A népi hiedelmek szerint ma kell hozzálátni a Luca-szék készítéséhez. Nem akármilyen ülőalkalmatosság ez: összesen 13 darabból áll, 13 napig készül, bizonyos tájegységeken 13 fajta fából úgy, hogy mindennap csak egy-egy munkafázist szabad elvégezni rajta: innen a mondás, hogy lassan készül, mint a Luca széke. Az aprólékos feladatra és arra, hogy a széket belopják a templomba, hogy arról pásztázzák a gyülekezetet, általában fiatal férfiak vállalkoztak, akik aztán sportosan el tudtak futni a lefülelt boszorkányok elől. Atletikus képességeiket egy kis mákszórással is megtámogatták: az elhagyott szemeket ugyanis állítólag nem hagyták a földön heverni üldözőik, egyenként csipegették össze azokat. Tárgyi emlék azért nem igazán maradt ránk ezekből az időkből, mert a székeket otthon tűzre vetették.
Bár a boszorkányoktól való babonás félelem ma már nem napi jelenség, de ezek a varázserővel bíró, alvilággal szövetkező karakterek mégsem koptak ki teljesen a képzeletvilágunkból. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a boszorkányok a mesék és filmek visszatérő szereplői. A kisebbek különösen jól el vannak látva ilyen történetekkel – gyerekfejjel nézve ezek között vannak egészen félelmetesek is –, nem véletlen, hogy a Luca-napi gyűjtésünkben a nekik szóló történetek lesznek túlsúlyban. Kezdjük a kiindulóponttal.
Égtájfüggő gonoszság
(Profimedia)
Ha már úgyis az elolvadó boszorkánnyal kezdtünk, akkor érdemes megemlíteni, hogy az Óz forgatásán a Gonosz Nyugati Boszorkányt alakító Margaret Hamilton arcán másodfokú, karján harmadfokú égési sérülést szenvedett az egyik harcos jelenet felvételekor. Karaktere azért bőszült fel, mert nővérét, a szintén rettegett Keleti Boszorkányt agyonütötte Dorothy háza, amit a tornádó vitt el Kansasből Óz birodalmáig. Testvére hagyatéka egy pár piros cipő, melyet a Jó Északi Boszorkány, Glinda, a családjától elszakadt lánynak ajándékozott, aki elindul a varázslóhoz, hogy segítséget kérjen a hazajutásban. Útja korántsem zökkenőmentes a sárga köves úton: bosszúszomjas ellensége többek között pipacsmezőn próbálja elaltatni, majd repülő majmokkal raboltatja el. De hiába minden, ha a gonosz nem vízálló: a veszte az lesz, hogy tűzoltás közben lelocsolják.
Polipcsápos métely
(Profimedia)
A kis hableány tengeri boszorkánya, Ursula, nem kevesebbet kér az emberek világába vágyakozó szerelmes sellőtinédzsertől, mint hogy adja neki a hangját azért cserébe, hogy uszonyait lábakká változtassa. Pedig többet is nyer azzal, hogy a kétségbeesett lány, aki Atlantika uralkodójának legkisebb gyermeke, pont őt kereste fel: az átváltoztatással bosszút állhat Triton királyon, aki szerinte méltatlanul bánt vele. De még egy életre szóló szankciót is kilátásba helyez a vörös hajú sellőnek: mindössze három napra varázsolja emberré, ha ez idő alatt nem csókolja meg szíve szerelme, a herceg, akit egy vihar után kimentett a habokból, akkor örökké a rabszolgája lesz. Persze tesz arról, hogy a csók minél kevésbé következhessen be: fiatal lány képében felhasználja Ariel hangját, ami azért különösen kegyetlen húzás, mert a herceg megmenekülésének történetéből csak a hős lány énekére emlékszik. A férfi kis híján el is veszi a polipboszorkányt, lekési Ariel megcsókolásának határidejét, de végül ő az, aki legyőzi a tengeri szörnyet. Tegyük hozzá, az eredeti Andersen-mesében Ursula még gonoszabb volt, mint az 1989-es, musicalbetétekkel tűzdelt Disney-rajzfilmben, mely mellőzte azt a kevésbé cukormáz-kompatibilis elemet, hogy a három emberbőrben töltött nap alatt Ariel lába rettenetesen fájt, és vérzett is.
