Aktuális

Így vehette fel 20 éve halott édesanyja nyugdíját a győri nő

Amellett, hogy a nő nem jelentette anyja halálát a nyugdíjfolyósítónál, a postás is felelős lehet a visszaélésben.

Mint arról beszámoltunk, egy győri nő 20 éven keresztül felvette a halott édesanyja nyugdíját. Összesen 13,7 millió forintot szerzett a csalással, pedig a nyugdíj alig 60 ezer forint volt havonta.

Amikor a szülő 1997-ben elhunyt, a lánya elhallgatta ezt a nyugdíjfolyósító előtt. Sőt, 2001-ben még egy folyósítással kapcsolatos adatközlő lapot is kitöltött, amelyre ráhamisította az halott édesanyja aláírását.

Évtizedeken keresztül senkinek nem tűnt fel a csalás, végül 2017-ben egy véletlenszerű hatósági egyeztetés buktatta le a nőt. A nyugdíjfolyósító összevetette az anyakönyvi adatokat, ekkor derült ki, hogy a szülő már nem él.

Fotó: MTI

A Blikk arról ír, hogy a csalásnak több felelőse is lehet. A nyugdíjat banki vagy postai úton lehet megkapni, a győri édesanya vélhetően az utóbbi módon kapta a járandóságát, amíg élt. Egy ügyvéd szerint a postás felelősségét is vizsgálni kell, hiszen személyi igazolvánnyal vagy meghatalmazással lehet átvenni a nyugdíjat. Előfordulhat, hogy ezeket nem ellenőrizték megfelelően.

65 éves győri nő akár két évet is kaphat a visszaélés miatt. Emellett 4,8 milliót követel vissza tőle a nyugdíjfolyósító hatóság, 8,9 millió elkobzására pedig az ügyészség tett indítványt.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése