Aktuális

Nem lesz szülő 1 és szülő 2 a francia iskolákban

Módosítottak a javaslaton.

Korábban mi is megírtuk, hogy egy francia törvényjavaslat alapján az iskolai dokumentumokban ezentúl nem lett volna utalás a gyerekekért felelős jogi személyek nemére, ezért az anya és apa elnevezés helyett szülő 1 és szülő 2 elnevezést használták volna. A törvényjavaslat célja az volt, hogy az iskolai dokumentumokban is elismerjék az azonos nemű szülőket.

A javaslat heves vitákat váltott ki a francia közéletben, de a nemzetközi hírportálok is felkapták a témát. Sokan a hagyományos családmodell elleni támadást és a túltolt politikai korrektséget látták a törvényjavaslatban. Több portál egyenesen úgy prezentálta a hírt, mintha a gyerekeknek tiltanák meg, hogy apának és anyának nevezzék a szülőket, ami persze képtelenség.

A törvényjavaslatot a francia oktatási miniszter sem támogatta. Ő egészen más okokból ellenezte azonban a javaslatot: egyrészt úgy gondolta, hogy szükségtelen törvényi szinten szabályozni az iskolai űrlapok kérdését, másrészt szerinte a szülő 1szülő 2 elnevezések sem ideálisak, mert hierarchiát állítanak fel a gyerekek szülei között.

Emiatt most úgy módosítottak a javaslaton, hogy a dokumentumokon mindkét szülőnél az apa/anya elnevezés álljon, így a szülők egyenként aláhúzhatnák, hogy minek tekintik magukat – írja az Index.

A hírportál egyébként arra is emlékeztet, hogy a magyar iskolai dokumentumokon sem szerepel az apa és anya elnevezés, ehelyett szülő/gondviselőnek hívják őket.

Kiemelt kép: iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top