Az ördögszarvas tündér
(Profimedia)
Demóna a Csipkerózsikából szintén egy fekete ruhás karakter, de neki nem seprűje van, hanem botja, vállán pedig előszeretettel ücsörög csatlósa, a meglehetősen rossz arcú holló. A kékes arcú nő főbb ismertetőjele az is, hogy haja leginkább két szarvra hasonlít. Bár több forrás is inkább rossz tündérként hivatkozik rá, képességei miatt mégis itt a boszorkányok között van a helye, mert például bozótrengeteget növeszt ki a semmiből és sárkány képében harcol. Mindezt miért? Mert az uralkodó csemete születése után nem volt hivatalos az udvari ünnepélyre (bár ennek is megvan az oka). Bosszúból a csecsemőt azzal átkozza meg, hogy még 16 éves kora előtt szúrja halálra egy rokka. A riadt jó tündérek feloldani nem tudják a rontást, csak enyhíteni: így ha megsérti a fonóeszköz, csak mély álomba merül, de ott a kiskapu, hiszen egy szerelmes csók felébresztheti. A tündérkék csaknem 16 évig rejtegetik a lányt a rokkák és Demóna elől, de a holló ténykedése miatt mégis lelepleződnek – szerencsére addigra már hősszerelmes is akad, aki bozót ide, ördögi varázslat oda, mindent bevet Csipkerózsika megmentéséért.
Az örök tinédzser
A Disney-mesékből időszakosan vagy örökre kinőtt tizenévesek sem maradnak boszorkányos történetek nélkül: több generáció nőtt fel Sabrina, a tiniboszorkány kalandjain, aki először a hatvanas években tűnt fel egy képregényben. Az egyik legismertebb az 1996-os feldolgozás, melyből nem sajnálták a sitcom- és fantasyelemeket az alkotók: a sztori középpontjában egy 16 éves lány áll, aki boszorkányi identitását a kamaszkor általános viharai közepette próbálja helyre tenni magában. Nagynénjei szintén nem hétköznapi emberek, még „házi kedvence”, Salem is egykori világuralmi ambíciói miatt él büntetésből macskatestben. A kedélyes tinisorozatot igencsak újragondolta a Netflix: idén Halloweenkor debütált Sabrina-feldolgozásuk igencsak horroralapokra és misztikus hangulatra épít. Az első részekben van bömbölő madárijesztő, lapáttal (ideiglenesen) agyoncsapott nagynéni, alagsori boncteremben boszorkányjellel fekvő halott fiú és beavatási szertartás is.
Aki szívesen néz boszorkányos sorozatot a kilencvenes évekből, ne hagyja ki a Bűbájos boszorkákat sem. Aki inkább a tinédzserek és a mágia témája iránt érdeklődik, ne hagyja ki a Harry Potter-sorozatot.
Szupersztárok boszorkánybőrben
Arra, hogy a boszorkányos történetek nem feltétlenül vérfagyasztóak, Az eastwicki boszorkányok is jó példa. Az 1987-ben bemutatott horrorkomédia John Updike azonos című regényéből született, és nem kisebb nevek játszanak benne, mint Cher, Susan Sarandon és Michelle Pfeiffer. Karaktereik versengeni kezdenek az új városlakó figyelméért, nem is sejtve, hogy az ördöggel állnak szemben – a férfi főszereplőt sem a B kategóriás színészek listájáról válogatták, ugyanis Jack Nicholson testesíti meg az álomférfit. Ő ad különleges képességeket a nőknek, amit eleinte olyan kellemes dolgokra használnak fel, mint a lebegés. De felfedezik az erő sötét oldalát is: ennek oka a féltékenységen kívül az ijedelem, ami azután támad, hogy az álomlovag eltesz valakit láb alól. Ekkor jön a vudubabázás… A készítők kimaxolták a nyolcvanas évek technikai lehetőségeit: a korabeli kritikák dicsérték a speciális effekteket – amik ma már persze inkább viccesek, mint lélegzetelállítók.
