez persze óriási önismeretre van szükség.

És nemcsak a saját, hanem a másik határainak letapogatására is. Nem egy kapcsolat ment már tönkre azon, hogy az egyik fél nyitni akart, amit a másik értetlenül szemlélt.

Az a baj, hogy a párkapcsolattal kapcsolatos kérdések nem időben fogalmazódnak meg a társakban, hanem akkor, amikor már probléma van. A poliamoria nem arra válasz, hogy hogyan javítsunk meg egy rosszul működő kapcsolatot, hanem arra, hogy hogyan indítsunk el egy jót – egymásnak minél nagyobb szabadságot adva, mégis kezelhető rendszert teremtve.

Ezek gyönyörű elvek, de pokoli nehéz lehet ezek szerint élni. Egészen addig könnyű, amíg nem éled meg azt, hogy a ti viszonyotok esetleg már barátivá szelídült, miközben a párod újra szerelmes. Nem hiszem, hogy sosem érzel féltékenységet.

Mi könnyített helyzetből indultunk, mert Laci már ismerte az ilyen viszonyrendszer működési természetét, és be tudott vezetni engem ebbe a világba. Így is másfél év után jutottunk el oda, hogy hétköznapi szinten működött nálunk, és már nem kérdőjeleztünk meg mindent. Amikor elengedem őt máshoz, akkor valóban megélek valamiféle elhagyatottságot. Még féltékenységnek is lehetne mondani. De tudom kezelni.

Nincsenek emiatt jelenetek?

Nincsenek. Köztünk eddig csak hétköznapi apróságokon fordult elő veszekedés, ha komoly dolgokról van szó, akkor nem engedjük meg azt, hogy az érzelmeink elvigyenek egymástól.

Gyakori vélekedés szerint a nők inkább monogám, a férfiak inkább poligám természetűek. Laci, te erről mit gondolsz?

Ágoston László: Nem túlságosan tetszik az ilyen dobozoló gondolkodás. Körülbelül olyasmit sugall, hogy a nő ostoba, érzései által vezérelt teremtmény, a férfi meg a farka által vezérelt ösztönlény. Nem hiszem, hogy attól, mert egyikünk vaginával született, másikunk meg herével, attól más lenne az emberi minőségünk. Más kérdés, hogy a társadalom mivé nevelt minket – ezt érdemes időnként felülbírálni.

Ebben viszont jócskán van különbség férfiak és nők között – tudjuk, hogyan tekintenek egy szabadosan gondolkodó férfira, és hogyan egy nőre.

Valóban, a férfiak nyíltabban vállalhatják fel a szexuális igényeiket, mint a nők. De az, hogy valami jobban látszik, nem azt jelenti, hogy nagyobb arányban létezik. A nőknek általában könnyebb nyitott kapcsolatot kialakítani, mert eleve több lehetőségük adódik. Érdekes viszont, hogy a társadalom megítélése visszahat az emberek önértékelésére. Ismerek olyan nőt, aki például számolja, hogy hány férfival volt, és aggódik, hogy az már „sok”-e. Úgy gondolom, fel kell szabadítani a nőket ez alól a teher alól, a kettős mérce alól. Hogy egyrészt tudomást vegyenek az érzelmeikről, a vágyaikról, másrészt ki is fejezhessék azokat.

„Azt szoktam mondani, egy három éve tartó egyéjszakás kaland a miénk.”

Szerinted miért a monogámia terjedt el nálunk?

Az intim érzelmek egy személyre való korlátozása voltaképp tanult gátlás. A gyerekmeséktől kezdve a filmekig minden arról szól, hogy van „az Igazi”, és hozzá kötjük a szerelem érzését, a testi megkívánást, mindent. Csak sokan nem tudnak vele mit kezdeni azzal, amikor elmúlik a szerelem. Hiányérzetek és óriási problémák jönnek. Csalódottá válnak, mert elhittek valamit, ami valójában nem következik az emberi természetből. Én azt mondom, nem egyetlen igazi van, hanem sokféle emberrel sokféle módon lehet kapcsolódni, akár egy időben sem törvényszerű, hogy csak egyvalaki érdekeljen. Az életünk rövid, miért ne fogadnánk el tőle minél több ajándékot? Én nagyon hiszek abban, hogy húsz-harminc éven belül bekövetkezik az a paradigmaváltás, amiben sokkal elfogadottabb lesz a nyitott kapcsolat, a swinger vagy a poliamoria.

Mennyi volt a legtöbb kapcsolódásod egyszerre?

Talán négy. Négy nő iránt éreztem mélyen, de közben tudtam, hogy mindez a szerotonin és a dopamin játéka. Nevettem magamon, de közben megengedtem magamnak, hogy kiélvezzem a helyzetet. Nem éreztem, hogy választanom kéne, pontosabban mindegyiküket választottam. És még valami: a szerelmet együtt megélni sokkal izgalmasabb. Ketten szeretni egy harmadikat. De nem kérdés, hogy Barbi az elsődleges párom.

Mi a garancia számára, hogy holnap nem fogod másként gondolni? Ha vele hűlnek az érzelmek, mással meg felerősödnek?

Épp ez a lényeg. Hogy amiatt nem kell szétmennie egy kapcsolatnak, mert beleszeretünk valaki másba. Elmondjuk a párunknak, megéljük a szerelmet, amíg tart, aztán visszatérünk hozzá. A garancia a döntés. Épp attól válik stabillá egy ilyen kapcsolat, hogy mi nem csak addig leszünk együtt jóban-rosszban, amíg a szerelem tart. Előre tudjuk, hogy a lila köd elmúlik, és azt belekalkuláljuk. Épp ezért szerintem nem azzal kell házasodni, akibe adott pillanatban a legszerelmesebb vagy, hanem akivel a legjobb csapatot alkotjátok. Akivel el tudod képzelni az együttélést, a gyereknevelést, a hétköznapokat. Egymás háttere lenni. Az élet rengeteg küzdelemmel jár, és ezek megoldásához nem szerelem kell, hanem kooperáció, támogatás, érzelmi kötelék. De az alapja mindig egy döntés, egy elköteleződés. Hogy nem rúgjuk fel a szerződésünket csak azért, mert a szenvedély átmenetileg máshová vonz.

Próbáltál valaha a konvenciók szerint élni?

Igen. Sokáig csak monogám kapcsolataim voltak (öt- és négyéves), amikben nem találtam magam. Ennek ellenére mindig hűséges voltam, már a gondolati bűnt is bevallottam. Egyébként most is maximálisan hűséges vagyok, más kérdés hogy a hűségem nem fizikális természetű. Nem árulom el a kedvesemet, hiszen nem is hazudok neki, és mindig tisztelettel vagyok iránta. Nem árulom el olyan értelemben sem, ahogyan szeretők összejátszanak az élettársuk, házastársuk háta mögött. Hiszen mindenki tudja, hogy nem fogom elhagyni. Én magam sem gondoltam, hogy létezik ilyesmi, amíg meg nem tapasztaltam. A vágy az új ingerre minden kapcsolatban meg fog jelenni egy idő után. A kérdés az, hogy elfojtjuk, megéljük etikátlanul, vagy etikusan kezeljük. Szerintem a legértékesebb út a harmadik. Én mindig is azt éreztem, hogy nem akarok egy szennyes játszma részévé válni. De tény, hogy nagyon kevés nő díjazta az őszinteséget, sőt, szinte elvárták az ellenkezőjét. Azt mondták: „ha hazudtál volna, most minden rendben lenne”. Számomra ez megdöbbentő. Mások azzal jöttek, hogy majd ők megváltoztatnak, megint mások elfogadták a játékszabályokat, de csak látszólag. Volt, aki sírva aludt el mellettem, mikor rájött, hogy ő sosem lehet nekem az egyetlen. Sokan hibáztattak, játszmáztak, hárítottak vagy megaláztak. Mindössze úgy tíz százalékuk viszonyult hozzám nyitottan, és akart elfogadni olyannak, amilyen vagyok, és nem akarta, hogy olyan legyek, amilyennek látni akar. Csodálatos emberekkel tudtam kapcsolódni az elmúlt évek során, akik nagyon sokat adtak az életemhez, és remélem, hogy én is az övékéhez. A poliamoria nem arról szól, hogy mit hogyan veszünk el másoktól, hanem hogy hogyan tudunk minél több embernek adni.

