Kedves Kutyás Hölgy!
Nem hittem a szememnek, amikor azzal intézted el a kutyád végtermékét – magyarul a kutyaszart –, hogy csak egy kis havat lökdöstél a tetejére a cipőd orrával. Szégyelld magad, de tényleg. A gyereked után sem húzod le a vécét, esetleg egyenesen a szomszéd lábtörlőjére kened a pelenka tartalmát? Mert aki kutyát tart, annak igenis ugyanúgy kell kezelnie az állat ürülékét, mint a gyerekét: kidobni, eltüntetni szem elől, a helyére tenni. Esetedben a kutyakakis kukába, ahova való.
Amikor felelősséget vállaltál egy állatért, akkor felelősséget vállaltál a kakijáért is, bármennyire kellemetlen.
Értem én, hogy gusztustalan, meg mégiscsak egy darab kaki, de ha nem tetszik, ne legyen kutyád, vagy vegyél egy plüssállatot, annak nem lesz ürüléke. Amúgy meg nem lenne nagy kunszt magadnál hordani kis zacskókat, amikben összegyűjthetnéd az ürüléket úgy, hogy hozzá sem kell érned. Egy mozdulat, pont annyi, mint havat rugdosni a kakira.
Megdöbbentő, milyen sokan vagytok, akik azt hiszitek, a kutyátok ürüléke a földre, járdára, fűbe, hó alá való.
Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash/Fezbot2000
Lehet, hogy még nem mondta neked senki, vagy esetleg barlangban éltél eddig, ezért nem tudod: a járda, a mellette lévő fű, a parkban az a talpalatnyi zöld terület, ahol még tábla is van, hogy ne vigyél be kutyát, a hó, nos, az nem a tiéd. És nem a kutyádé. Az mindenkié, aki arra jár, és ember.
Mi, emberek pedig nem bírjuk, ha kutyaszaros lesz a cipőnk, azt meg még kevésbé toleráljuk, amikor a gyerek hóangyalt akar csinálni, és úgy kel fel a hóból, hogy a te kutyád kakija van szétkenődve a hátán.
Igen, ez konkrétan megtörténik, ugyanis a kölkök már csak ilyenek, leesik a hó, és ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy fetrengjenek benne. Ami teljesen természetes, és kell is, hogy hemperegjenek a hóban, gyűjtsék az élményeket és tapasztalatokat. Nehogy már azért ne élje át egy gyerek a hóangyalkészítés örömét, mert a kutyád kakija ott lapul a hó alatt! Vagy azért ne engedjék a szülei szánkózni, mert ha leborul a hóba, arcon csúszhat a kutyaszaron!
Bocs, de nem az én kutyám, nem akarok az ürülékével foglalkozni, kivakarni a gyereket vagy a cipőmet a szarból.
Semmi bajom az állatokkal, kutyákkal, macskákkal, madarakkal, sőt kifejezetten szeretem őket, van nekem is két cicám. Érdekes módon ki tudom utánuk pucolni a macskaalmot, és nem pedig kiborítom az utcára, hanem ember módjára képes vagyok bezacskózni és a szemetesbe tenni. Ha nekem megy a macskákkal, akkor neked is menne a kutyáddal. Nem kell sok hozzá, a szándék elég. Meg szükség van még egy kis empátiára, hogy belegondolj, másoknak milyen érzés, amikor a te hibádból kell könyékig kutyaszarban turkálniuk.
Lehet, hogy téged nem zavar, ha belelépsz a kutyád ürülékébe, de hidd el, mindenki mást igen. Ha már ennyien élünk együtt ezen a sárgolyón (szargolyón?), talán figyelemmel is lehetnénk egymásra. Ígérem, én nem dobálom el a kakis pelenkát, és nem borítom a lábtörlődre a macskaalmot, cserébe te ne csak eltakard hóval a kutyaszart, hanem szedd fel, ahogy intelligens, normális kutyatartóhoz illik. Megegyeztünk?
