Az emberi hanyagság és közöny emlékhelye lett a leégett fonyódi nádas

Múlt hét végén az egész ország szinte élőben nézhette végig, mire képes a tűz, ha „megfelelő” körülmények közt pusztít. Csütörtök délután  ismeretlen okokból lángra lobbant a berek Fonyód mellett, akkor még „csak” másfél kilométeres szakaszról, két-három hektárról szóltak a hírek, úgy tűnt, a tűzoltóság gyorsan megfékezi. A tüzet egy családi házból látták meg, ők értesítették a tűzoltókat. Már ekkor biztos volt, hogy a lakóházakat nem veszélyezteti, inkább az autópálya felé terjedt.

Fotó: Neményi Márton

Nem sokkal később már harminc, péntek reggelre pedig száz hektár nádas égett porrá, és csak terjedt tovább. Végül péntek este sikerült eloltani majdnem ötven tűzoltó – a teljes környékbeli állomány és minden mozgósítható önkéntes – segítségével. A füst közben beborította a környéket, még a tíz kilométerre lévő Balatonfenyvesen is érezni lehetett. Ekkor mérték fel, mekkora területről van szó. Kiderült:

háromszáz hektáron pusztult el minden.

Fotó: Neményi Márton

Tökéletes terepe volt a tűznek: a nádas száraz volt, a szél kiszámíthatatlan és változékony, csapadék sehol, a területet ráadásul autóval meg sem lehetett közelíteni, a Turul utca és az M7-es út közti szakaszt csak gyalog érték el a tűzoltók, ingoványos, hepehupás terepen. 24 órán át küzdöttek, mire szikracsapókkal és vízsugárral megfékezték a tüzet, ezt is csak úgy, hogy két oldalról vizesárok határolja a területet.

Fotó: Neményi Márton

A pusztítás óriási, és nem csak azért, mert Nagyberek – így hívják az érintett területet – európai védelem alatt áll. Az apró, alkalmi tavak körül élő nádasban ugyanis több százezer béka, teknős, vízi- és kockás sikló élt, többségüknek esélyük sem volt elmenekülni.

Fotó: Neményi Márton

Akiknek sikerült, azok Fonyódon rémisztgették a lakosságot: a kertekben, utcákon menedéket kereső hüllők miatt folyamatosan érkeztek a bejelentések, sokan megijedtek, hogy mérges kígyók szállták meg a települést. Erről persze szó sincs, a siklók

legfeljebb azért mérgesek, mert elpusztult az élőhelyük

– posztolta a közérdekű felhívást a Balatoni berkek Facebook-csoport, amelyet szintén sokan megkerestek emiatt.

Fotó: Neményi Márton

 „Hatalmas területen ég már, sajnos a legtöbb állatnak esélye sincs, szinte körbezárta az élővilágot a tűz. A látvány szó szerint sokkoló!” – írta a Civilek az Állatokért Egyesület még akkor, amikor lángolt a nádas. Aktivistáik még a tűzbe is bemerészkedtek, hogy mentsék, amit tudnak.

 Összesen egy túlélőt találtak: egy apró levelibékát.

Fotó: Neményi Márton

Jó hír nincs, az egyetlen sovány vigasz, hogy a költöző madarak még nem tértek vissza, így a madárállományt nem tizedelte meg  a tűzvész. A kérdés, mihez kezdenek majd, ha meglátják, hogy oda a megszokott nyaralóhelyük.

Fotó: Neményi Márton

Másfél-két hónap múlva már zöld lesz a terület, ez azonban nem jelenti azt, hogy már a nyáron visszatér az élet: Rózner György, az ATV Híradójának nyilatkozó szakember szerint 4-5 év, mire helyreáll a természet. A károkat egyelőre még fel sem mérték.

Fotó: Neményi Márton

Ahogy azt sem tudják, mi okozhatta a tüzet. Ugyanebben a híradóban már szándékos gyújtogatást emlegettek, de ez még csak gyanú. Az azonban több mint valószínű, hogy ezt az egészet az ember okozta, ha nem is szándékosan. A terület ugyanis, amellett hogy jelenleg az ország legszomorúbb vidéke, arról is árulkodik, hogy – tájvédelem ide vagy oda – a környékbeliek lazán használták alkalmi szemétlerakónak és bulihelynek. Tudjuk, ott jártunk, és a maguk élettelen és mozdulatlan módján is megrázó fotókat hoztunk haza.

Fotó: Neményi Márton

A leégett terület közelébe sem értünk még, amikor belebotlottunk az első szemétdombba: flakonos mérgező hulladékok, üvegek, kidobott katódcsöves tévék szegélyezték az utunkat, szóval csupa le nem bomló hulladék, amik a kommunális kukákba nem fértek bele.  A szakértők szerint egyébként okozhatták a berektüzet az eldobált, erős napsütésben nagyítóként működő üvegek.

Fotó: Neményi Márton

A Turul utca – ez Fonyód déli határa – mentén több kisebb tűz maradékát is felfedeztük, mintha itt, a nádastól egy-kétszáz méterre akartak volna megszabadulni a gyúlékony hulladéktól, tehát nem tábortüzekről volt szó. (Nem mintha az rendben lett volna.)

Fotó: Neményi Márton

A tűzvész helyszínét meglátni mellbevágó élmény. Füst már nincs, csak por, szürkeség és feketeség, amíg a szem ellát, a pusztaság látványát csak az elszenesedett fák törik meg.  A híradásokból nem derül ki, és városi embereknek nincs is a szemük előtt, hogy valójában mekkora terület háromszáz hektár. Pedig hatalmas, különösen, ha pusztításról van szó. Csak halványan látni a horizonton, hogy nagyjából hol a vége, hogy hol kezdődik az élet.

Az első, amit ezenkívül felfedezünk, az konkrétan egy olajos hordó.

Fotó: Neményi Márton

Némi  séta után szó szerint belebotlunk a kormos alkoholos üvegekből teli dombba. Ezeket a tűzoltók és a civilek szedhették össze és gyűjtötték egy helyre, nyilván azért, hogy később eltakaríthassák őket, most azonban úgy néz ki az egész, mintha akaratlanul is ezzel akarnának figyelmeztetni arra, mit okoz az emberi hanyagság és nemtörődömség. Ott a helyszínen legalábbis nehéz volt másra gondolni, mint arra, hogy ezt az egészet magunknak köszönhetjük.

Fotó: Neményi Márton

Ha közelebb hajolunk, felfedezhetjük azt is, mi maradt az élővilágból: elszenesedett csigák, felrobbant tojások mindenütt, plusz a hamu fölött tanácstalanul keringő vagy a megmaradt nádbokrokban neszező madarak. Az egyetlen, ami reményt kelt, az a hamuból kikandikáló, a tűzvészt csak azért is túlélő friss növényzet, amely itt-ott már három nappal a tragédia után is utat tört magának.

Fotó: Neményi Márton

A fonyódi hamutenger ettől nemcsak szomorú és elkeserítő, hanem megindító is: így nemcsak arról szól az egész, hogy mit  művelünk a természettel, hanem arról is, hogyan foglalja majd vissza, ami az övé, ha mi már nem leszünk.