nlc.hu
Aktuális
Leszakadt a mennyezet Ferihegyen, megsérült egy utas

Leszakadt a mennyezet Ferihegyen, megsérült egy utas

A poggyászkiadó szalagnál egy brit férfi fejére zuhant a leszakadt álmennyezet.

Leszakadt a mennyezet a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és megsérült egy Angliából érkezett utas – tájékoztatta a Magyar Nemzetet egy utas, aki szemtanúja volt a balesetnek.

A Manchesterből induló járat március 1-jén 19.30-kor landolt Budapesten. Az álmennyezetből egy embernyi méretű rész szakadt ki, ez zuhant a szállítószalag mellett a csomagjára várakozó utasra, aki könnyebben megsérült.

Az értesülést a rendőrség is megerősítette. Közölték, hogy a 2B terminál érkezőszintjén a leszakadó álmennyezet miatt egy brit állampolgár 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Hardy Mihály, a Budapest Airport (BA) szóvivője azt mondta, a férfi saját lábán távozott a helyszínről. Hozzátette, hogy a balesetet nem a BA kezelésében lévő szerkezet okozta.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz.

(Illusztráció: Budapest Airport)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top