nlc.hu
Aktuális
Inkább elvették a „dzsihadista menyasszony” állampolgárságát, csak ne menjen haza

Inkább elvették a „dzsihadista menyasszony” állampolgárságát, csak ne menjen haza

Megosztja az angolokat Shamima Begum esete. A kamaszlány négy éve szökött el az Iszlám Állam katonáihoz, most hazatérne, egy kisbabával.

Mindössze 15 éves volt Shamima Begum 2015-ben, amikor otthagyta az Egyesült Királyságot, hogy hozzámenjen az Iszlám Állam egyik katonájához. A terrorszervezetet azóta felmorzsolták, Shamima pedig egy szír menekülttáborban várja, hogy hazamehessen, és vihesse a hétvégén született kisbabáját is.

Shamima 15 évesen szökött el, most hazamenne. Fotó: Youtube

A dzsihadista menyasszony az ügyvédje szerint tisztában van azzal, hogy nem kerülheti el a felelősségre vonást, ha hazamegy. Erre azonban egyre kevesebb az esélye, mert Sajid Javid brit belügyminiszter közölte, hogy megakadályozza Begum visszatérését az Egyesült Királyságba. Első lépésként elvette Shamima állampolgárságát, így a szigetországnak már nem kötelező visszafogadnia a lányt.

A miniszter elmondta, hogy az Egyesült Királyságból több mint 900 ember utazott Szíriába vagy Irakba, és hozzátette:

Akármilyen szerepet töltöttek be az úgynevezett kalifátusban, mindannyian a terroristaszervezetet is támogatták, ezzel azt is kifejezve, hogy utálják a mi országunkat és az általunk képviselt értékeket.

Javid tovább ment, bármilyen fenyegetést hajlandó lesz megakadályozni. Hozzátette, hogy nem fognak brit katonákat feláldozni, hogy kiszabadítsanak bármilyen angolt, aki Szíriába utazott, hogy támogassa a terrorizmust.

Shamima semmit nem bánt meg

A fiatal anya egy vállrándítással elintézte a brit terroráldozatok halálát, szerinte ők az ISIS ellen folytatott háború megtorlásának áldozatai voltak.

Begum a BBC-s Quentin Sommerville-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy számít a bebörtönzésre, és még mindig szimpatizál az Iszlám Állammal. Sommerville több twitteres bejegyzésben is nyilatkozik Begumról, többek között elmondja, hogy Begum alig tanúsított megbánást az irakiak és szíriaiak millióiért, akik életét az ISIS tette tönkre.

További felháborodást keltett a Begumot képviselő ügyvéd, Tasnime Akunjee, aki a radikalizált fiatal anyát egy traumatizált, első világháborús katonával állította párhuzamba egy tévéinterjúban, mert szerinte mindketten hadizónában voltak.

Az is napvilágra került, hogy Begum Jerah-nak nevezte el újszülött fiát, ezt a történészek utalásként értelmezték Abu Ubaidah ibn al-Jarrah 7. századi iszlám hadvezérre.

Begum később azt mondta az ITV Newsnak, hogy nem érti, a belügyminiszter miért lát az ő személyében fenyegetést. „Egy tizenkilenc éves lány vagyok egy újszülött babával. Nincsenek fegyvereim, nem akarok senkinek sem ártani, még akkor sem akarnék, ha lennének fegyvereim vagy bármi másom – mondta. – Nincs bizonyítéka arra, hogy fenyegetést jelentek, csak annyi, hogy az ISIS tagja voltam.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top