Aktuális

Ezért nem kapott kitüntetést a szökött rabbal szembeszálló sofőr

A rendőrség és a túsztárgyaló szerint sem szabad ilyen esetekben ellenállni.

Miután a rendőrség elfogta a Fővárosi Törvényszékről fegyverrel megszökött rabot, az akcióban részt vevő 12 rendőrt és a törvényszéki biztonsági őrt kitüntették. Többen viszont kifogásolták, hogy nem kapott semmilyen elismerést az a mercedeses sofőr, aki szembeszállt a szökevénnyel.

A 24.hu megkérdezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy a férfi segítette vagy hátráltatta az elfogást azzal, hogy dulakodni kezdett a fegyveressel.

A rendőrség azt tanácsolja, hogy az ilyen esetekben ne álljanak ellen, mindig tanúsítsanak együttműködő magatartást. A konkrét esetben a rendőrök már közvetlenül a férfi nyomában voltak. A férfi elfogását az autó sofőrjének fellépése nem segítette elő

– válaszolta a rendőrség.

Hasonló véleményen van Végh József, aki túsztárgyalóként dolgozott nyugdíjba vonulása előtt. Szerinte az akcióban részt vevő rendőrök jogilag, szakmailag és a biztonság szempontjából is szakszerűen jártak el. A felvételek alapján viszont úgy látta, a sofőr beavatkozása nehezítette a rendőrök munkáját.

A kriminálpszichológus megjegyezte azt is, ha megjutalmazzák a férfit, az bátorítólag hatott volna a civilekre. Pedig ilyen esetekben nagyon fontos, hogy ne avatkozzanak közbe. Ha túszul ejt valakit, be kell tartani az elkövető utasításait. Se többet, se kevesebbet nem szabad tenni annál, amit kér.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése