nlc.hu
Aktuális
Megtámadott futónő: a támadó azt mondta, embert is ölt már

Megtámadott futónő: a támadó azt mondta, embert is ölt már

H. István védője szerint ez nem igaz.

Újabb részleteket árult el az őt ért támadás részleteiről Makai Viktória. Ahogyan az ismeretes, október 14-én vasárnap az otthonától alig néhány száz méterre egy 37 éves férfi, H. István összeverte, és meg akarta erőszakolni a hétszeres magyar bajnok ultrafutónőt. Makai Viktória most egy részletekbe menő blogbejegyzésben írta le a történteket – szúrta ki a Bors.

Fotó: Facebook/Makai Viktória

Ahogyan azt korábban már mi is megírtuk, a támadás nagyjából 40 percen keresztül tartott. Makai legújabb blogbejegyzése szerint ebből „kb. 10-12 perc volt a fizikai bántalmazás része, mikor a támadó az agresszióját élte meg, a fennmaradó időben, mikor a szexualitását élte meg, a viselkedése megváltozott”.

Makai kérdéseket tehetett fel a férfinak, amivel az időt próbálta húzni. Ezeket a kérdéseket – s a rájuk adott válaszokat – osztotta meg most, bár hangsúlyozta, hogy ezek igazságtartamát nem tudja ellenőrizni. Elmondása szerint H. István azt mondta neki, korábban az édesapja bántalmazta őt, 25 éves koráig verte, ami borzasztó emlék számára. Amikor Makai megkérdezte tőle, szerinte neki milyen érzés ez most, a férfi azt mondta: „Sajnálom, bocsánat. Tudom, hogy ezt meg fogom bánni, és rossz lesz.” A nő megpróbálta rávenni a férfit, hogy engedje el, de a férfi elutasította.

H. István ezen felül áldozata kérdéseire válaszolva azt is elmondta, hogy már korábban is bántalmazott nőt, méghozzá a saját barátnőjét, amikor az megcsalta. Amikor nekiszegezte a kérdést, hogy ölt-e már embert, egy határozott igen volt a válasz. A férfi azt is állította, hogy szokott fegyvert hordani, sőt most is van nála.

Mindeközben manuális és orális szexre kényszerített. Olykor itt mindeközben az is elhangzott, hogy kussoljak, és hogy ne rángassam – mármint a péniszét. Ebben az időszakban már nem ütött meg. Az arcom vérben volt, a testem, amivel szándéka volt, szinte sértetlen

– írja Makai. Ezután érkezett meg a férje, akinek a megmenekülését köszönheti. A támadót szerencsére másfél órán belül elfogták a rendőrök, a férfi rövidesen beismerő vallomást tett.

A Bors megkereste Makai beszámolója kapcsán H. István védőügyvédjét. Dr. Vidákovics Béla szerint a férfi

a történtekre nem emlékszik, de az az állítás biztos, hogy nem igaz, hogy korábban embert ölt. És az sem, hogy volt nála fegyver a bűncselekmény elkövetésekor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top