nlc.hu
Aktuális
Kigyulladt egy lengyel szabadulószoba, öt kamaszlány meghalt

Kigyulladt egy lengyel szabadulószoba, öt kamaszlány meghalt

Az öt lány mindegyike 15 éves volt; a játékkal egyikük születésnapját ünnepelték.
szabadulószoba tűzvész lengyelország

Öt tinédzserkorú lány vesztette életét, egy férfi pedig megsebesült, mikor az észak-lengyelországi Koszalin egyik szabadulószobájában tűzvész tört ki. A helyi sajtó úgy értesült, a tűz péntek délután, öt óra körül keletkezhetett egy kétszintes házban. A lányok holttestét a kiérkező tűzoltók fedezték fel, miután sikerült eloltaniuk a lángokat.

A szabadulószobában rekedt lányok kivétel nélkül mind 15 évesek voltak, egyikük születésnapját ünnepelték épp, mikor a tűzvész kitört. Szén-monoxid-mérgezésben vesztették életüket. A helyszínre érkező mentők egy 25 éves férfit – aki a tűzvész idején az épületben tartózkodott – égési sérülésekkel szállítottak kórházba. A nyomozók nem tudták rögtön kihallgatni.

A tragédiát követően Joachim Brudzinski, lengyel belügyminiszter utasítást adott arra, hogy az ország egész területén riasztóberendezéseket szereljenek fel a szabadulószobákkal rendelkező helyiségekben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top