„Őszintén megvallom, gyerekként soha, egyetlen percig sem gondoltam azt, hogy az anyám alkoholista. Még kiskamaszként se, pedig azért akkor már nehéz volt nem észrevenni, hogy anyámnak alkoholproblémái vannak” – kezdi a BBC-nek adott interjúját Marion, aki édesanyja függősége miatt hamar megtanulta, hogyan viselje gondját két kisebb testvérének, sőt alkalmanként még saját anyjának is.
„Sokáig egyszerűen el sem tudtam képzelni, mi történik napközben azzal a tipp-topp nővel, aki reggel kijön a zuhany alól, hogy a nap végére aztán szétfolyt sminkkel, kócos hajjal, üveges tekintettel terüljön el a kanapén” – vallja be Marion, majd hozzáteszi, már hatéves korából vannak olyan emlékei, hogy igazából nem is anyja kíséri őt haza az iskolából, hanem fordítva.
„Emlékszem, 12 éves se voltam, mikor azt játszottam, hogy én vagyok a ház biztonsági őre. Én akadályoztam meg ugyanis, hogy bevegyék magukat az otthonunkba azok a csavargók, akiket anyám szedett össze a kocsmatúrái közben.” És hogy mit csinált mindeközben Marion édesapja? „Gyakran napi 10-12 órát dolgozott, hogy eltartsa a családot. Így talán nem akkora csoda, hogy 13 évesen a mindennapi feladataim része lett, hogy elmenjek a kisebb testvéreimért: először az oviba, később pedig az iskolába is.”
Marion azt mondja, egy-két év múlva úgy érezte, a testvérei nem is a testvérei, hanem a saját gyerekei. Aztán amikor 14 éves lett, az addig megszokott élete egy csapásra darabokra hullott: rajtakapta ugyanis édesanyját, ahogy a szomszéd férfival csókolózik. „Meggyőződésem, hogy apám addig is tisztában volt azzal, hogy anyám nem hűséges, de nem vett tudomást a dologról. Azzal, hogy én kaptam rajta, átléphettem egy határt, mert apám nem sokra rá beadta a válókeresetet.”
A fiatal nő és testvérei egy ideig még édesanyjukkal éltek; egészen addig, míg egy napon a zavarodott és részeg anyuka öngyilkosságot nem kísérelt meg. „A két kisebb testvéremmel beült a kocsiba a garázsban, és járatni kezdte a motort. Csak a szerencsének és a lélekjelenlétemnek köszönhető, hogy nem történt tragédia. Miután kihúztam őket a kocsiból, azonnal értesítettem a rendőrséget is. Ez pedig olyan tett volt, amit a következő több mint 10 évben anyám szinte mindennap felemlegetett.”
Marion szerint anyja őt hibáztatta azért, ami ezután következett: azért, hogy elvették tőle a gyerekeit, hogy elvonóra kellett mennie, mindenért. „Végül 50 éves korában halt meg az alkoholizmusából származó májelégtelenség következtében. A kétéves elvonást kivéve soha nem tudott megszabadulni a függőségétől.”
„Ma már pontosan tudom, hogy a nő, akivel évekig együtt éltem, nem az igazi anyukám volt, aki egy vicces, bájos, szórakoztató és alapvetően kedves nő volt. Nem, az anyám, akivel együtt éltem, csak árnyéka volt ennek. És mégis. Szerettem. Még akkor is, amikor szívből gyűlölni akartam, akkor is szerettem” – ismeri be Marion, aki az interjúban kitért arra is, hogy az elszenvedett traumák hatására generalizált szorongásban szenved, és rendszeres pánikrohamok gyötrik.
„Bár már felnőttem, azt hiszem, míg élek, egy alkoholista gyereke leszek, aki szünet nélkül azon gondolkozik, vajon mi minden alakult volna máshogy, ha lett volna valaki, bárki, akárki, aki felismeri a bajt, és közbeavatkozik. Még időben.”
