Az elmúlt egy évben megkétszereződött a depressziós serdülők száma a német Kaufmännische Krankenkasse egészségbiztosító felmérése szerint. A biztosító által megkérdezett mentálhigiénés specialisták szerint Európa szerte az iskolában a verseny és a teljesítménykényszer terheli meg különösen a gyerekeket.
„A kamaszok valóban elképesztőek tudnak lenni – mondja mosolyogva dr. Mészáros Gergely gyermek- és ifjúságpszichiáter, majd hozzáteszi: – És könnyen lehet, hogy egykor a körülöttünk élő felnőttek rólunk is ezt mondták.
A serdülőkori normális viselkedésbe sok olyan belefér, melyet felnőttkorban már nem tekintünk tolerálhatónak. Akár szélsőségek is.
De felbukkanhatnak óvatosságra intő jelek, amelyek eltérnek az átlagostól, s ha a hátterükben nem is áll pszichiátriai zavar, arra figyelmeztethetnek, hogy a serdülőkorba lépő gyerek segítsége szorul. Lássuk a „néma segélykiáltásokat”!
Bántom magam, hogy kevésbé fájjon!
„Falcol a gyerek – ezt akkor mondjuk, amikor akarattal megvágja magát – kezdi rögtön egy konkrét példával a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Ambulancia főorvosa. – Ez az úgynevezett önsértő magatartás igen gyakori a tizennégy-tizenhat éves korosztályban, egyes vizsgálatok szerint akár a fiatalok 40 százalékát is érintheti. Ők legalább egyszer fizikailag bántalmazzák önmagukat. Ilyen lehet még például, amikor cigarettacsikket nyomnak el a saját bőrükön vagy rendre lekaparják a varrt hegesedő sebükről. Ezek egyértelműen az jelzik, hogy nagyon feszült a kamasz, és a felsoroltak valamelyikével igyekszik azt enyhíteni.”
Mélyen vannak (Profimedia)
Az önsebzések valóban csökkentik is a feszültséget, ennek élettani magyarázata van: az önmagunknak okozott fizikai fájdalom eltereli a figyelmét frusztráltságáról, egyszerűen kiüti, felülírja azt.
„A lehangoltság, a hangulati ingadozások akár egy napon belül is lehetségesek – folytatja a pszichiáter. – Ezt akkor tekintjük kórosnak, ha úgynevezett funkcióromlást okoznak. Azaz a tini búskomorsága miatt például abbahagyja a hobbiját, melyet korábban szeretett; nem jár iskolába; nem tud semminek örülni; bűntudata van, amikor az indokolatlan; reménytelennek érzi a helyzetét; sokat sír, akár minden szünetben az iskola vécéjében…”
…folytathatnánk a sort. De vajon hol kezdődik az orvosi értelemben vett depresszió? Amikor a tünetek tartósan fennállnak (az időtényező nagyon fontos), és akadályozzák a fiatalt a mindennapi tevékenységben. E kettőnek együtt kell jelen lennie a pszichiátria kórisméhez.
„De természetesen azt elmekórtani diagnózis nélkül is mindannyian tudjuk, hogy rendkívül sérülékeny életszakaszról van szó – mondja Mészáros doktor.
A serdülő sokszor nincs jóban sem önmagával, sem a környezetével. Ilyenkor úgy tűnhet számára, enyhítheti szorongását valamely biokémiai pótszer is: kábítószer, gyógyszer, alkohol.
