Aktuális

Magyarországon is vettek fel jeleneteket David Attenborough új sorozatához

A Mi bolygónk című, a WWF-fel közösen készült dokumentumfilm-sorozat pénteken debütál a Netflixen.

Magyarországon is vettek fel jeleneteket a világhírű brit természetfilmes, David Attenborough új sorozatához – írja a HVG.hu.

A Mi bolygónk című dokumentumfilm-sorozat a világ legnagyobb természetvédelmi szervezetével, a WWF-fel közösen készült, és célja az, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, mekkora veszélyben vannak bolygónk természeti kincsei.

A 92 éves Attenborough, ahogy legutóbbi hasonló produkciói esetében, úgy most is csak a hangját adja a sorozathoz. Az egyes részeket sekély és nyílt tengereken, a sarkvidékeken, sűrű erdőkben és dzsungelekben, sivatagokban, füves pusztákon és vizes élőhelyeken forgatták. Külön érdekesség, hogy Magyarországon is vettek fel jeleneteket.

A WWF friss kutatása szerint világszerte az emberek alig 49 százaléka van tisztában azzal, hogy a biológiai sokféleség folyamatosan csökken, és csak 39 százalékuk tudja, hogy életük a természettől és annak sokszínűségétől függ. Mindez már csak azért is drámai, mert 1970 és 2014 között, tehát kevesebb, mint egy emberélet alatt 60 százalékkal csökkentek a gerinces fajok populációi.

Kiemelt képünk illusztráció (Fotó: Netflix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top