Hogyan érzed magad, amikor Barbi randevúra készülődik – valaki mással?

Én nem érzek ilyenkor versenyhelyzetet, mert magabiztos vagyok. Az, hogy mással jó élménye van, nem von le a mi élményeink értékéből. Egyikünket sem a birtoklási vágy vezérli.. Ami egyébként abból a félelemből ered,  hogy elveszíthetjük a másikat. De miért ne vigye, ha többet tud neki adni? Milyen szeretet az, amiben nem azt akarom, hogy a másiknak jobb legyen? Csak hát úgy gondolom, nincsen olyan férfi, aki hosszú távon többet tudna adni neki, mint én – és ez fordítva is igaz. Ezért nem vagyok féltékeny. Amúgy abszurd is ez a kizárólagosság. Hiszen ha van a barátomnak egy másik barátja, nem gondolom, hogy a mi barátságunk kevesebb lesz attól. Ha születik egy gyerekem, nem szeretem kevésbé az előzőt. A szeretet osztható. Sőt, minél jobban osztjuk, annál inkább növekszik. Hogyan is tehetném meg egy másik emberrel, hogy kinevezem a magaménak?! Azt mondjuk, „elveszem” feleségül. Én nem akarom „elvenni”. Nem akarok az „ura” lenni, és nem várom el, hogy a nevét az enyémre cserélje – csak éljünk együtt szeretetben. Ha viszont el lehet csábítani tőlem Barbit, azt mondom, azonnal csábítsák el. Ahhoz valamit nagyon mélyen el kellett rontanom. Szóval féltékenynek lenni mindig felesleges, ha meg nem felesleges, akkor azért felesleges.

A családtagjaitok mit szólnak az életformátokhoz? Mennyire értik meg?

Laci: Anyám támogatja ezt, noha egyáltalán nem érintett – harmincöt évet élt példaértékű monogám párkapcsolatban. Ennek ellenére megért és felvállal engem, igaz, még nem mutattam be neki senki „harmadikat”, de nem is félnék megtenni.

Barbi: Az én családom is tisztában van vele, bár nem beszélek róla sokat, mert nekem ez természetes. Nem mászkálok transzparenssel, és a napjaimat sem ez határozza meg.

Laci: Engem nem zavar, ha csodabogárnak tartanak. Az zavar, ha nem értik a gondolataimat. Sokan legyintenek, hogy ez csak pár ezer embert érint. Dehogyis. Az egész társadalmat! Csak hát Magyarországon nagyon kevés ember mer egyáltalán szóba hozni tabukat, nem hogy szembemenjen velük. Ugyanakkor… Magyarországon fizetnek a legtöbbet prostitúcióért a fizetések arányában, és a házasságok harmada válással végződik, többnyire pont azon kérdések miatt, amelyekre egy polikapcsolat nulladik másodpercétől meg lehet találni a megoldást. Úgyhogy nekem ne mondja senki, hogy minden rendben van a monogám házasság eszméjével.

Magyarországon elindult az első etikus non-monogám társkereső, a Nonmono. Ha hasonlóan gondolkodsz, itt találhatsz hozzá partnereket – persze a gondolkodáson kívül akár máshoz is! Csak rajtatok múlik – és tudjátok: a konszenzuson.