nlc.hu
Aktuális
Nagyot változik a matekoktatás a magyar iskolákban

Nagyot változik a matekoktatás a magyar iskolákban

Életközeli, a gyakorlatban előforduló példák lennének ezentúl a matekórákon, kimaradna a logaritmus is a tananyagból.

A számonkérhető tananyag csökkenése, a fogalmak bemagolásának elhagyása – egyebek mellett így változna meg a matematikaoktatás az általános és középiskolákban, ha az új Nemzeti alaptanterv (NAT) szerint készülnek majd a kerettantervek – írja a Népszava. A lap a NAT-ot fejlesztő Oktatás 2030 Munkacsoport weboldalán megjelent bejegyzést idézi, amely szerint az oktatás alapja a megértés lesz a mechanikus tanulással szemben.

Az általános iskola alsó tagozatában a „cselekvő tapasztalatszerzésből” kiinduló tanulás lesz az első számú alapelv: rajzoláson és színezésen túli tárgyi tevékenységek során, például kirakva, lemérve, megtöltve szerezhetnek képet a diákok a fontos matematikai fogalmakról, a definíciók ismerete nem lesz többé követelmény. A felső tagozaton ugyancsak az életközeli, a gyakorlatban előforduló példák jelennek meg az elvont fogalmak, tételek ismerete helyett.

A NAT-fejlesztők tervei szerint középiskolában is csökken a számonkérhető tananyag mennyisége, a hangsúly a gyakorlati problémák vizsgálatára kerül át, a „túlságosan elvont ismeretek kikerülnek a minimumkövetelményekből”. Így kimarad például a logaritmus azonosságai és a logaritmikus egyenletek témaköre, a szögfüggvények általános kiterjesztése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top