Két gondozott esetében is felmerült, hogy erőszakos támadás áldozatai lettek a korábban Topház néven ismert gödi szociális otthonban, a Gondoskodás Házában – tudta meg a 444.hu. A hírportál értesülései szerint egy lányt szexuálisan zaklattak, egy kiskorú fiút pedig megvertek az intézményben. A rendőrség mindkét esetben nyomozást indított, a gyanúsítottak pedig mindkét esetben az intézmény dolgozói.
Ez ugyanaz a gödi speciális gyermekotthon, amelyről 2017 májusában sokkoló fotók jelentek meg a sajtóban. A fényképek a Mental Disability Advocacy Centre nevű, fogyatékkal élők jogait védő szervezet jelentéséből származtak. A jelentés többek között ágyhoz kötözött, vérző, éhező, alultáplált, esetenként rácsok mögött tartott gondozottakról számolt be. A botrány kirobbanása után a gödi otthon vezetőjét pillanatok alatt felfüggesztették, az Emmi pedig azonnal rendkívüli vizsgálatot rendelt el az ügyben. Az otthon üzemeltetését 2018 júliusától végül a Máltai Szeretetszolgálat vette át. Az intézmény innentől Gondoskodás Háza néven működött.
Ezzel azonban a jelek szerint nem szűntek meg a problémák, a fentebb említett két bántalmazásos eset ugyanis ez után történt.
A 444.hu információi szerint 2018. július 23-án az intézmény egyik 36 éves férfi dolgozója bántalmazta az egyik gondozottat, egy sérült kiskorú fiút. Az esetnek több szemtanúja is volt, akik között akadt, aki brutálisnak nevezte a támadást. Az ügyben a vezetőség tett feljelentést.
Néhány hónappal később a gyanú szerint egy másik férfi dolgozó az otthon egyik elzárt tornatermében szexuálisan zaklatott egy másik gondozottat, egy sérült nagylányt. A portál szerint ebben az esetben is az intézmény tett feljelentést, de csak hetekkel azután, hogy a dolgozók jelentették az esetet a rendőrségnek. Egy forrás szerint ez azért történt így, mert az áldozatot annyira traumatizálták az események, hogy sokáig nem mert beszélni sem.
A lap megkeresésére a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette, hogy egy gödi intézményben történt könnyű testi sértés és szexuális erőszak gyanújával is feljelentést tettek, és mindkét esetben nyomozás indult. Sőt, a megvert gyerek ügyének nyomozati szakasza már lezárult, az ügy már az ügyészségen van. Ezenkívül a Máltai Szeretetszolgálat is elismerte, hogy két esetben is feljelentést tettek.
A portál szerint egyik érintett gondozó sem dolgozik már az intézményben, de a történtek miatt nagyon rossz a hangulat az otthonban. Több dolgozó is azon a véleményen van, hogy a munkaerőhiány miatt a vezetőség nem válogathatja meg, kikkel dolgozik együtt, így történhetnek ilyen és ehhez hasonló esetek.