A folyosói plakáton Bogyó és Babóca hóembert épít, a csoportszobákban „otthon-ízű” nappali piros kanapékkal, a hálókban csíkos-pöttyös tarka lepedők, szobabicikli és plüssmackók hosszú sora. „Prostituálódott, családjában fizikailag vagy szexuálisan bántalmazott, drogos galeribe keveredett, kallódó, iskolakerülő, egészségügyi problémákkal, kötődési zavarral küzdő” – sorolja Horváth Zoltán szakmai vezető, milyen súlyos előtörténetekkel érkeznek ide a gyerekek. – Mielőtt hozzánk kerülnek, már kiemelték őket a családjukból, és átmeneti otthonban, lakásotthonban várakoznak. Jelenleg is huszonhatan várólistások, pedig sokkal jobb lenne nekik, ha rögtön ide kerülnének.”
„Nagyon bonyolult a nálunk levő lányok helyzete, így viszonylag zárt rendszerben működünk – teszi hozzá Hegedűs Mária, a gyermekotthon vezetője. – Általában két évre érkeznek a lányok, ennyi idő alatt kell intenzív hatást elérnünk azért, hogy ne essenek vissza, ha kikerülnek innen.”
Mint mondják, az érkezőket az első időkben izolálják, hogy a nap huszonnégy órájában csak olyan hatások érjék, amik lecsillapítják, megnyugtatják őket. „De ezt tartósan fenntartani nem szerencsés. Ha valaki kezelhetetlenné válik, ön- és közveszélyes, akkor vezetői utasításra, maximum egy napra a körben kipárnázott biztonsági elkülönítőbe kerül. Oldalt mosdó, zuhanyzó, gyenge világítás és ventilátor is van, a nevelő kamerán figyeli a bent lévőt. Tudnak kommunikálni, de nem túl barátságos a hely azért, hogy »hosszútávon« senki ne rendezkedjen itt be – magyarázza Hegedűs Mária. – Nyáron újították fel, mert az egyik gyerek teljesen széttépte.”
Hegedűs Mária otthonvezető (fotó: Hermann Ildi)
A ma Esztergomi Gyermekotthon néven futó intézmény a köztudatban esztergomi leánynevelő intézetként él, azon a néven, amikor még „javítóintézetes” gyerekek gyűjtőhelye volt. A Speciális Gyermekotthoni Központ, Általános Iskola és Szakiskola alá tartozik, két telephelyük, Kalocsa és Zalaegerszeg utánuk csatlakozott. Tizenhárom-tizennyolc év közötti, speciális és úgynevezett kettős szükségletű, súlyos pszichés problémákkal küzdő és/vagy szenvedélybeteg lányok kerülnek az intézménybe, amihez társulhat enyhe értelmi fogyatékosság vagy magatartászavar, SNI. Hatvannégy férőhellyel működnek, nyolc csoportban nyolc fő, belső iskolájukban általános iskolai és gimnáziumi képzés zajlik.
Aluljáró, koldulás, varázsdohány
Anett az iskolában haverkodott össze pár új gyerekkel – ahogy meséli –, és szerelmes lett az egyik fiúba, aki drogozott, így ő is kipróbálta. Biofűvel kezdte, aztán jött a „kristály, a speed, a bogyó”. Tizenhárom éves kora óta aludt az utcán, aluljárókban, elhagyatott házakban.
Koldultunk, meg elkurvultam, hogy legyen pénz drogra és kajára
– mondja. „A családom sokat szenvedett miattam, próbáltak segíteni, de nem fogadtam el. Elszöktem, sokszor hónapokig nem tudtak rólam.” Anett végül kórházba került túladagolás miatt. „Mire kijöttem, egyedül maradtam, mert a barátaim közül páran börtönbe, javítóintézetbe kerültek. Megismerkedtem egy fiúval, hozzá költöztem, de bezárt, a haverjaival prostiként futtatott, a családomról nem tudtam semmit. Megfenyegettek, hogy ha megszököm, kárt tesznek bennük. Egyszer nagyon megvertek – akkor elhatároztam, ha elkapnak, és megölnek, akkor is megszököm. Kiszaladtam, átugrottam a kerítésen egy házaspár udvarába, akik megijedtek, mert ömlött belőlem a vér. Kihívták a rendőröket, feljelentést tettem, pszichiátriára kerültem, utána ide hoztak – azóta nem drogozom. Már tudok nemet mondani, lett akaratom, önuralmam. Részben ciki, hogy ilyet csináltam, másrészt büszke vagyok rá, hogy megváltoztam.”
Sokszor letagadják, hogy használtak vénás drogot, de a karjukon szúrásnyomok vannak (Fotó: Hermann Ildi)
A tizenöt éves Juli öt hónapja van itt. „Hároméves korom óta intézetis vagyok, mert a szüleim sokat verekedtek, apukám ivott; volt, hogy késsel ment neki a terhes anyukámnak. A lakásotthon eleinte tetszett, kedves volt mindenki, de belekeveredtem egy otthonon belüli drogos társaságba. A Hősbe (Hős utca – a szerk.) járkáltunk biofűért, varázsdohányért (olyan, mint a „bio”, csak dohányszíne van – a szerk.), nekimentem a nevelőnek, csavarogtunk, plázában, kávézóban loptunk szendvicset, vizet, de soha nem kaptak el. Egyszer csoportosan meg akartunk verni egy angol nőt, de ő segíteni akart, azt mondta, befogad a házába. Úgy megsajnáltuk, hogy elsírtuk magunkat.”
Juliék végül csak néhány napig maradhattak ott, mert a nő főbérlője elküldte őket, innentől a lány aludt éjszakai villamoson, ismerősöknél és egy pizzéria raktárában is. „Először nem örültem, hogy ide kerültem, de most ez van. Alapozós vagyok, rendesen tanulok, ha kikerülök, szeretnék szakmát tanulni.”
„A segítő legfontosabb munkaeszköze a személyisége”
„Amikor megérkezik a növendék, az orvosi szobában megnézik, hány kiló, milyen külsérelmi nyomok vannak rajta, kikérdezzük, mikor fogyasztott utoljára alkoholt, kábítószert, de ennek nincs tétje – meséli Wágnerné Kiss Tünde védőnő. – Sokszor letagadják, hogy használtak vénás drogot, de a karjukon szúrásnyomok vannak, vagy azt mondják, nincs menzeszük, mert valószínűleg kismamák, holott a fehérnemű vérfoltos, de ez normális reakció, hiszen nem ismernek minket.”
Fotó: Hermann Ildi
A védőnő azt mondja, a szerhasználókkal kevesebb probléma van, mint a pszichés betegekkel, mert egy idő után kitisztulnak, a pszichés tünetek mögött viszont többnyire transzgenerációs problémák, és a magzati életben az anya által fogyasztott drog, alkohol, dohányzás állnak.
„A lányoknak alapvető szociális és személyes higiéniával kapcsolatos készségeket kell megtanítanunk, aminek legjobb módja a napi rendszeresség és a folyamatos visszajelzés, amit csak jóindulatú attitűddel lehet; a megszégyenítés, a rossz keresése nem vezet sehová – magyarázza Hegedűs Mária. – Reggel hat húszkor ébresztő, a lányok körleteznek, rendet raknak, reggeli két turnusban. Nyolc előtt eligazítás az ügyeletes tanárral, utána tanítás fél kettőig. Ebéd után érkezik a váltás, kettőkor »asztalkiülés«, amikor mindenki elmondhatja a délelőtti eseményeket. Délután tanulnak, szakkörre járnak, mint egy kollégiumban.”
Mentálhigiénés alapítványok rendszeresen tartanak itt prevenciós foglalkozásokat, volt már slamverseny, évi három ki mit tud, rajzszakkör, néptánc, színjátszó kör és hagyományőrző foglalkozás. A földszinten lévő hatalmas télikertben a gyerekek – iskolai gyakorlat keretében – szívesen elbabrálnak a muskátli, citromfű és a mini dzsungellé terebélyesedett aszparáguszok között, a szabadföldi kertben meg tavasztól szüretelnek: alma, szőlő, szilva, cseresznye megy befőttnek vagy a mélyhűtőbe, tonnaszámra szedik a cukkinit, uborkát, paradicsomot, paprikát. Az udvari medence mellé egy hipermarket felsővezetői barkácsoltak raklap-bútort – afféle csapatépítésként. A „Varázskuckó” névre keresztelt fejlesztő szobában csíkos nyugágy, zongora és szívecskés párnás franciaágy várja a gyerekeket egyéni és csoportos fejlesztésre.
A télikertben szívesen dolgoznak a gyerekek (Fotó: Hermann Ildi)
A háznak van egy belső pénze, a zseton, amit be lehet váltani „igazi” pénzre, és a legjobban teljesítő diák ajándékot vehet magának. Heti háromszor a lányok maguk készítik az uzsonnát, vacsorát, amihez hétfőnként bevásárolnak. Ez fontos tapasztalat, mert a legtöbb állami gondozott gyermek nem tud főzni, képtelen ellátni magát, hiszen mindent készen tesznek elé.
Persze ezek csak a keretek, minden azon múlik, milyen szakemberek foglalkoznak a tinikkel.
Fontosak a minták, a reakciók, de ha a mondandó nem hiteles, nem megy át az üzenet. Ezért vezetőként mindent megteszünk a kollégák kiégése ellen: felkereshetik házi pszichológusunkat, de kapunk külső segítséget is
– mondja az intézményvezető.
„Számít a nemek aránya is – teszi hozzá Horváth Zoltán. – Amióta több férfi gyermekfelügyelőt, nevelőt alkalmazunk, megnőtt a nők biztonságérzete, emellett jó hatással van a lányokra is; mivel sokan prostituáltak voltak, megtanulják, hogy ellenkező nemű ember szexuális szolgáltatás nélkül is lehet kedves, segítőkész. Egyre több cigány kollégánk is van. Roma gyerekeink tőlük jobban elfogadnak dolgokat. Kényes helyzetben sokszor olyan hangsúllyal mondanak ki egy szót, mondatot, hogy még konfliktus sem bomlik ki.”
Fontos, hogy erősítsük az önbizalmukat, hogy ne szolgáltassák ki magukat drognak, férfi partnernek – mondja Horváth Zoltán szakmai vezető
A nevelői részt ablak választja el a csoporttól. Zoltán kilenc évet dolgozott itt nevelőtanárként, és hangsúlyozza: „szinte mindig kint voltam közöttük. Legnagyobb erőforrásunk a lányokkal való közös időtöltés, mert így lehetőség van olyan érzelmi kapcsolat kialakítására, ami elősegíti a változást. Következetes, de rugalmas keretek kellenek”.
Hegedűs Mária négylépcsős rendszerüket is elmagyarázza. Ennek lényege, hogy a gyerekek teljesítmény alapján jutnak kedvezményekhez, így van kezdős, alapozós, haladós és önállós fokozat. „A kezdős visszautasít mindenféle együttműködést, ön- és közveszélyes, nem tanul, idegen tárgyat nyel, verekszik, szökni akar, ezért csak hivatalos ügyintézés miatt mehet ki felnőtt kísérettel. Az alapozós már több hónapja van itt, de még ő is csak csoportos kimenőre mehet. A haladóst kiengedjük szünetre és a városba is egy, a hierarchia csúcsán álló önállóssal. A segítő felelőssége a növendék önreflexióra tanítása, hogy az értékelésnél a megadott szempontok alapján ő is meg tudja fogalmazni, hol tart.”
Fotó: Hermann Ildi
A család öröm és baj forrása
„Hároméves koromban édesapám meghalt, utána anyukám összejött egy alkoholista férfival, miatta kerültem kilencévesen intézetbe – meséli Dia. – Kezdetben mindig hazaszöktem anyuhoz. Tavaly meghalt a mostohaapám, anya visszakaphatta volna a szülői felügyeleti jogát, egy hónapot kellett volna kibírnom, de megszöktem. Mostanra lenyugodtam, és ha innen kikerülök, tényleg anyuhoz költözöm. Apám lovász volt, hároméves korom óta lovagolok, ezért állatorvos vagy lovász szeretnék lenni.”
„Sokat szöktem, nem jártam iskolába, mert otthon párszor elfajultak a családi viták, de erről nem szeretnék beszélni – meséli Noémi, miközben megmutatja lenyűgöző, háttal álló balerinát, pár napos csecsemő sírhalmát és halálfejes homokórát ábrázoló ceruzarajzait. – Mivel trombózisra hajlamos vagyok, a családom azt hitte, szökésben nem szedem a gyógyszeremet, önveszélyes vagyok, így, miután a kórházban beállították a gyógyszereimet, ide hoztak.”
Fotó: Hermann Ildi
Januárban kimegyek, mert betöltöm a tizennyolcat, de visszajövök vizsgázni, mert nem akarom, hogy elvesszen ez az évem; dolgozni fogok, tetoválóművész szeretnék lenni.
„Nehéz a családdal való kapcsolattartás, a távolság is feszültséget okoz – magyarázza Hegedűs Mária. – Az itt eltöltött két év után az a legnagyobb siker, ha a családjukba tudjuk visszasegíteni a lányokat, de a legtöbb esetben a háttér nem megfelelő. Kapcsolattartáskor vezetői ügyelet van, mert még a család is képes gyógyszert, drogot bejuttatni, hiszen többségük benne volt a probléma kialakulásában, amiért a gyerek ide került. Ha valakit kiengednek családi kapcsolattartásra, és rémes állapotban jön vissza, oda nem engedjük ki újra, de mindig felajánljuk a szülőknek, hogy probléma esetén elmegyünk a gyermekért. Az is előfordul, hogy családlátogatáson segítik elszökni őket, mert pénzt tudnak csinálni egy szép kislányból, de az esetek többségében nyitottak az együttműködésre. Mi pedig, ha valamiért a gyermek nem mehet haza kapcsolattartásra, a földszinti vendégszobánkban szállásoljuk el a hozzátartozókat.”
Fotó: Hermann Ildi
Sikerélményben az erő
Az egyik csoportban a gyerekek arról írnak fogalmazást, miben érzik magukat tehetségesnek – sokan a táncot, éneklést írják. A másik csoportban találkozunk Vikivel, ő az intézmény legsúlyosabb állapotban lévő gyereke, középsúlyos értelmi fogyatékos. Harmadik éve van itt, mert nem tudják máshol fogadni. Rögtön kézen fog, és megmutatja a szobáját. A hercegnős ágytakarót és párnát egy nevelőtől kapta ajándékba, sötétben világító plüssmacija Elza névre hallgat. Elmeséli, hogy nemrég Dóra nénivel, a fejlesztő pedagógussal körbejárták a csoportokat, és Viki megköszönte a felé irányuló szeretetet, türelmet. „Néha szeretem, ha főzünk, de a takarítást nem – mondja. – A héten bundás kenyér volt teával, lencsefőzelék virslivel, ma meg gazdag szendvics párizsival, uborkával és paprikával.”
„Mindenkit magához mérten juttatunk sikerélményhez – magyarázza Horváth Zoltán. – Legfrissebb újításként többen kijárhatnak önkénteskedni. Legutóbb egy olyan lány ment óvodásoknak mesét olvasni, aki korábban vasszékkel verte fejbe a társát, most meg az oviból bőgve jött hazáig, hogy meg tudta csinálni. Tavaly egy évig futott Schermann Márta dokumentumfilmes drámapedagógiai projektje, aminek végeredménye két telt házas előadás lett a Trafóban. A történet egy korábban prostituáltként működő, részben intézetben felnőtt idős hölgy visszaemlékezéseiről szól, amiket a lányok elevenítettek meg, kicsit a saját történeteik, az intézetben megélt élményeik alapján – terápiás jelleggel. A szereplőknek sajnos nem lett feltétlenül jó sorsa, van, aki azóta javítóintézetbe került, de végre kimondtuk a problémát, tabusítás helyett megoldásokat kerestünk. Ha egy gyereket támogatunk, elfogadunk, szeretünk, akkor megerősödik abban, hogy tudjon nemet mondani, legyen önbizalma, és ne szolgáltassa ki magát drognak, férfi partnernek.”
„Nem tudom, mikor mondhatjuk ki, hogy valaki kikeveredett az átélt traumák okozta gödörből, de a közösségi média nekünk ilyen szempontból aranybánya, mert napi szinten látjuk a tőlünk elkerülő gyerekek életképeit – meséli Hegedűs Mária. – Az egyik volt növendékünk, akinek rendeződött az élete – dolgozik, gyereket nevel – újabban visszajár tapasztalati szakértőként, és arról mesél a csoportoknak, hogyan sikerült idáig eljutnia. Legutóbb azt mondta a lányoknak, teljesen máshogy néz már arra a támogatásra, amit tőlünk kapott. Akkor nem értékelte, de mégis abba kapaszkodott, amikor kikerült és visszaesett, így sikerült talpra állnia. Nem biztos, hogy akkor jön meg az itt töltött idő eredménye, amikor valaki elmegy innen – lehet, hogy csak egy újabb pofon után.”
