nlc.hu
Aktuális
Felvételi nélkül mehetne egyetemre, aki technikumot végez

Felvételi nélkül mehetne egyetemre, aki technikumot végez

De csak olyan képzést lehetne választani, ami passzol a szakirányhoz.

Felvételi nélkül juthatnának be az felsőoktatásba azok a diákok, akik elvégzik az ötéves technikumot – derült ki az Index birtokába került kormányzati előterjesztésből.

Az elképzelés szerint a szakirányuknak megfelelő felsőoktatási szakokra juthatnának be a szakmai vizsgájuk eredménye alapján. A jó eredménnyel végzett gépésztechnikus jogi egyetemre nem juthatna be, de műszaki felsőoktatási képzésre igen.

A kormány így szeretné vonzóbbá tenni az ötéves technikusi képzést, mert komoly hiány van szakmunkásokból, de szakmák tanulása nem vonzó sem a diákok, sem a szülők számára.

Ezért javasolja az előterjesztés a technikum bevezetését. Az 5 éves, érettségit is adó képzést felújított iskolákkal és tanműhelyekkel, naprakész oktatókkal, óraadó mérnökökkel szeretnék népszerűbbé tenni.

A képzés második felében a diákok vállalatoknál szereznének gyakorlatot, és munkaszerződéssel kaphatnának fizetést. Akinek nem találnak munkahelyet, az ösztöndíjra lesz jogosult. Az egykori szakmunkásképzőket átneveznék szakképző iskolává. Itt is mindenki kapna ösztöndíjat.

Az előterjesztés külön foglalkozik a hátrányos helyzetű diákokkal. Nekik orientációs évet és Dobbantó programot vezetnének be a nulladik évfolyamom, valamint műhelyiskolában tanulhatnának a harmadik évtől.

(Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top