nlc.hu
Aktuális
Megszületett az ítélet a gyermeküket halálra éheztető gyöngyösi szülők ügyében

Megszületett az ítélet a gyermeküket halálra éheztető gyöngyösi szülők ügyében

A bíróság helybenhagyta a korábbi ítéletet.

A Debreceni Ítélőtábla másodfokon helybenhagyta a korábbi ítéletet a másfél éves kislányukat halálra éheztető gyöngyösi szülők ügyében. Így az anya 18 évet, míg az apa 15 év börtönt kapott kétszeresen minősített emberölésért – írja a Bors.

A szülők a tárgyalás során végig azt állították, hogy nem érzik magukat felelősnek. Ezt az apa és az anya is megerősítette a múlt héten, amikor az utolsó szó jogán felszólaltak a bíróságon. Az anya azt is elmondta, ő úgy érzi, mindig odafigyelt arra, hogy a kislányát „rendszeresen és megfelelő módon” etesse.

Ahogyan az közismert, a szülőket azután tartóztatták le, hogy a 17 és fél hónapos kislányuk éhen halt. A kislány a beszámolók szerint csontsoványra fogyott, mindössze 3,5 kilót nyomott, amikor elhunyt. Az orvosok szerint hosszú, hónapokon át tartó szenvedés után halt éhen.

Kiemelt kép: Police.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top