Első a büntetés. Az a kérdés, hogy a gyerek hogyan illeszkedik vissza a társadalomba, elsikkad a hazai szemléletben – ezt állítja az az európai kutatás, amely Magyarországon is vizsgálta, hogy hogyan kezelik a gyerekeket az igazságügyi rendszerben.
„A gyerekek számos akadályba ütköznek, ha jogaikat kell érvényesíteniük, mert a magyar igazságügyi rendszer továbbra sem gyermekbarát” – állapítja meg a kutatási összefoglaló. A fiatalok sokszor hiányos tájékoztatást kapnak. Még az is előfordul, hogy a fiatalkorú vádlott ellen már hónapok óta folyik a büntetőeljárás, mire megérti, mi is az ellene felhozott vád.
Alig működnek a modern módszerek
Két éven át zajlott a Fiatalkorú elkövetők – alternatív módszerek (Alternative Ways to Address Youth – AWAY) című kutatás öt országban (Belgiumban, Bulgáriában, Horvátországban, Romániában és Magyarországon). A kutatók elsősorban arra voltak kíváncsiak, mennyire gyerekbarát az országok igazságszolgáltatása, egyáltalán, megvannak-e ennek a feltételei.
Nos, a kelet-közép-európai régióban egy országban sincs teljesen elkülönült és specializálódott igazságügyi rendszer a fiatalkorúak számára. Annak ellenére, hogy a törvénnyel összeütközésbe kerültek többségét csupán kisebb kihágásokkal, illetve nem erőszakos bűncselekmények elkövetésével vádolják, a hangsúly továbbra is a büntető szemléleten van a gyerekek érdekeinek szem előtt tartása helyett.
Van jobb megoldás (Away)
Pedig lennének olyan eljárásformák, amelyek mind az érintettnek, mind a környezetének megnyugtatók, mégis hatékonyak: ez az elterelés, illetve a helyreállító módszer. Azokat az eljárásokat nevezik így, amelyek lehetővé teszik, hogy a gyermek elkerülje a stigmát, a meghurcoltatást, ami azzal jár, hogy bűnügyi nyilvántartásba veszik. Elzárás helyett például arra ítélik, hogy cselekedjen jót, hasznosat a környezetében vagy azokkal szemben, akiknek ártott. Magyarországon ezeket nemigen alkalmazzák, általában inkább felfüggesztett szabadságvesztést vagy szabadságvesztést ítélnek.
Hiányzó feltételek – mint minden területen
A vizsgálat megállapítja, komoly problémát okoz, hogy már maguk az épületek és helyiségek sem igazán alkalmasak arra, hogy ott gyerekekkel bánjanak (vagy nem mindenhol), és persze itt is, mint mindenhol jellemző az alulfinanszírozás és hogy túlterhelt szakemberekkel van tele a pálya.
Tény, hogy amikor a bírók szigorúan ítélnek, kicsit a társadalmi nyomásnak is engednek: a közvélemény ugyanis nálunk jellemzően elítéli a „puha eljárásokat”, és a fiatalkorú elkövetőknél a szigorúbb büntetéseket tartja hatékonynak. Pedig a külföldi vizsgálatok és korábbi magyar kutatások alapján egyértelmű, hogy ritkábban esnek vissza azok a gyerekek, akik elterelésben vagy helyreállításban vettek részt. „Sem én, sem az édesapám nem tudtunk semmit az eljárási jogainkról vagy az elterelésről” – mesélte a kutatóknak egy tizenöt éves lány.
Szoktam nézni a CSI-t a TV-ben, ez alapján próbáltam kitalálni, hogy mi történik, mivel a rendőrök nem mondtak semmit.
Kevés a jó szakember
A kutatás szerint a gondok már az egyetemen kezdődnek: a leendő jogászokat nem képzik rendszerszinten a gyermekjogokkal, a gyermekvédelemmel és a gyermekbarát igazságszolgáltatással kapcsolatban. Ettől függetlenül természetesen a területen dolgozó szakemberek között sokan vannak, akik erőn felül teljesítenek, és igyekeznek mindig a gyerekek érdekeit szem előtt tartani. Mások azonban csak papíron teljesítik a jogi követelményeket, és sem a türelmük, sem a tudásuk nincs meg ahhoz, hogy megfelelően tudjanak kommunikálni a gyanúsított gyerekkel. Mindez hatványozódik, ha a fiatalkorú traumatizált, esetleg mentálisan vagy érzelmileg éretlen. Képzés nélkül, a gyerekekkel kapcsolatba kerülő szakemberek a gyakorlatban tanulják meg a szakmát – állapítja meg a jelentés.
Egy gyermeknek az eljárás során akár két-három kirendelt védőügyvédje is lehet, akik anélkül váltják egymást, hogy arról bárki tájékoztatná a vádlottat. Az új ügyvéd nemegyszer egyáltalán nincs tisztában az adott üggyel. Emellett az a tapasztalat, hogy sokszor az eseti gyámok, gyermekvédelmi gyámok sem ismerik egymást, nem tudják, hogy ki jár el az ügyben.
Van egy ügyvédem és egy gyámom is, de még mindig úgy érzem, hogy egyedül vagyok
– nyilatkozta a kutatás során egy tizenhat éves fiú.
