nlc.hu
Aktuális
„Mit szólnátok, ha kiderülne, hogy Jézus itt ül veletek szemben, egy farmernadrágban?” – így gyógyíthatott a zalai megváltó

„Mit szólnátok, ha kiderülne, hogy Jézus itt ül veletek szemben, egy farmernadrágban?” – így gyógyíthatott a zalai megváltó

Spirituális gyógyító, aki betegeken segít, vagy gátlástalan csaló? Teskándon jártunk, a „közgazdász Jézus” falujában.

Mint ismeretes, egy több száz tagból álló zalai szekta vezetőjét, akit korábban csak „zalai Jézusként”, spirtuális gyógyítóként emlegettek, hét híve most azzal vádol, hogy tíz éven keresztül kihasználta őket, elcsalta a pénzüket, a könnyen befolyásolható, gyanútlan, fiatal lányokat pedig az ágyába cipelte. A titokzatos gyógyító eltűnt, hét csalódott tanítványa pedig feljelentést tett. Azt remélik, visszakaphatják a kicsalt millióikat.

Fotó: NLCafé / Bátori Marcell

A Zala megyei Teskándon az utcán, a boltban, az iskolában és a hivatalban is döbbenten kérdezgetik egymástól az emberek: igaz-e, hogy T. Miklós, a nyugdíjas közgazdász Jézusnak adta ki magát? És tényleg szektát működtetett a szőlőhegyi házában? Valóban spirituális gyógyító, aki segít a rákos betegeken, vagy mese az egész?

300 millió forintos bevételről beszélnek

De mi történt a kis zalai falucskában, ami így kiverte a biztosítékot? Ki az a T. Miklós, aki a hírek szerint tíz éve egy négyszáz fős szektát működtetett, melybe új tagok szigorúan csak a régiek ajánlásával léphettek be? És akik között állítólag gazdag vállalkozók, művészek, modellek is voltak, és ha nem a zalai faluban, akkor Böhönyén vagy Budapesten gyűltek össze gyógyító szeánszra?

Naponta harmincan is részt vettek a szertartáson, ahol egyéni és csoportos gyógyítás zajlott – mondta lapunknak az egyik, neve elhallgatását kérő, mesterében csalódott tanítvány. – A szeánsz végén nyolcezer forintot fizettek a betegek, de számlát soha nem kaptak. Az tíz év alatt több mint háromszáz millió forint! Már tavaly januárban világossá vált számomra, hogy Miklós a jótékony célra összegyűjtött pénzt a saját céljaira használta. A botrány akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy nemcsak a pénzekkel ügyeskedett, hanem a befolyásolható, naiv lányokat valószínűleg az ágyába vitte.”

Legalább négy nő érintett

Én négy ilyen lányról tudok, akik elismerték, hogy lefeküdtek vele, de biztos vagyok benne, hogy több nő is akad, csak ők szégyellik a történteket, és inkább hallgatnak – teszi hozzá a volt tanítvány. – Amikor feljelentést tettem, nem a bosszú vezérelt, hanem az, hogy visszakapjam tőle a pénzem, és soha többé ne csaphasson be másokat.”

A falubeliek a lapokból értesültek a nyugdíjas közgazdász körüli botrányról. Egymásnak mesélik, volt rá példa, mikor a farmernadrágot viselő Miklós megkérdezte a hívektől: mit szólnátok, ha kiderülne, hogy Jézus itt ül veletek szemben, egy farmernadrágban? Egy másik alkalommal pedig, amikor az egyik követője így köszönt el tőle: „köszönjük, hogy meghaltál értünk a kereszten!”, a férfi állítólag mosolyogva csak annyit mondott: „nincs mit!” Azt mondják, nagyon figyelt arra, hogy soha nem mondja ki magáról, hogy ő Jézus Krisztus reinkarnációja, de ha a hívei így szólították, nem tiltakozott, nem rakta helyére a dolgot.

Hogy mi? A mi Miklósunk a zalai Jézus? És híres spirituális gyógyító? – kérdez vissza a férfi szomszédja. – Én azt se tudom, mit jelent ez a spirituális izé, de ha Miklós tényleg gyógyít, hát mondhatta volna hamarabb, mert a családomban van elég baj. De kérdezzék meg inkább őt, úgy tudom, épp otthon van” – mutat a barna kerítés mögött magasodó házra, melynek kapuja előtt fekete autó áll. A kertben egy német luxusautó parkol, a csengetésre azonban senki nem nyit ajtót.

Fotó: NLCafé / Bátori Marcell

„Ő a valódi Jézus Krisztus! Ne bántsátok!”

Egy másik szomszéd szerint Miklós soha nem itt, hanem a festői szépségű jánkahegyi birtokán tartott szeánszokat. A szőlőhegy tetejére szaladó, kanyargós, szűk utcácskában parkolni lehetetlen, mindenki gyalogol, és lelassul, mire felér. A talán negyven négyzetméteres, takarosan felújított kis háznál csend és kristálytiszta levegő segíti a meditálást. A kámforrá vált zalai Jézussal nem, de egy hűséges követőjével sikerül beszélnünk. Ő az az idős férfi, aki fél éve a társaival kiplakátozta a falut. A papíron Miklós fénymásolt fotója alatt két mondat szerepelt: „Ő a valódi Jézus Krisztus! Ne bántsátok!”

Húsz éve ismerem Miklóst, mindenkit, aki támadja őt, pszichológusnak kéne megvizsgálni – fakadt ki a neve elhallgatását kérő, hűséges tanítvány. – Épp az előbb hívtam telefonon, de kiderült, két hónapja megváltozott a száma, lehet, a zaklatások miatt. Én azt tanultam tőle, hogy segítsek a rászorulókon, adakozzak, ha van miből. Elképzelni sem tudom, hogy elcsalta volna az összegyűjtött pénzt, hiszen a teskándi házán kívül semmi nincs a nevén. Ami pedig a nőket illeti, Miklós elvált, egészséges ember. Akikkel állítólag lefeküdt – de biztos vagyok benne, hogy ő ilyet nem tett –, mind elmúltak tizennyolc évesek. Úgy tudom, pont azok a lányok voltak reménytelenül szerelmesek Miklósba, akik most támadják.”

Kuruzslás miatt nyomoznak

„A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság ismeretlen elkövetővel szemben kuruzslás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást. Az ügy részleteiről a nyomozás érdekeire való tekintettel nem áll módunkban információt adni” – mondta az NLCafé érdeklődéssére Sznopek Veronika főhadnagy, a Zala megyei Rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top