Aktuális

Kaliforniai tűzvész: rablóbandák fosztogatják az evakuált otthonokat

Eddig hat embert tartóztattak le Kaliforniában, mert a tűzvész miatt evakuált házakból loptak el értékeket, főként fegyvereket és láncfűrészeket.

Fosztogató bandák járják a tűzvészben érintett és evakuált területeket Kaliforniában, hogy különböző értékeket, jellemzően láncfűrészeket és fegyvereket lopjanak. Eddig hat embert tartóztattak le, miután a feltehetően a tűzben megsemmisült, illetve még álló, de evakuált házakból lopott dolgokat találtak náluk. A kaliforniai tűz eddig legalább 48 ember életét követelte.

MTI/AP/Ringo H.W. Chiu

A Butte megyei seriffhivatal közlése szerint a hat embert egy sor bűncselekménnyel, gépkocsik feltörésével, ellopásával és fosztogatással gyanúsítják. Volt olyan köztük, akinél töltött fegyvert találtak heroin és metamfetamin mellett. Többen akkor buktak le, amikor épp egy evakuált ház hálószobáját fosztogatták. A ház garázsában a rendőrök egy AR-15-ös puskát, több láncfűrészt és egy quadot is találtak. A tetten ért banditák a rendőröknek azt állították, hogy családtagok, akik visszatértek kimenteni az értékeket.

„Vadászni fogunk rájuk. Megvetjük azokat, akik úgy gondolják, hogy ellophatják azoknak az embereknek az értékeit, akiket otthonaikból elüldözött a tűz” – mondta a megyei seriff.

The Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top