Aktuális

„Az agya, mint egy háromévesé” – volt nevelője vallott a szekszárdi gyerekgyilkosról

K. Dániel megjárta a Debreceni Javítóintézetet, ottani nevelője szerint nem állt készen rá, hogy visszailleszkedjen a társadalomba.

K. Dánielnek három évet kellett volna töltenie a Debreceni Javítóintézetben, de egy év után elengedték. A férfi március elején brutális kegyetlenséggel megölte hatéves unokahúgát (helyszíni riportunk).

Az atv.hu megszólaltatta a gyilkos egykori nevelőjét. Nagy-Bozsoky Lajos a javítóintézet speciális csoportját vezette, K. Dániellel is ott ismerkedett meg 2016-ban, amikor áthelyezték hozzájuk a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből. K. Dániel már akkor több mint egy tucat különböző gyógyszert szedett, többször is tűt nyelt, öngyilkossággal fenyegetőzött. A nevelő szerint magának való volt a fiú, és nem nagyon tudott beilleszkedni a többiek közé. Gyakorlatilag „az agya annyira fejlett, mint egy hároméves gyereké” – mondta K. Dánielről a nevelő.

Debreceni Javítóintézet (forrás: Kanizsaújság archívuma)

Úgy nyilatkozott, hiba volt őt kiengedni egy év után, de ez a rendszer működésképtelenségére világít rá. „Általában a továbbgörgetés taktikája folyik, tehát a problémás gyerekek továbbgörgetése, hiszen addig sem az intézetnek van vele problémája” – mondta Nagy-Bozsoky.

A nevelő egyre inkább úgy érezte, kilátástalan küzdelmet vívnak a problémás fiatalkorúak megsegítéséért. Végül februárban otthagyta a javítóintézetet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top