Taxis és buszsofőr ütötte egymást Budapesten – szól a hír, a történteket ráadásul levideózták, így aztán bekerült a napi hírekbe is. Az ok banális, a taxis beállt a buszmegállóba a budapesti Váci úton, és nem nagyon akart onnan távozni, még felszólításra sem. Helyette ütött. Nagyot, mert az érintett buszsofőr szemüvege a földön végezte. Verekedés lett a vége.
A KRESZ szerint tilos megállni autóbuszöbölben és autóbusz forgalmi sávban, kivéve a kijelölt megállóhelyen megálló autóbuszt (trolibuszt), villamost, a személytaxit, a betegszállító gépjárművet, továbbá 20 és 6 óra között a kommunális szemét szállítására szolgáló járművet. Tehát a taxis megállhat, de át kell adnia a helyét az érkező busznak.
Éppen buszra várva állok a megállóban, mikor olvasom a hírt a mobilomon. Lopva körülnézek, de a sofőrök látszólag nyugodtan, kiegyensúlyozottan várakoznak itt a végállomáson, feszültségnek nyomát sem mutatják. Azt persze nem látom, csak elképzelem, amikor hajnal 3-kor felkelnek otthon a puha ágyból az asszony mellől csendben, és szolgálati busszal, félalvó állapotban bemennek a garázsba, ahol a forgalomirányító megadja számukra a napi utasításokat, miközben a harmadik kávéjukat isszák és negyedik cigijüket szívják – csak hogy maradjunk a szokásoknál. Aztán irány a forgalom. Mert a buszsofőrök élete sem móka és kacagás! „Kész életveszély a belvárosi forgalomban vezetni!” – mondják sokszor a mezei autósok, de a „mazsolák”, hétvégi sofőrök és a profi vezetők egyaránt csak szeleteit látják annak, ami az utakon zajlik. Az igazi és folyamatos városi életet a hivatásos sofőrök élik át: busz-, troli-, villamosvezetők, taxisok, szállítók, akár személyautóval, akár száz ember szállítására alkalmas eszközzel róják az utakat. Ez ugyanis – és ezt egészen biztosan állíthatja gyalogos és vezető egyaránt – maga a folyamatos stressz.
„Barom, behajtani tilos, nem látod?”
És már száll is ki piros terepjárójából a kigyúrt, szerintem kétméteres, kopasz fickó, hogy megmutassa, ki is az úr ebben a nyavalyás kereszteződésben. Mondhatjuk, hogy habitus kérdése. Vannak halvérű vezetők, meg agresszív állatok. Aki fél, az ne üljön autóba. A taxisok sztereotípia szerint szemtelenek, a busz-, villamos- és trolivezetők féltik az állásukat, és óvatosak, de hát mégiscsak ők a nagyobbak! Amikor vezetni tanultam, egy dolgot alaposan a fejembe vésett az oktatóm. Lehet neked bármilyen elsőbbséged, lehetsz te bármilyen ügyes, ha a villamos eléd vág, szépen hagyod, hadd menjen, ha akar! Ugyanis ő a nagyobb, ha tetszik, ha nem.
Forrás: 444.hu/Youtube
Mindenki feszült. Budapest közlekedése hétköznap összes szépségével és bájával együtt egy kuktafazékként működik, ami félő, hogy felrobban. Stresszes a gyalogos és a vezető. A leheletnyi különbség mindössze annyi, hogy míg a gyalogos saját életét félti, addig például egy buszsofőr akár ötven-hatvan emberért felelős. Tartja a menetrendet, figyeli a szabályokat, tűri a köpködő és anyázó utasok sértegetéseit, és mindeközben neki is van főnöke, aki egy-egy panasz esetén még fizetéslevonást is adhat büntetésként. Egy sofőrnek nincs normális bioritmusa. Lehet, hogy ma hajnalban kelt, de holnap éjjel dolgozik, aztán meg ott vannak a hétvégi és ünnepnapi „ugyanolyan” napok. Nincs különbség.
Ökör-kórkép, avagy közlekedj okosan
A köcsög az igazából „szilke” a fazekas szóhasználatban. Csak úgy mondom.
A civilizáció akkor kezdődött, amikor egy dühös ember kövek helyett szavakkal kezdett dobálózni. – Sigmund Freud
A népművészeti cserépedény emlegetése, egymásra vonatkoztatva, átlagos szóhasználat a közlekedésben résztvevők számára. Szavakat dobálni könnyebb, az ütés az más. Akár büntetőjogi kategória. Most akkor ki a hunyó? A napi, percenkénti stresszben dolgozó sofőr – akár taxis, akár buszsofőr – vagy maga a társadalom, annak összes frusztráltságával, félelmeivel? Minden hivatásos sofőrnek át kell esnie pszichológiai tesztek tömkelegén, mire megkapja azt a speciális jogosítványt, amivel vezethet. Később persze – egy ideális világban – következhetnének tréningek. Indulatkezelési tréning, relaxációs tréning, minden, ami segíthet kezelni azokat a szituációkat, amelyekre egyszerűen nem lehet felkészülni. Személyiségfüggő, tapasztalatfüggő, ki tudja mi mindentől is alakulhat úgy, hogy két – egymással azért sok párhuzamot mutató – sofőr egymásnak esik egy olyan helyzetben, ami szabályok alapján egyértelmű. A taxisnak ugyanis nincs helye a buszmegállóban. Se kicsit, se sokat nem állhat ott, akadályozva a forgalmat. Dominanciaharc ez? Férfi csetepaté?
Ez bizony hír. A jelenlegi társadalmi kórkép egyik tünete. Kérdés, megoldás lehet-e az önvezető autók és buszok futurisztikus világa, vagy akkor a feszültség máshol tör-e majd utat magának.
A konkrét esetben mind a BKK, mind a Főtaxi belső vizsgálatot indított, hiszen mindkettejük üzletpolitikájában szerepel, hogy bármi is a vita oka, az nem fajulhat tettlegességig.
