nlc.hu
Itt & most

Egyetlen telefonhívással vihetik el a nyugdíjasok megtakarítását: erre figyelmeztet most a rendőrség

„Mama, nagy bajban vagyok.” Akár ennyi is elég lehet ahhoz, hogy egy idős ember pánikba essen, és rövid idő alatt több százezer vagy akár több millió forintot adjon át egy idegennek. A rendőrség ismét az úgynevezett unokázós csalásokra figyelmeztet. A módszer régi, mégis működik, mert a csalók pontosan arra építenek, hogy az áldozatnak ne maradjon ideje gondolkodni. Pedig egyetlen egyszerű lépéssel sok esetben leleplezhető az átverés.

Új típusú unokázós család terjed

A csaló felhívja az idős embert, és azt állítja, hogy a gyermeke vagy az unokája bajba került. Néha maga adja ki magát a hozzátartozónak, máskor ügyvédként, rendőrként vagy más hivatalos személynek álcázva telefonál.

A történet változhat: baleset történt, letartóztatták az unokát, kórházi kezelésre van szükség, tartozást kell sürgősen rendezni. Egy elem azonban szinte mindig ugyanaz: azonnal pénz kell, és nincs idő ellenőrizni a történetet. A Rendőrség most ismét erre a csalástípusra hívta fel a figyelmet egy közösségi médiában közzétett videóban.

Az új unokázós csalók legfontosabb fegyvere a pánik

A telefonáló nem véletlenül sürget. Az ilyen csalások pszichológiája arra épül, hogy az áldozat ne kezdjen el mérlegelni. Ha azt halljuk, hogy a gyermekünk vagy az unokánk rendőrségen van, kórházba került vagy balesetet okozott, természetes reakció lehet, hogy azonnal segíteni akarunk.

A csalók ezt használják ki. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerint előfordult már, hogy magát ügyvédnek kiadó telefonáló azt állította: az áldozat gyermekét vagy unokáját egy gyanús csomag miatt letartóztatták, és pénzért cserébe szabadon engedik. Más esetekben autóbalesetre, tartozásra vagy külföldi letartóztatásra hivatkoznak.

Nem feltétlenül az „unoka” telefonál

Az „unokázós csalás” elnevezés ma már kissé félrevezető lehet, mert az elkövetők messze nem mindig unokának adják ki magukat. Lehetnek állítólag a sértett gyermekei, ügyvédek, rendőrök vagy a bajba jutott hozzátartozó „megbízottjai” is. A rendőrség szerint az is gyakori, hogy a telefonáló közli: ő maga nem tud elmenni a pénzért, ezért egy ismerőst vagy akár taxit küld érte.

Ennek egyszerű oka van: személyes találkozásnál könnyen kiderülne, hogy a telefonáló valójában nem az, akinek mondta magát.

Júniusban például egy 93 éves karcagi nőtől 2,5 millió forint készpénzt és ugyanekkora értékű aranyékszert szereztek meg ilyen módszerrel. A csalók azt állították, hogy az asszony unokáját kábítószer és fegyver miatt letartóztatták, és óvadékot kell fizetni érte.

Ezt az egy dolgot tedd meg, mielőtt pénzt adnál

A rendőrség legegyszerűbb tanácsa talán a leghatékonyabb: tedd le a telefont. Ezután hívd fel te magad azt a hozzátartozót, akiről a telefonáló beszélt, méghozzá azon a telefonszámon, amelyet eddig is használtál.

Ne a hívó által megadott számon próbáld elérni, és ne engedd, hogy a telefonáló lebeszéljen az ellenőrzésről. A rendőrség azt is javasolja, hogy tegyünk fel olyan ellenőrző kérdéseket, amelyekre egy idegen nehezen tud válaszolni. Például mikor találkoztunk utoljára, mikor születtél, hány testvéred van, vagy hol laknak a családtagok.

Ezek a mondatok azonnal legyenek gyanúsak

Nem önmagában egy bizonyos történetet kell felismerni, hanem a mintát.

Gyanús lehet, ha a telefonáló:

  • sürget, és azt mondja, hogy azonnal fizetni kell;
  • arra kér, hogy senkinek ne szólj;
  • pénzt vagy ékszereket akar átvetetni egy ismeretlennel vagy taxissal;
  • rendőrnek, ügyvédnek vagy más hivatalos személynek adja ki magát, és pénzt kér;
  • megpróbálja megakadályozni, hogy felhívd a családodat;
  • személyes vagy banki adatokat kér.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szintén arra figyelmeztet, hogy hivatalos személy nem kér telefonon pénzt egy bajba került hozzátartozó „kiszabadítására”, és ilyen hívás esetén mindig külön kell ellenőrizni a történetet.

Ha már átadtad vagy elutaltad a pénzt, azonnal cselekedj

Ha valaki csak a hívás után jön rá, hogy csalás történhetett, akkor sem érdemes szégyenből vagy bizonytalanságból várni.

Ha készpénzt vagy értéktárgyat adtál át, haladéktalanul értesítsd a rendőrséget a 112-es segélyhívón. Minden részlet számíthat: hogyan nézett ki a pénzért érkező személy, milyen autóval jött, milyen telefonszámról érkezett a hívás, pontosan mit mondtak. A rendőrség maga is az azonnali bejelentést javasolja.

Ha banki átutalás történt vagy banki adatok kerültek illetéktelenhez, a bankot is azonnal értesíteni kell, majd feljelentést tenni. A KiberPajzs szerint csalás esetén minden perc számíthat, ezért nem érdemes megvárni, mi történik a számlán.

Érdemes erről előre beszélni az idős családtagokkal

Az egyik legjobb védekezés, ha a családban már azelőtt szóba kerül az unokázós csalás, hogy valaki megkapná az első ilyen hívást. Akár egy egyszerű családi szabályt is érdemes kialakítani: ha bárki telefonon pénzt kér egy állítólagos vészhelyzet miatt, előbb mindig felhívjuk egymást a megszokott telefonszámon.

A csalók legnagyobb előnye ugyanis az első néhány perc. Ha sikerül az áldozatot pánikban tartaniuk, könnyebb rávenniük arra, hogy olyan dolgot tegyen, amit nyugodt körülmények között soha nem tenne.

Ha azonban bontjuk a vonalat, és ellenőrizzük a történetet, ez az előnyük egy pillanat alatt eltűnhet.

via

Fotó: illusztráció, Getty Images

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top