Elnémultak a vezetéket telefonok a Baranya megyei Szentkatalinon, miután a szolgáltató egyoldalúan felmondta a lakossági szerződéseket – derült ki az RTL Klub riportjából.
A 130 lelkes zsáktelepülésen évek óta alig lehetett használni a vezetékes telefont, mivel minden negyedik házban volt vezetékes készülék, ennyit azonban nem tudott ellátni a faluba érkező egyetlen telefonkábel. A szolgáltató végül a új vezeték kiépítése helyett inkább felmondta a szerződéseket. Most két vezetékes telefon van a faluban, egy az önkormányzatnál, egy pedig a helyi telefonfülkében, utóbbit azonban nem tudják használni, mert kártyával működik, azt pedig nem árulnak a faluban.
Mindez azért probléma, mert a faluban sok idős ember él, akik eddig vezetékes telefonon tartották a kapcsolatot máshol élő gyerekeikkel. Akinek van, az most a mobiltelefonjáról próbál telefonálni, ám a mecseki faluban ez sem egyszerű feladat, alig van ugyanis térerő.
A falu panaszára a szolgáltatót megbírságolták, ez azonban a falu elszigeteltségén semmit sem változtat. Az RTL úgy tudja, hogy már elkezdték a széles sávú internet telepítését a faluban, ami megoldást jelenthetne a problémára, ám azt egyelőre nem tudni, hogy ezt mikortól használhatják majd a helyiek.