Az Eurostat felmérése szerint jelenleg 88 ezer olyan szülő van ma Magyarországon, aki a bölcsődei ellátás miatt nem dolgozik, vagy emiatt tud csak kevesebbet, pedig szívesen dolgozna többet. Ezzel egyébként nem vagyunk egyedül Európában (sőt, még valamivel jobban is állunk az EU-átlagnál), a jelenlegi munkaerő-hiányos helyzetben azonban különösen fontos befektetés lenne a bölcsődék fejlesztése – hívta fel a figyelmet a G7.
A gazdasági portál szerint bár 2010 és 2018 között 32 ezerről 48 ezerre emelkedett a bölcsődei helyek száma, a helyzet még most is távol áll az ideálistól. A KSH felmérése szerint például a települések 80 százalékában még mindig nincs bölcsőde, és több mint 70 ezer gyermek számára nem volt helyben elérhető ez az ellátás, ami arra utal, hogy nemcsak kevés a férőhely, az is gond, hogy ezek rossz helyen is vannak. Miközben valóban emelkedett a férőhelyek száma, még mindig vannak olyan teljes járások az országban, ahol egyetlen bölcsőde sincs.
A G7 emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt évek során a magánszektor növekedése volt a legszembetűnőbb. Az elmúlt 9 év során 2,3-szorosára emelkedett a férőhelyek száma a magánintézményekben. A beíratott gyermekek száma 2010 és 2018 között összesen 25 százalékkal nőtt. Az állami intézményekben azonban csak 12 százalékos volt a bővülés, míg a magán, alapítványi és egyéb intézményekben azonban 180 százalékos. 2018-ban a gyerekeknek már 16 százaléka járt nem állami bölcsődébe.