Biztonságiaknak tűnő férfiak vertek meg egy öttagú társaságot a Gozsdu Udvarban januárban – írta pár napja az Index. A társaság egyik tagja azt mondta, a biztonságiak káromkodva küldték el őket, ők pedig elnézést kértek a részeges viselkedésükért, és elmentek.
Ennek ellenére elmondásuk szerint 4-5, majd 8-10 egyenruhát viselő, arcmelegítős, maszkos férfi jelent meg, hogy kikísérjék őket a passzázsból. Ebből lökdösődés lett, az érintettek szerint a maszkosok ütni-verni kezdték, és paprikasprével is lefújták őket.
A Gozsdu Udvar most kiadott egy közleményt az esettel kapcsolatban. Ebben azt írják, hogy a társaság tagjai annyit ittak, hogy elvesztették az önkontrollt, veszélyesek lettek a többi vendégre és a helyen dolgozókra – írja a Hvg.hu.
Mint írják, „a résztvevők közül volt olyan, aki letolta nadrágját, és nemi szervének mutogatásával zaklatta az említett hely vendégeit, agresszívan lépett fel a dolgozókkal szemben, köpködtek, és megütötték a személyzetet”.
A Gozsdu Udvar megjegyzi azt is, hogy a velük szerződésben álló biztonsági szolgálat 5 embere dolgozott aznap a passzázs bejáratainál, így nem lehetséges az az állítás, hogy 8-10 egyforma ruházatú őr volt jelen.
(Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt)