Aktuális

„Nálunk eladó a csend, és szívesen osztjuk” – riport a 19 lakosú Megyerről

Pár éve még 9 ezer fős rockfesztivál volt Magyarország egyik legkisebb lélekszámú falujában, aztán elmúlt a zaj, most bisztró nyílik. A Veszprém megyei Megyer a turizmusban látja a jövőt: a falunak hét háza kiadó, a szervezett programok közt reggeli kapálás is szerepelhet. Kórház, bolt, patika nincs a kétutcás településen, mégsem érzik rosszul magukat a lakók. Riport.
  • Megyer Veszprém megye legkisebb települése, területe: 14 hektár.
  • Legrégebbi lakosa Dani bácsi, ő 40 éve költözött oda. Miközben a fiatalok elhagyták a települést, Dani bácsi és fiai maradtak.
  • Régen volt bolt, Megyer egyik lakosa, Móni még emlékszik az üzemeltető Elza nénire. „Kis aranyos volt, bármikor mehettünk hozzá, és akár egy rántás közepette is kiszolgált bennünket.”
  • Bolt a jövőben aligha lesz, eladható portéka viszont annál inkább.
  • Megyeren összesen tizenhét épület van, némelyik magán-, némelyik önkormányzati tulajdonban. Hét közülük kiadó.
  • Ahogy a polgármester mondja: „Ez a világ központja, mert vannak fürdők a környéken, a Balaton is közel, meg a sümegi vár. Sümegen eleve minden van.”
Megyer

Fotó: Neményi Márton

„Figyelj, ez is a feladatom. Viszem a helyi lakosokat boltba, az orvoshoz Sümegre meg máshova. Amolyan falugondnok is vagyok. Megcsinálom, kérni sem kell. Nézz itt körül, micsoda nyugalom van. Én itt akarok megöregedni” – mondja Vári Dávid, Megyer 2018 decemberében megválasztott polgármestere. Azt mondja, fel akarja futtatni a falut, pedig tudja, hogy az elődjének beletört a bicskája. Ősszel önkormányzati választás, addig mindenképpen beleáll a projektbe – de mi lesz, ha nem őt választják? Marad?

Kiadó, de nem eladó!

2015 februárjában az nlc (a fél hazai sajtóval karöltve) megírta, hogy bérbe adó egy egész magyar falu. Az akkor 26 lakosú Megyer hirdetése a Jófogáson jelent meg, a link már inaktív, de van róla egy képernyőfotónk:

Pajer Kristóf polgármester akkor azt mondta az nlc-nek,  hogy a hirdetés nem vicc, de tény, hogy figyelemfelhívásnak szánta, mivel a faluban a házak többsége lakatlan. Közölte, hogy a falu egy ideje kallódott már, több ház üresen kongott, ezért egy részüket vendégházzá alakították. Hét kiadó ingatlan készült, ezeket egyben akarták kiadni, akár 46 főt is vendégül láthattak. Megyer a Balaton-felvidékhez esik közel, Pajer Kristóf szerint csodálatos kis zsákfalu. A harmadik polgármesteri megbízását töltötte, amikor 2018 szeptemberében lemondott, erről a 444 írt először: a háttérben egy fix angliai munka állt. Pajer akkor már egy ideje kint volt, hónapok óta telefonon igazgatta a falut Egly Kristóf sümegi borász segítségével – Eglynek abban is benne volt a keze, hogy ki legyen a jelenlegi polgármester.

A bérbeadós modell 2015-ben működött, de 2016-ban már kevésbé, az anyagi áttörés egyértelműen elmaradt: a házak foglaltsága évi harminc százalék körül mozgott, nyereség viszont 50 százalék felett termelődik. A Népszabadság akkori helyszíni riportjában megszólalt egy ott nyaraló család: mint kiderült, a víkendre a férfi a vadászpuskáját is magával hozta, azt mondta: „Jók a nagyvadak, ráadásul a vadászat nem is olyan drága ezen a vidéken, mint mondjuk Somogyban.” A falu új polgármestere vadász, a bérbeadós modellt továbbvinné, a vendégeket a házak kiadásán túl egy vadbisztróval is csábítaná. És ez (elvileg) még csak a kezdet.

