nlc.hu
Aktuális
Videóra vette a biciklis, ahogy elsodorja egy BKV busz

Videóra vette a biciklis, ahogy elsodorja egy BKV busz

A busz kétszer is veszélyesen bevágott a kerékpáros elé, harmadjára pedig elsodorta.

Biciklist sodort el egy BKV-busz Budapesten. A kerékpáros fejkamerája felvette, ahogy a megállóba soroló 23-as járat fellökte őt a Boráros térnél – számolt be az RTL Klub.

A biciklis az aszfaltra esett, de feltápászkodott, és a buszsofőr után eredt. A végállomáson utolérte, és kérdőre vonta. A sofőr azt állította, hogy nem vette észre a kerékpárost, aki a szélső sávban haladt.

A baleset előtt a bringás és a busz a Soroksári úton haladt. A busz kétszer is bevágott a biciklis elé, amikor meg kellett állnia a megállókban, majd egy piros lámpán is áthajtott.

A kerékpáros mindkétszer meg tudott még állni a veszélyesen szűkre vett bevágások után, majd kikerülte a buszt. Ezután történt a baleset. Könnyebb sérülésekkel megúszta, de szerinte könnyen a busz alá is kerülhetett volna.

Egy közlekedési szakértő szerint a buszvezető többször is hibázott, de a biciklis is felelős a történtekért. A BKV vizsgálja az esetet, az eredménytől függ, hogyan vonják felelősségre a sofőrt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top