Rengetegen panaszkodnak arra, hogy éveket kell várni az örökbefogadásra, főleg ha csecsemőt szeretne az ember. Ti egy év után találkoztatok. Hogy lehet, hogy ilyen gyorsan ment?
Azért, mert nem tettünk származási kikötést. Mindegy volt a gyerek bőrszíne, származása, ami jelentősen gyorsítja a folyamatot. Szerettük volna, ha nincs túl nagy korkülönbség a már meglévő gyermekünk és a kistesó között, ezért kifejezetten hangsúlyoztuk, hogy örülnénk roma kisbabának, ami egyébként igaz is. A statisztika szerint jelenleg az örökbefogadásra váró szülők 75 százaléka 0-3 év közötti, egészséges, fehér bőrű gyereket szeretne. Ám ez az örökbefogadható gyerekeknek csupán körülbelül 7 százaléka, ezért van ilyen hosszú várólista. Minden tizedik-huszadik ember fogad csak el roma gyereket, így ha valaki nem tesz származási kikötést, másfél éven belül várhatóan sorra kerül. Fontos azonban, hogy pusztán a gyorsítás miatt ne fogadjunk örökbe olyan gyermeket, akit nem tudunk szívből elfogadni, mert az az örökbefogadás kudarcához vezethet!
Féléves volt a kisfiad, amikor hozzátok került, és már akkor volt egy előélete. Milyen volt a nevelőszülője?
Nagyon vicces találkozás volt. Sok ember fejében élnek előítéletek, hogy milyen egy nevelőszülő, az enyémben is voltak. Elképzeltem egy sokgyerekes, vidéki, fáradt asszonyt, akinek alig van ideje magára. Később kiderült, hogy az ő fejében is voltak előítéletek velem szemben, hogy lehet, hogy valami arrogáns, budai sznob jön. Leutaztunk vidékre a férjemmel a nevelőszülőkhöz, becsöngettünk, kinyílt az ajtó és megláttuk egymást. Szinte pontosan ugyanúgy néztünk ki. Külsőre, színekre, öltözködésre. Megnyugtató volt látni, hogy nagyon szereti a kisfiút. Ha egy gyerek biztonságosan kötődik a nevelőszülőhöz, akkor könnyebben ki fog tudni alakítani más kötődést is. Dávid néhány naposan került hozzájuk közvetlenül a kórházból, volt egy szoros viszonyuk. Ezért ez egy nagyon nehéz helyzet volt mindenkinek, az egyik szemünk sírt, a másik nevetett. Amikor Dávidot megkaptuk a két kis zacskójával, benne az egy darab cumisüveg, meg a takarója, ruhái, mindenki sírt, nagyon megrázó volt. Ő aludt, úgy hoztuk el. De aztán felébredt a kocsiban, és akkor elindult az égzengés, hazáig sírt. Megálltunk többször az autóval, de hogy tudod megnyugtatni azt a gyereket, aki nem hozzád kötődik még? Egy hónappal később visszalátogattunk a nevelőszülőkhöz együtt, kinyílt az ajtó, a nevelőmama ott állt, és Dávid már hozzám bújt. Akkor már ő volt az idegen neki, és én a biztonság.
Kiss Zsófia
A lányod mennyire fogadta el őt testvérének?
Teljesen. A klasszikus testvérféltékenység itt is lezajlott, de ez szerintem két vér szerinti gyerek között sincs másképp. Ők egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. A lányom világos, szőke, a fiam egy kreol, fekete szemű és hajú kisfiú. Egyszer sétáltunk az utcán babakocsival, és egy néni megkérdezte, hogy ő a testvére-e. A lányom mondta, hogy igen. – De az igazi testvéred? – Igen. – De egyáltalán nem hasonlít rád. – De igen, mind a ketten nagyon szépek vagyunk. Szerintem a kisgyerekeknek még nincs szemük arra, hogy kinek milyen színe van, ők tényleg a hasonlóságokat keresik. Persze felmerült később benne is, hogy vajon őt is örökbe fogadtuk-e. De ő ezt valami plusznak tartja, hogy milyen jó a tesójának, mert neki nevelőszülei is vannak, meg nevelőcsaládja. Körülbelül olyan neki ez a téma, mint hogy az öccse fiú, ő meg lány. Mi nagyon jóban maradtuk a nevelőszülőkkel, tartjuk a kapcsolatot, legalább évente egyszer meglátogatjuk őket, vagy találkozunk a Balatonon.
Mit gondolsz a vér szerinti anya szerepéről, aki lemondott róla? Az SOS Gyermekfalvak legújabb kutatásából az derül ki, hogy a gyerek vélt származása után a szülőanyára tesznek leginkább elítélő megjegyzéseket az emberek.
A szülőanyával szemben nekem semmi negatív érzésem nincs. Igazából kíváncsi vagyok rá, egyszer szívesen találkoznék vele. Nagyon hálás vagyok neki, hogy ezt a gyönyörű gyereket megszülte. Azáltal lettünk mi egy nagyobb család, hogy ő meghozta ezt a nehéz döntést. De valóban nagyon erős előítéletek élnek a vér szerinti szülőkkel kapcsolatban. A társadalom elítéli a csecsemőgyilkosokat, rögtön utána az az anya következik, aki lemond a gyerekéről. Ennél jóval pozitívabban viszonyulnak azokhoz, akik állami gondozásba adják a gyereküket, de látogatják. Pedig ha tudja a szülő, hogy nem fog menni, nem fogja tudni rendezni az életét, azzal tesz a legjobbat a gyereknek, ha lemond róla minél előbb. Ez egy nagyon felelős és tiszteletre méltó döntés, ami végtelenül nehéz lehet.
Te támogatni fogod, ha a fiad szeretné megismerni a vér szerinti szüleit?
Mindenképpen. A törvény szerint tizennégy éves kora után megkeresheti őket, ha szeretné. Mivel titkos örökbeadás volt, be kell mennie a gyámügyre, kap az anya egy hivatalos idézést, és eldöntheti, hogy akar-e találkozni a gyerekével. Szerintem fontos az embernek, hogy megismerje a gyökereit, bár nem feltétlenül tizennégy éves korában. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy kamaszgyerek, aki éppen az identitását alakítja ki, és sokszor annyi baja van magával, a szüleivel, a világgal, találkozik a vér szerinti anyjával, aki lemondott a neveléséről, és ezt jól tudja kezelni. Mert ez egy nehéz találkozás. Azt remélem, hogy ennél később fog ez megtörténni, a gyerek érdekében. De támogatni fogom ebben.
„Szerintem a kisgyerekeknek még nincs szemük arra, hogy kinek milyen színe van, ők tényleg a hasonlóságokat keresik.”
Számít-e, hogy a két gyerek másképp érkezett a családba?
Ha ránézek a két gyerekemre, nekem nem az jut eszembe, hogy az egyik vér szerinti, a másik örökbefogadott. A mindennapokban nekem van egy fiam, meg egy lányom, az sokkal nagyobb különbség, hogy az egyik kisebb, a másik nagyobb, egyik óvodás, másik iskolás. Nem kilóban vagy centiben mérem a szeretetet. Én sem tudom megmondani, hogy az apukámat vagy az anyukámat szeretem-e jobban, másképp szeretem a szüleimet, a húgomat, az egyik meg a másik gyerekemet. Egyszer valaki azt is megkérdezte, hogy ha égne a ház, melyiket menteném. Mondtam, hogy amelyik közelebb lenne. Vér szerinti szülőktől sem kérdezik, hogy melyiket szeretik jobban. Fontos figyelni a szóhasználatra. Neked van egy igazi gyereked is? – kérdezik. Nem, nekem két igazi gyerekem van. Két saját: egy vér szerinti és egy örökbe fogadott.
Pszichológusként az Ágacska Alapítványnál is tartasz örökbefogadásra felkészítő tanfolyamot leendő örökbefogadó szülőknek. Hogyan beszéljünk a gyerekkel az örökbefogadásról?
Korábban az volt a gyakoribb, hogy nem mondták el a gyereknek. Általában félelemből, hogy akkor nem fogja őket annyira szeretni. Pedig ha van egy jól működő szülő-gyerek kapcsolat, akkor a gyerek nem fog elmenni. Mindig hangsúlyozzuk a tanfolyamokon, hogy el kell mondani a gyereknek, már újszülött korától időről időre beszélhetünk neki erről. Azt szokták erre mondani, hogy jó, de úgysem érti. Jó, de azt sem szokta érteni, hogy jaj, de szeretlek, vagy gyere, bepelenkázlak. A gyerekeket nem néma csendben neveljük. Beszélünk hozzájuk, mesélünk nekik bőven azelőtt, hogy értenék. Nem azért mondom, mert érti, hanem azért, hogy majd értse. Szerintem fontos kimondani a szavakat, hogy örökbe fogadtalak. Nekünk is jó, ha hozzászokunk, nagyon sok szülő nehezen mondja ki. Pedig ha ebbe nő bele, természetes lesz neki. Fontos, hogy pozitív keretbe legyen ágyazva. Nyilván nem úgy indítok reggelente, hogy „jó reggelt, örökbe fogadott fiam, jó reggelt, vér szerinti lányom”. Nem kell ezt túltolni, de időről időre hangozzon el.
Kell-e identitásnevelés?
Nálunk időről időre elhangzik a szó, hogy cigány. Legyen egy identitástudata, legyen ennek is egy pozitív kerete. Ne akkor találkozzon először a szóval, amikor a környezetéből negatív hatás éri emiatt. Mi hallgatunk itthon cigány zenéket, de eddig is hallgattunk. Olvasunk cigány meséket, amiket előtte nem ismertem, ez egy plusz dolog. Ezen kívül nem adok neki nemzetiségi nevelést, hiszen én ebben nem lennék hiteles, azt sem tudom, milyen cigány ő. Nem úgy néz ki a programunk a hétvégén, hogy lányom, te mész korizni, fiam, te meg mész a cigány táncházba, mert te cigány vagy. Megyünk korizni, ha meg van kedvünk, akkor elmegyünk a cigány táncházba.
Fotó: Thinkstock
A törvény lehetővé teszi, hogy az örökbefogadó visszavigye a gyereket az első harminc napban. A kórházba sem lehet visszavinni a gyereket, az örökbefogadásnál ez miért szükséges?
Évente tíz-húsz örökbefogadást bontanak fel. Ennek inkább a nagyobb gyerekek örökbefogadásakor van jelentősége, ha nem tud integrálódni a családba, ahol több gyerek is van. Minél többszereplős a történet, annál nehezebb. Olyan is előfordul, hogy a szülők nem jól mérik fel az igényeiket, nincs kellő önismeretük ahhoz, hogy mit tudnak elfogadni, és mit nem. Ilyen szokott lenni például a gyerek temperamentuma. Ha egy viszonylag csöndesebb szülő kap egy zsizsegő, rohangáló gyereket, előfordul, hogy tehernek éli meg. Vagy akkor szembesülnek azzal, hogy ők valójában mégis újszülöttet szeretnének, amikor már hazavitték a négyéves gyereket, akivel nem tudnak mit kezdeni. Az a nehéz, hogy az örökbefogadás folyamatában elméleti döntéseket hozunk egy képzeletbeli gyerekről. Aztán ott van, és testet ölt. Vannak persze pozitív példák is, amikor például eredendőleg nem szerettek volna roma gyereket, aztán mégis hazavittek egy olyan babát, ahol a származása bizonytalan volt, mert első látásra beleszerettek. Nyilván traumatikus a gyereknek, ha hazaviszik, majd mégsem tudják vállalni, de még mindig jobb, mintha a gyerek egész életében azt érezné, hogy nem tudják elfogadni, nem akarják őt. A gyereknek ez is trauma.
Mi lesz a gyerek múltjával? A nevével, az emlékeivel, a szülő előtti idővel?
Az örökbefogadás pillanatától a gyerek a vér szerinti gyerek státuszába kerül jogilag, tehát megkapja a szülő vezetéknevét is. A törvény azt is mondja, hogy nem lehet megváltoztatni a gyerek keresztnevét, bár van egy olyan kitétel, hogy nagyon indokolt esetben igen. Az, hogy nekem ez a név nem tetszik, az nagyon szubjektív, nem gondolom, hogy indokolt eset. Teljesen érthető ugyanakkor az igény, hogy szeretnénk adni egy nevet, hiszen a vér szerintinél is így történik. Azt szoktuk javasolni, hogy tartsa meg az eredeti keresztnevét, de adjon mellé a szülő egy másik nevet is. A név megtartása egy nagyobb gyereknél azért lényeges, mert addig egy bizonyos néven szólítottak, azt nem lehet kitörölni. Természetesen újszülöttnél is fontos, hiszen két dolgot kapott a vér szerinti anyjától, az életét és a nevét, amely az identitásának a része. Minél nagyobb a gyerek, annál több a vesztesége is. Elveszítette a szüleit, elveszítette a nevelőszülőt, elveszíti a környezetét. Nem úgy hozom el a gyereket a nevelőszülőtől, hogy fölpakolom a kiságyát, a szobáját, a tesóit, a macskát, hanem óriási csomag veszteséggel érkezik a családba. Sokszor az örökbe fogadó szülők úgy állnak hozzá, hogy felejts el mindent, most kezdődik az élet, ez a te második születésnapod. Hát nem. Szerintem a gyereknek nem lehet két születésnapja, mert az olyan, mintha letagadnánk az addigi életét. Meg lehet ünnepelni, hogy bekerült a családba, de az nem jó, ha az oviba tortát viszünk, meggyújtunk négy szülinapi gyertyát, miközben ott van egy tízéves gyerek. A múltat nem lehet, nem is szabad kitörölni.
Még több történetet olvashattok a gyermekvédelemről, örökbefogadásról az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.