Megyer

Fotó: Neményi Márton

Célkeresztben

Vári Dávidról áprilisban írtunk portrét, az RTL Konyhafőnök című műsorából ismert férfi szakácskönyve 17-én jelent meg. Vári továbbgondolta a komplett falu kiadását. „EU-s támogatásaink vannak, a Magyar Falu Program résztvevői vagyunk, több pályázatunk is bent van – mondja. – Jelen pillanatban az összes pályázati pénzünk durván 74 millió forintra rúg. Ez egy közfoglalkoztatási pályázat összege.” A faluból Vári márkát csinálna, tervei szerint hamarosan be is jegyzik, ez lesz a Megyer falu. „Az ibolyaszörp a legbrutálisabb. Nem tudom, szedtél-e már ibolyát, kék ibolyát, hát az olyan, mint a vatta. Súlya nincs, de összeszedtünk pár kilót így is, húsz liter szörp lett belőle. Lesznek termékeink, amiket az önkormányzaton keresztül meg lehet majd vásárolni, ezt a pénzt pedig vissza akarjuk majd forgatni a faluba. És ha ma nem jöttetek volna, akkor medvehagymát szedünk. Brutális a medvehagyma pestónk, saját mandulát, diót húzunk bele. A receptet sajnos nem árulhatom el – mondja az állát felvetve. – Van még itt a sümegi János-majorból a Ranolder kemény sajt. Az a magyar »parmedzsánó«, de az olyan brutális, hogy ihaj! Meg nagyon sok füstárut csinálunk.”

A polgármester minden reggel (mit reggel, hajnalban!) tesz egy kört a faluban, lejárjuk vele mi is, nagyjából 15 percnyi könnyed menet. Közben megállunk egy cseresznyefánál, Vári úgy véli, annak már kampec, cserébe jó lesz füstölőnek. „Ettől selymes lesz a hús íze meg a külleme” – mondja. Közben nézzük a házakat, kettőt meg is mutat, átlagos kiadó falusi ház. Emeletes ágy a gyerekeknek, franciaágy a szülőknek, tisztességes konyhák, fürdőszobák, semmi extra. Vári azt mondja, idénre már egész jól állnak a kiadással, eddig kettőtezer-hétszáz foglalt vendégéjszakát számol, ha még hétszáz összejön, megdől a rekord. Egyszerűnek hangzik, de ha belemászunk a falu életébe, már árnyaltabb a kép.

Vári Dávid (Fotó: Neményi Márton)

Töltsél légyszi, ha már iskola nincs!

Megyeren az 1930-as években három kocsma működött, iskola viszont egy sem. Ma már kocsma sincs (csak ha vendég van), óvoda legközelebb Ukkon, iskola Sümegen található. Sümegen rendelőintézet és kórház, patika és Tesco is van. De mi lenne, ha kiütne a tűz? „Akkor eloltanánk. Ha meg akkora lenne a baj, Sümegről átjönnek segíteni – mondja a falu legszélső házában élő Móni, aki 1996 óta megyeri, előtte Németországban lakott. Ő a falu mindenese, ha Vári nincs a helyén, a falu kisbuszával ő hordja a lakosokat például orvoshoz. – Takarítom a házakat, rendben tartom az utcát. Most költözött vissza a lányom, Hajni, meg a párja, az Ákos. Nehéz manapság a fiataloknak, ha a szülők nem gazdagok… márpedig én nagyon nem vagyok gazdag! De Dávid nagylelkűen felajánlott egy házat, amit jó áron bérelhetnek. Nagy szíve van, és nekem meg itt a család, ez hogy a fenébe ne lenne jó? Szóltunk neki, ő meg intézkedett.” Dávid eleve szeret intézkedni. Németországban nőtt fel, szüleivel viszont sokat jártak egy balatonakarattyai nyaralóba, ahol a család itthon élő tagjaival találkoztak. „Ismertem a magyar mentalitást eléggé – magyarázza. – A németek mindent túlbonyolítanak, itt egyszerűbben mennek a dolgok. Elég rendtartóak voltunk, aztán a kommunizmusban kicsit elfajzott ez a dolog, a rendszerváltás után pedig jött a »megoldjuk ezt« rendszere. Németországban ilyen nincs, nekem pedig már gyerekkoromban is tetszett, hogy amikor például probléma volt Akarattyán, és valamit el kellett intézni, akkor mondták, hogy »Laci bácsi, majd megoldjuk ezt.« Egy magyarországi polgármesternek márpedig dolga, hogy megoldjon dolgokat.”

Megyer

Móni (Fotó: Neményi Márton)

Megyer a Sümegi járás területén található: Bazsi, Dabronc, Gógánfa, Hetyefő, Megyer, Rigács, Sümegprága, Ukk, Zalaerdőd, Zalagyömörő és Zalameggyes Községi Önkormányzatok Képviselő-testületei 2013. január 1. napjától létrehozták a Gógánfai Közös Önkormányzati Hivatalt, melynek székhelye Gógánfán, kirendeltségei Ukkon, Dabroncon és Sümegprágán működnek. Vári Ukkra jár ügyintézni, többnyire lóval a mezőn át. „Gyorsabb így” – mondja. Móni eközben csak messziről szemléli a lovat, egyik nap odavitték neki, hogy simogassa meg, de nem kért belőle. Sokkal jobban izgatja, hogy a falunak több haszonállata lesz, hogy azoknak beállót, ólat építenek éppen, és hogy a tervek közt szerepel egy saját veteményeskert, ahol a lakók nyomott áron vehetik meg a főzéshez szükséges alapanyagokat. És nyilván a lányát is jobban izgatja mindez, aki egy 14 éves lányt, egy ötéves fiút és egy március végén született kisfiút nevel – szülés előtt költözött vissza a faluba. Az átlagéletkor így most 43 a faluban, Vári ezt 32-vel erősíti, azaz fiatalabb az átlagnál. „Tizenkilenc ember lakott itt helyben, de huszonnyolc volt papíron, aztán kipateroltunk párat, mert aki nem itt él… ne lakjanak itt csak címmel. Azok az emberek profitáljanak a faluból, akik tényleg itt élnek” – mondja. A vendégházak üzemeltetője egy szociális szövetkezet, aminek 75 százalékban az önkormányzat a tulajdonosa, Vári szerint így egyszerű kezelni.

Kérdésünkre, hogy cél-e idehozni, ideköltöztetni embereket, annyit mond, hogy ha lenne tíz eladó háza, meg is vennék. „Sokan szeretnének itt élni. Akarom is, hogy jöjjenek. Megszabták, hogy mit és hogyan lehet építeni, a stílusra gondolok. Van, akinek ez taszító, egy fiatal házaspár nem biztos, hogy parasztházra vágyik, még ha ajándékba adjuk is a telket. De van, aki kétszintest akar, de csak egyszintest lehet.” A telket ezek szerint ingyen adják, csak építési szabályokat kell betartani, és már lehet is Megyerre költözni. „Azért ehhez kell egy életfilozófia is. Nézd meg ott azt a parasztházat! Ha valaki belekezd, akkor azért vegye, hogy csak úgy magának legyen? Nem, hát akkor már valamit kezdjen is vele. Mit tud kezdeni vele? Egyértelmű, hogy meg kell csinálni a gazdaságát, ha csak kertészkedik, az is valami. Ezek óriási telkek. 2500 négyzetméter a minimum.”

Megyer

Gáborka (Fotó: Neményi Márton)

A falu Budapestről is könnyen megközelíthető, a vonat tizenegyszer áll meg, és három óra alatt leér, a hat kilométerre lévő Bóbára viszont 2 óra és 8 perc a menetidő Déli pályaudvarról. Ettől még Megyer úgy fest, mint amit elvágtak a külvilágtól, nem is könnyű elképzelni, hogy valaha kilencezer nézővel rendeztek itt rockfesztivált: a Megyer Campen például a Ganxsta Zolee és a Kartel is fellépett. „Egy-egy helyit zavart a hangos zene, de amúgy élmény volt a nyüzsgés – mondja Móni. – Kitelepültek kürtőskalácsosok meg különböző ételbódék. A Marcalban fürödtek, kialakítottak egy kis strandszerűséget, napágyakkal. Kikotortak egy részt a folyóból, raklapokat alakítottak át ülőhelyekké. Jól fogadta a rendezvényt a falu, de aztán négy éve átköltözött Ukkra. A fesztiválozók állítólag hiányolták Megyert, de nem valószínű, hogy visszakerül ide.” Sőt ha Várit kérdezzük, akkor biztos, hogy nem, a polgármester ugyanis nem a fesztiválban, hanem a gasztronómiában látja a jövőt.

Terítékre, étlapra

Vári ha teheti, kimegy vadászni. Tizennyolc éves korától a vadászat szerelmese, a főzés iránti lelkesedése is innen származik, szakácskönyve is kifejezetten a vadgasztronómiára fókuszál. Tervei szerint hamarosan nyílik egy bisztró Megyeren – a nevét nem árulja el, de annyit elmond, hogy vadételek lesznek. De ne diszkrimináljunk: mi lesz, ha jön egy vegán? „Akkor én csak annyit mondok, hogy szép a történet, amit vagy elhiszel, vagy nem” – mondja. A bisztró hetven embert tud egyszerre kiszolgálni, a konyhai személyzet megvan, ők nem a faluból érkeznek, noha Móni szerint százötven emberre bármikor lefőznek. Péntek-szombat-vasárnap lesznek nyitva, a bevételből nyer a falu. „Keveset fogok főzni, ez a szakácsok dolga, én az előkészítésben segítek – mondja Vári, akinek egyébként nincs szakács végzettsége, de hozzáteszi, jobb is így. – Horgászom is, idővel hal is lesz az étlapon. Addig tíz étel kerül rá. Őz, gímszarvas, dámszarvas, vaddisznó, muflon, a fő nagyemlősök szerepelnek majd rajta. Aztán jön a borz, az üregi nyúl, a mezei nyúl, az örvös galamb, a balkáni gerle, a tőkés réce, a szárcsa, a szalonka, a fogoly. Persze nem mind egyszerre.” Ehhez persze vadászni is kellene, amire most az építkezési projektek (a már említett tyúkól, libaól) miatt nincs idő.

Megyer

Fotó: Neményi Márton

Kot-kot-kot, gá-gá-gá

Megyer haszonállattartásra is adott be pályázatot. Amellett, hogy vágják, eladják, vagy éppen megeszik, a vendégeknek is meg tudják mutatni. „Itt vagyunk, kevesen vagyunk, de tudunk ilyet is – mondja Vári. – Nem úgy lesz Megyeren, hogy majd a multiból hozzuk a húst.” Sem a zöldséget. Beindul a termelés, Móni szerint Vári a szívén viseli a sorsukat, azt mondja, hamarosan kapnak csatornát is (most még minden háznak saját emésztője van). „Engem csak házvezetőnek hív – mondja Dávidról. – De itt azt csinál az ember, amit akar. Jókat lehet például bulizni. Vagy mondhatom az ötleteimet. Például a kertészethez vagy a házakhoz vannak is ötleteim. Ha valami újítás van, akkor Dávid megfogadja a tanácsokat. Egyesével felújítjuk majd az összes házat. Értünk mindenhez. Beszakad egy tető? Megoldjuk. Nálunk felment a párom, lebontotta és újjáépítette. Igaz, hogy sok darázzsal találkozott, de azt is megoldotta. Fellécezte, új cserepet tettünk, a párom belső szárazépítész, gipszkartonos. A szigetelés sem kihívás neki.”

Megyer

Fotó: Neményi Márton

Annyira azért nem lesz egyszerű

A falut körbejárva látható, hogy van mivel foglalkozni, de fejlesztenek is. Az egyik faluszéli házban például wellnessterület lesz szaunával, pezsgőfürdővel meg gőzkabinnal, az áramot napelemekből nyerik, a kollektorokat nemrég építették.

