Mint arról beszámoltunk, február 15-én az ítélethirdetés után egy férfi rátámadt a büntetés-végrehajtás egyik őrére, megszerezte a pisztolyát, majd megszökött a Fővárosi Törvényszékről.
A Blikk információ szerint viszont egyetlen töltény sem volt a fegyverben. A dulakodás során ugyanis az őrnek sikerült magánál tartani a két tárat, amelyben a töltények voltak.
A több mint félórás ámokfutás során a 35 éves Sz. Károly megállított egy autót, majd a sofőrt a fegyverrel kényszerítette arra, hogy segítse a menekülésében. Ekkor még sem az elítélt, sem az autós nem tudhatta, hogy a pisztolyban nincs töltény.
A szökött rab később megpróbált egy másik autóba átszállni, ám annak a sofőrje szembeszállt vele, dulakodni kezdtek a nyílt utcán, a támadó pedig többször is meghúzta a ravaszt. Ezután a rendőrök több lövéssel ártalmatlanították, majd elfogták a szökevényt.
Egy biztonsági szakértő szerint a rendőrök szakszerűen jártak el, hiszen úgy gondolták, fegyveres támadóval állnak szemben, akkor még fogalmuk sem volt arról, hogy nincs töltény a pisztolyban.