Aktuális

Milliókat kapott az acélmunkás, akinek Banksy festett a garázsára

A vevő még legalább 2-3 évig otthagyja a graffitit, és még több Banksy-művet visz a helyszínre, hogy kicsit felpezsdítse az iparvárost.

Egy kelet-angliai, essexi galériatulajdonos több mint százezer fontért (36 millió forint) megvásárolta a nagy-britanniai Port Talbotban egy vakolatlan garázs falán karácsony előtt feltűnt Banksy-graffitit. Megígérte azt is, hogy legalább 2-3 évig a dél-walesi iparvárosban hagyja a stencilművet.

John Brandler nem árulta el a pontos vételárat, csak annyit mondott, hogy hatszámjegyű összegről van szó. Közölte, hogy egyelőre nem szállítja el Port Talbotból a Karácsonyi üdvözlet című képet. Sőt, inkább a saját gyűjteményéből is odavisz öt vagy hat másik Banksy-művet, hogy kiállítást rendezzen belőlük a Swansea-öböl partján fekvő, a világ egyik legnagyobb acélművének otthont adó kisvárosban.

„Port Talbotot olyan hellyé akarom változtatni, amely nem taszítja, hanem vonzza az embereket” – mondta a 63 éves műkereskedő, aki szerint a helyben talált Banksy-graffiti és a köréje szervezett kiállítás nemzetközileg ismert művészeket is a walesi városba csalogathat, és felértékelheti az iparváros turisztikai szempontból érdekes más helyeit is.

Brandler dicsérte a garázs tulajdonosát, egy helyi acélmunkást, amiért nem a legtöbbet ígérőnek adta el a vagyont érő graffitialkotást, hanem olyan vevőnek, aki nem viszi el azt rögtön, hanem legalább átmenetileg Port Talbotban hagyja.

View this post on Instagram

. . . . Season’s greetings . . .

A post shared by Banksy (@banksy) on

A stencilmű a téli hidegben ábrázol egy jól bebugyolált kisfiút, aki kinyújtja a nyelvét és széttárja kezét, hogy elkapja a lehulló hópelyheket. Csak a kép többi részletéből derül ki, hogy a hó valójában egy égő ipari hulladéktárolóból származó hamu.

Az értékes falfirkát védőburkolattal és kerítéssel vették körül, őrzésének költségeihez nagyban hozzájárult Michael Sheen, a környéken felnőtt walesi filmsztár. Feltűnése óta legalább 20 ezer látogatót vonzott.

A világ leghíresebb, de személyazonosságát sikeresen titkoló graffitiművész Instagram-oldalán erősítette meg, hogy a város ipari örökségére reflektáló stencilkép tőle származik. Port Talbotban található a világ egyik legnagyobb acélműve, amely egy ideje a túlélésért küzd.

Banksy művei társadalmi célú üzenetet hordoznak, és magas árat érnek el árveréseken. Nemrég egymillió fontért (360 millió forint) vették meg Lány lufival című alkotását, amely a licitet követően részlegesen felaprította magát a közönség nagy meglepetésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top