Aktuális

Folytatódik a metrófelújítás, így változik a közlekedés Budapesten

Hamarosan elkezdődik az M3-as metró Kőbánya-Kispest és Nagyvárad tér közötti szakaszának felújítása, a feje tetejére áll minden.

A végéhez közeledik az M3-as metróvonal északi szakaszának felújítása, a déli szakasz rekonstrukciója pedig hamarosan elkezdődik, így alaposan megváltozik a közlekedés – közölte a BKK, bár pontos dátumot nem jelölt meg.

A déli szakasz felújítása során Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér metrópótló buszok járnak majd az Üllői úton. Csúcsidőben 45 másodpercenként indulnak, haladásukat buszsáv és lámpaprogram segíti.

Új buszjáratokat is indítanak: a Havanna- és Gloriett-lakótelep, Pestszentimre és Gyál, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felől közvetlen buszjáratok indulnak a Nagyvárad téri metróállomáshoz, továbbá a Szentlőrinci úti lakótelep és Pesterzsébet felől a Boráros térre.

Az Alacskai úti lakótelep, illetve Pestszentimre felől közlekedő autóbusz 254M jelzéssel meghosszabbított útvonalon szintén a Nagyvárad térig jár majd.

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, valamint a Gyömrői út és környezete közvetlen metrókapcsolatának megőrzése érdekében a 200E buszjárat útvonalát meghosszabbítják a Nagyvárad térig.

Metrópótló busz a Bajcsy-Zsilinszky úton (MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor)

Az elővárosi közösségi közlekedés is átalakul. A Volánbusz a Gyál felől a Határ út metróállomás felé közlekedő járatok közül a 84E, a 94E és a 294E buszok közlekedési rendjét úgy módosítja, hogy azok munkanapokon a hajnali óráktól kezdve egészen 8 óráig 84M, 94M, illetve 294M jelzéssel a Gyáli úton át elérik a metró ideiglenes végállomását, a Nagyvárad teret. A 89E járat változatlanul a Határ útig közlekedik.

A Soroksári úton, valamint a Nagykőrösi úton közlekedő dél-pesti elővárosi Volánbusz-járatok a reggeli csúcsidőszakban Népliget felé a Nagyvárad teret is érintik.

A Budapest-bérlettel rendelkezők a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest, illetve Ferihegy vasútállomás között közlekedő InterCity és gyorsvonatokat az egyébként szükséges felár megfizetése nélkül vehetik igénybe a fővárosi szakaszon.

Az autósokat is érintik a forgalmi változások több útszakaszon is: a többi között buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton a Nagyvárad tér és Határ út között több szakaszon, változik továbbá a forgalmi rend az Üllői úton a Nagyvárad térnél, ahol a metrópótló buszok fordulnak majd vissza.

Amikor elkezdődik az M3-as metró déli szakaszának felújítása, a metró már járni fog Újpest-központ és a Nagyvárad tér között (jelenleg a próbaüzem zajlik).

A forgalmi változásokról részletesen itt és itt (pdf) olvashatsz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top