A leboszorkányozottak
A tömeghisztériás jelenetek és megjátszott ájulások komikussága ellenére a történelem hátborzongató szele ugyancsak megérintheti A salemi boszorkányok nézőit. Az első jelenetben erdei táncot járó, szerelmi varázsigékkel szórakozó lányok között eldurvul a helyzet – van vérivás, meztelenkedés, majd álrévület is –, de a félelmetesebb az, ahogy a kis csapat elkezdi a falu népére sütni a boszorkányság vádját. Mindennek hátterében az áll, hogy lelepleződésük után szeretnék megúszni a felelősségre vonást, továbbá egyikőjük egy szerelmi háromszöget is szeretne kétszereplősíteni azzal, hogy szerelme feleségét gyanúba keveri. Csak a dolgok aztán kicsúsznak a kezei közül, hiába, mégsem szövi olyan ügyesen a szálakat, mint egy valódi boszorkány. A csoportos akasztások történetét bemutató film rávilágít arra, hogy a néhány évszázaddal korábbi babonás világban halálos ítélet volt hírbe keveredni a mágiával. A történetnek több feldolgozása is van, az 1996-os változat Winona Ryderrel a főszerepben több díjjelölést is hozott az alkotóknak.
A felnőttek rémálomhozója
Vérfagyasztó történetekből sincs hiány, ezek közül „A boszorkány” a nem túl fantáziadús címe ellenére is kiemelkedik. A főhősnő egy baljós erdőrengeteg szélén fekvő 17. századi faluban él, kistestvére eltűnik, a család termése elvész, a szülei pedig ellene fordulnak: az őrjítő paranoiával szemben a sötét erők boldog életet ígérnek a számára. A félősebbek inkább nappali fénynél nézzék meg az utolsó jelenetet.
Azoknak, akik szívesen idéznének fel még több boszorkányos történetet, vagy ötleteket gyűjtenének egy téli esti filmezéshez, ajánljuk ezt a listát. Akik inkább olvasnának a takaró alatt, ezt a könyvgyűjteményt nézzék át.
Fokhagymagőz és gombócos jóslás
Egyes hiedelmek szerint Luca-szék helyett elég egy ostort készíteni a boszorkányok előcsalogatásához – persze ez is aprólékos munkát igényel, de karácsonykor a hangjára összeszaladnak a bűbáj és mágia földi helytartói. December tizenharmadikát egyébként „gonoszjáró napnak” is nevezték: voltak, akik inkább a boszorkányok távol tartását célozták meg ekkor az előcsalogatásuk helyett. Fokhagymából extra sok fogyott: az emberek nem csak megették, hanem az állatok fejét is ezzel dörzsölték be.
De más népszokások is fűződnek ehhez a naphoz: a fiatal lányok több módszerrel is próbálkoztak megjósolni azt, hogy ki lesz a leendő férjük. Például azzal, hogy nyers tésztába férfineveket rejtettek, a meggyúrt gombócokat forró vízbe dobták, és amelyik a leghamarabb feljött a víz tetejére, az nyert. Elhúzódóbb izgalmat jelentett az, amikor a neveket egy kalapba tették, és mindennap kihúztak egyet – itt az utolsó volt a győztes.
Jósolni időjárási kérdésekben is próbáltak: egy fej hagymát tizenkét szeletre vágtak és besóztak – minden szelet egy hónapot jelölt. Úgy hitték, hogy az a hónap lesz csapadékos, amelyiknek a cikkelye hamar – vagy más szokások szerint nagyon – nedves lett.