A házakat 30-36 ezer forint közt lehet kivenni éjszakánként, a falu még mindig inkább a csoportos kiadásban hisz, nem az egyéniben, noha Vári megjegyzi: télen jött ide művész egész hónapra, amolyan alkotói szabadságra. A tél eleve nem holtidő, disznóvágás, szilveszter miatt jönnek az emberek, az igazi szezon viszont a nyár: esküvőket is rendeztek már. Vári és Móni is megjegyezte, pikkpakk főznek csoportra, ha délután kettőkor odaszólnak, estére már terítve az asztal. „Esküvőkor pedig mindenki úgy dekorálja a falut, ahogy akarja, de persze mi is szépen kicsinosítjuk, ha kell – mondja Móni. – A kocsmarészt is kinyitjuk, ott néha én állok a pultban, besegítek a kiszolgálásba. Sokkal közvetlenebb a hangulat egy ilyen esküvőn. A zenét mindig a pár intézi, bár nyilván mi is el tudnánk intézni. De főleg őt hozzák.”

Megyer

Fotó: Neményi Márton

A faluba érkezve persze sokan meglepődnek, hogy tényleg faluba jöttek. „Volt, hogy megérkezett egy csapat és egy hölgy, hát nem is tudom, mire számított, de szegény falut kapott. Modernek a lakások, de itt nem a tévézésre megyünk rá. Egyik házban sincs tévé. A wifit be akarjuk hozatni, már megvan, csak valami csatlakozó kell, vagy mi, hogy a vendégek tudjanak wifizni. Bár az nem egy jó kikapcsolódás, ha itt is a telefonnal szórakoznak. Nekem mondjuk van mindenem: tévé, wifi, számítógép, remek zenecuccom, szóval minden. Szoktam is bulit tartani.”

Tényleg közösség?

Hát persze, hiszen a bulira a falu legtöbb lakója elmegy. Kívülről nézve Megyer összetartó, Móni is ezt mondja, egyfajta közös célnak tűnik, hogy a falut működőképessé tegyék, és ebben száz százalékban Várira bízzák magukat. A falunak persze tényleg működnie kell, ha azt akarják, hogy maradjanak az emberek, és ne néptelenedjen el teljesen. Ott van például Gáborka, Móni ötéves unokája, aki ottjártunkkor éppen nem volt óvodában, cserébe Vári kérésére a polgármesteri hivatal mögötti asztalra szervírozta a szörpöt, és amolyan idegenvezetőként ment előttünk a faluban. „Ott a két juh meg ott van a ló, de ő Dávidé. Meg van játszótér is négy hintával” – kommentálta a látnivalókat. Úgy tűnt, élvezi a felnőttek társaságát, nem jön zavarba a kérdésektől, jól elrohangál egyedül is. Sok választása persze nincsen, ha otthon van, mert rajta kívül nincs ilyen korú gyerek Megyeren. Gyakorlatilag a négy hinta, a mászókák és az egész falu Gáborka játszótere, ezenkívül még azzal a pár kutyával és macskával játszhat, amik a házak körül élnek. Portáról portára rohangálhat, kivéve a pihenőidőben, akkor az átlagosnál is súlyosabb a csend. Várival ekkor jártuk körbe a települést, még a nyilvános telefont is kipróbáltuk. Működik.

Fotó: Neményi Márton

Noha a faluban összetartanak, Móni szerint a környékről egészében ez nem mondható el. „Mindenki a saját maga dolgát intézi – mondja. – De mindenki mindenről tud. Ez így szokott lenni, ha az ember a falu egyik végén fingik, a másik felén hallják.” Na persze, egy ekkora településen ez nem nagy ügy. Az ajtókat nem zárják, a kerítések is inkább csak mutatóban vannak. Ősszel önkormányzati választás lesz. Vári persze indul, és örülne, ha lenne kihívója.
– És mi lesz, ha vesztesz? – kérdezzük.
– Továbbállok – mondja.
– Na jó, de az étteremmel mi lesz? Azt már úgy nem is éri meg üzemeltetni?
– Hát, tudod, az a jó, ha egy kézben vannak a dolgok. Ha meg nem, akkor el kell engedni.

És akkor nyilván máshol fog megöregedni.

Megyer

Fotó: Neményi Márton

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése