Nem mindennapi utat járt be az elmúlt években egy isten háta mögötti, Békés megyei zsákfalu, pár kilométerre a román határtól. A 150 lelkes, nők által vezetett Magyardombegyháznak sikerült kilábalnia a kilátástalanságból, munkát, jövőképet kaptak a helyiek, miután felépítettek egy modern sajtüzemet, ahol kecskesajtot gyártanak. Azóta csak úgy hívják a települést: a Sajtfalu.
Koldultak a Parlament előtt
Nyolc évvel ezelőtt a falu szó szerint fizetésképtelenné vált. Nem kaptak pénzt az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések pályázatán, így 8 millió forintos adósságuk volt. Nem tudták fizetni a közüzemi számlákat, de tartoztak a háziorvosnak, valamint a segélyekkel és a bérekkel is elmaradtak. Dinyés Ildikó polgármester és 15 falubeli még a Parlament elé is elment koldulni, de nem kaptak pénzt, ráadásul a rendőrség demonstrációnak nyilvánította az akciót, és elzavarta a csoportot.
Az adósságrendezés a következő évben lezárult ugyan, de a kistelepülések legnagyobb problémája, a munkanélküliség ezzel nem szűnt meg. Elindult ugyan a közmunkaprogram, de az adósságrendezés miatt ebben akkor még nem vehettek részt. A polgármester ezért egy pályázati lehetőséget használt ki: másfél millió forint értékben felújíthattak egy épületet, ha állattenyésztésbe fognak. A kecske– és a nyúltenyésztést választották.
Mondtam, hogy akkor kecske lesz nálunk. Erre a munkavezető felcsattant: »Na, itt kecske biztos nem lesz!«. Aztán rám vágta az ajtót
– mesélte a polgármester.
Megérkeznek az első kecskék
A kezdeti elutasítás ellenére megérkeztek az első kecskék Magyardombegyházra. Felújítottak egy önkormányzati épületet, oda kerültek az állatok. Jól érzékelteti az akkori állapotokat, hogy meg kellett csinálniuk a kaput is, mert korábban ellopták.
Aztán a településen is elindult a közmunkaprogram, Dinyés Ildikó pedig igyekezett mindenkinek munkát adni.
A dolgozók egy része a kecsketenyésztéssel foglalkozott, de a tejjel is kellett kezdeni valamit. Adta magát, hogy kecskesajtot készítsenek, de az sem volt annyira egyszerű, mint elsőre hangzik. Bújták a netet a receptek után kutatva, de eleinte nem sok sikerélményük volt. Utólag már csak nevetnek azon, milyen borzalmas sajtokat készítettek kezdetben.
Aztán a munkaügyi központ segítségével szerveztek egy sajtkészítő tanfolyamot, tízen pedig megtanulták a sajtkészítés rejtelmeit. Kecskeszakértőkkel konzultáltak, hogy megtudják, melyik fajta a legjobb a sajtkészítéshez. Lépésről lépésre haladtak, és menet közben nőttek fel a feladathoz. Kezdett komolyodni a dolog, egyre több kecske és egyre több tej lett Magyardombegyházon. Ez 5-6 embernek adott munkát, de nagyon kezdetleges módszerekkel zajlott a termelés. Így a következő cél az volt, hogy kialakítsanak egy sajtüzemet. A hatósági procedúra azonban letaglózó volt:
Elmentünk a Nébihhez, ahol azzal kezdték, hogy mondjam el az élelmiszertörvényt. Én meg csak ültem ott, szégyelltem magam, hogy nem tudok semmit. Teljesen kikészültem
– emlékezett vissza Dinyés Ildikó a kezdetekre, de gyorsan hozzátette, hogy azóta nagyon jó a viszonyuk a hatósággal.
Aztán a Nébih munkatársa mégis elutazott Magyardombegyházra, hogy megnézze az épületet, ahová az üzemet tervezték. Ám amikor meglátta, hol szeretnének sajtot készíteni, azt mondta, szó sem lehet róla, és örüljenek, hogy nem küld ellenőröket rájuk.
Közmunkások építették fel a sajtüzemet
Kiderült, hogy egy 50 milliós sajtüzemet kellene felépíteniük, hogy megfeleljenek az előírásoknak, miközben a falunak alig 2 millió forintja volt a projektre. Végül egy másik épületrészre, az évekkel korábban bezárt konyhára kapták meg az ideiglenes engedélyt.
Pénzük nem volt a megvalósításra, ám éppen akkor, 2016-ban hirdettek egy pályázatot feldolgozóüzemekre. Csaknem 100 millió forintra pályázhattak. Ám a csak nőkből álló képviselő-testület nem minden tagja volt elragadtatva az ötlettől. Volt, aki attól tartott, ha a harmadik ciklusát töltő polgármestert nem választják meg újra, az utódjára marad a tejüzem, és a közelmúlt tapasztalatai alapján a csődtől is tartottak. Hosszas vita után mégis megszavazták: adják be a pályázatot.
Fotó: Magyardombegyház Sajtfalu
Öt hónapon keresztül a pályázattal keltek és feküdtek, végül harmadjára fogadták el a pályázati anyagukat. December 9-én hívták fel őket, hogy közöljék velük: gratulálunk, nyertek 98 millió forintot. Először el sem mondták senkinek a faluban az örömhírt, annyira meglepődtek, csak akkor árulták el, amikor megérkezett a pénz az önkormányzat számlájára.
Van itt a falu mellett egy Cikóhalom nevű dombocska, amelyről úgy tartják, varázsereje van. Oda kimentünk az egyik kollégámmal, akinek három fia van, és szeretett volna egy kislányt. Lehet, hogy a jó energiák segítettek, mert neki lett egy kislánya, mi pedig megkaptuk a sajtüzemet.
A siker összekovácsolta az embereket, és mindenki magáénak érezte a történetet, amire nagy szükség is volt. A pályázatukat ugyanis csak úgy fogadták el, ha a tejüzemet nem vállalkozók, hanem közmunkások építik fel. Ráadásul erre kevesebb mint 5 hónapjuk volt. Mégis sikerült ilyen rövid idő alatt, ilyen feltételekkel tető alá hozni a projektet. 2017 januárjában fogtak neki a munkának, és április 24-én már elindult a próbaüzem.
Még a hatóság sem hitte el, hogy ez lehetséges
Nem sok példa van arra Magyarországon, hogy időben elkészüljön bármilyen beruházás. Amikor a Belügyminisztérium főosztályvezetője végignézte a sajtüzemet, hosszú ideig csak szótlanul méregette a helyiségeket és a berendezéseket. Végül nem bírták cérnával, és megkérdezték tőle: valami nincs rendben? De az üzemmel nem volt semmi gond, csak nem hitte el, hogy Magyarországon 4 hónap alatt közmunkások felújítottak egy épületet, ahol már gyártanak. Az üzemben továbbra is családias, manufakturális méretekben készülnek a sajtok, de az uniós előírásoknak megfelelő, modern berendezésekkel folyik a munka. Ehhez hasonló színvonalú üzem legközelebb Ausztriában található.
Fotó: Magyardombegyház Sajtfalu
A felhőtlen örömbe viszont belerondított, hogy a sajtüzemnek nagy villamos teljesítményre volt szüksége. Amikor bejelentették, mekkora kapacitást kérnek, az áramszolgáltatónál azt hitték, viccelnek. Fel kellett újítani a teljes hálózatot, mert 40 éve nem nem nyúltak hozzá. Erre viszont majdnem egy évet kellett várniuk. Ezalatt amikor ment az üzem, nem volt közvilágítás. De az üzemen belül sem volt zavartalan a munka, valami mindig lecsapta a biztosítékot. Ha ment a hűtő, nem lehetett bekapcsolni a sajtkádat. Kitapasztalták, mely gépeket lehet egyszerre használni, és szinte már az volt furcsa, amikor megkapták a plusz kapacitást, és minden mehetett egyszerre.
A tavalyi év a kísérletezéssel telt, hiszen teljesen megváltozott a technológia. Az volt a cél, hogy olyan kecskesajtot készítsenek, amelyet azok is szívesen fogyasztanak, akik amúgy nem rajonganak a kecsketejből készült ételekért. Azóta több díjat nyertek a sajtjaikkal, és Magyardombegyház az egyik hivatalos állomása lett a Magyar Sajtút Hálózatnak. Jelenleg 14 féle kecskesajtot állítanak elő a natúrtól az ízesített változatokig, a közelben lévő tehenészetből származó tejből pedig túrót, joghurtot, csokis túrógolyót készítenek.
Közben szinte teljesen lecserélték az állatállományt a jó tejet adó alpesi kecskefajtákra. A munkavezető, aki pár évvel korábban felháborodva tiltakozott a kecsketartás ellen, lett mára a helyi kecskeprofesszor. Gabriella, az üzemvezető a legapróbb élelmiszer-biztonsági és nyomkövetési előírásokat is fejből mondja, muszáj volt beleásnia magát, mert nagyon szigorúak a hatósági előírások.
Dinyés Ildikó polgármester és Lénárdt Gabriella üzemvezető:
Nem törődtek bele a sorsukba. Nőként sem
A dolgukat tovább nehezítette, hogy nő vezeti a falut, és a testület is nőkből áll.
Amikor nőként elmondom, mit szeretnék megvalósítani, egyből azt kérdezi mindenki, kivel vagyok jóban. Az első reakció általában az, hogy egy nő ilyenre nem képes, hacsak nem valakinek a valakije. Egy férfinak meg simán gratulálnak
– beszélt Dinyés Ildikó arról, mennyivel nehezebb nőként érvényesülnie.
Magyardombegyházon körülbelül 30 aktív korú ember él, jó részük a sajtkészítéssel és az ahhoz kapcsolódó munkákkal foglalkozik. Ezért hívják a települést „Sajtfalunak”. Eleinte mindenki közmunkásként dolgozott az üzemben, nyár óta viszont öten a szociális szövetkezet főállású alkalmazottai lettek, és a bérük is magasabb.
Volt, aki elsírta magát, amikor először meglátta a fizetését. Előtte kapott 54 ezer forintot, most pedig nettó 120 érkezett a számlájára.
A munkájuk ugyanaz maradt, hétköznap a sajtüzemben dolgoznak, hétvégéken pedig járják a fesztiválokat, termelői piacokat, kézműves vásárokat.
Fotó: Magyardombegyház Sajtfalu
Rajtuk kívül 10-15 ember segít a kecskék körül, egyelőre közmunkásként. Ez okoz némi feszültséget, hiszen mindenki szeretne a szociális szövetkezetbe bekerülni. Ők kapnak némi kompenzációt, de a terv az, hogy jövő tavasszal ők is átkerülnek a szociális szövetkezetbe. Közben az sajtüzem fejlesztése sem állt meg, a napokban új eszközöket állítottak csatasorba:
Egészen egyedülálló az, amit ebben a békési zsákfaluban megvalósítottak az elmúlt években. Hiába nyertek pályázati pénzt, semmi sem hullott az ölükbe. Eleinte nem vették őket komolyan, a bürokrácia, a hatóság lesajnálóan bánt velük. Mint a gyerekkel, akinek folyamatosan azt mondják, hogy erre te biztosan nem vagy képes. Egy idő után sajnos a legtöbben igazodnak is ehhez az elváráshoz.
A magyardombegyháziak viszont nem törődtek bele, hogy nem tudják elérni a kitűzött célt. Aztán, amikor mások is látták, hogy eltántoríthatatlanok, és mindent komolyan gondolnak, a kezdeti ellenséges hozzáállás is megváltozott, és segítették őket. Összefogással, kitartással és folyamatos tanulással megmutatták, hogy még egy nehéz helyzetben lévő településen is van remény.