Ráadásul a felnőtt társadalom hozzáállása igen képmutató ezek, főként az alkohol fogyasztásával kapcsolatban. Hiszen azt látja, tapasztalja a kamasz, hogy még elegáns környezetben vagy akár egy tudományos konferencián is elfogadott ittassá válni, miközben mi, felnőttek azt kommunikáljuk neki, milyen »csúnya« dolog az ivás. Hát, ez nem éppen támogató attitűd…”
Lehetek szomorú, dühös
„A gyerek, ha kibillen a lelki egyensúlya, a szüleitől várja a stabilitás visszaállítását, hiszen vele ellentétben a felnőttnek ideális esetben már vannak eszközei önmaga megnyugtatásához – magyarázza a főorvos. – A tinédzser azonban éppen átmeneti állapotban van, e tekintetben is. Kísérletezik, hogy maga oldja meg ezeket a helyzeteket. Én szülőként abban tudom a leginkább segíteni őt, hogy szabadságot adok neki, lehetőségeket teremtek, persze, bizonyos keretek között arra, hogy próbálkozhasson, hozhasson önálló döntéseket. Mindezzel megtapasztalhassa, hogy a döntéseinek következményei vannak, önmagára és a környezetére nézve is.”
Lesz még jobb (Profimedia)
Akár olyan komoly elhatározásokban is szabad kezet adhatunk serdülő gyerekünknek például, hogy melyik középiskolát választja a továbbtanulásához. Így a saját bőrén érzi, milyen utat jelölt ki önmaga számára. A lényeg: egyre inkább átadni neki a döntései felelősségét.
„Ilyenkor természetesen felvetődik a kérdés: mi lesz, ha negatív következményei lesznek annak, ahogyan döntött – fűzi hozzá a szakember. – Hiszen a legnagyobb nevelési kihívás: vajon minden rossztól meg kell-e óvnom a gyermekemet? Tény, mindannyian, szülőként erős indíttatást érzünk erre. De abba is bele kell gondolnunk, ha így teszünk, hogyan fogja megtanulni a csemeténk, hogy vannak rossz dolgok is az életben, olyanok, amelyek például szomorúságot okoznak?”
Nyilván sehogy, ha minden ilyen helyzetben azzal igyekszünk a segítségére sietni, hogy eltereljük a figyelmét a negatív érzelmeiről…
„Jobb, ha engedjük, hogy kifejezze, átélje a gyerek a kellemetlen dolgokat is – véli dr. Mészáros Gergely. – Persze, lehet az érzelem hatására jelentkező viselkedés egy szélsőséges, elfogadhatatlan reakció is.
Ilyenkor nyugodtan fogalmazzuk is meg a véleményünket ezzel kapcsolatban, valahogy így: „látom, hogy dühös vagy, de így nem lehet viselkedni, ebből bajod lehet neked és másnak is. Megkérlek, ne így…” És a saját érzéseinket is bátran kommunikálhatjuk nekik, »ez rosszul esik nekem«, »most nagyon dühös vagyok…«
Beszélgetésünk ezen pontján meséltem el a doktor úrnak, hogy nekünk a sors két, nagyon eltérő temperamentumú gyermeket adott. A nagyobbik, most tízéves kislányom mellett az élet olyan, mintha újszülött kora óta egy szenvedélyes kamaszt nevelnénk, míg a húga amolyan kis Buddhaként a nyugodt, szemlélődő létezést választotta…
„Igen, létezik a biológiai meghatározottság, így másra van szükségük az eltérő személyiségű gyerekeknek – válaszolja a pszichiáter. – Az impulzív gyermekek nehezebben élhetik meg a nagyon intenzív érzelmeiket, mint a sodrukból nehezebben kijövő társaik. Előbbiek több megsegítésre szorulnak ebben, hiszen az érzelmek kifejezésének szabályozását is lehet, és meg is kell tanítanunk. A pszichodrámacsoportok például kifejezett segítséget nyújthatnak ebben. Ahogyan minden életkorban hasznosak az érettségnek megfelelő célzott önismereti élmények, melyeket itt, a Vadaskert kórházban is tartunk. Azt képviseljük ezeken, hogy foglalkozni az érzelmeinkkel jó, jó felismerni azokat, és azt is, melyek kifejezésének nincs most itt az ideje és helye, de hogyan fejezhetjük ki őket elfogadható módon. Máskor, máshol. Így azok elfojtását és az abból következő károkat is elkerülhetjük.”
