Aktuális

Sch­muck Andor így jegyezte el fiatal barátnőjét

Nem semmi, milyen gyű­rű­vel je­gyezte el 27 évvel fiatalabb szerelmét Sch­muck Andor!

Schmuck Andor és 22 éves joghallgató barátnője, Hanák Eszter ugyan csak csak egy hónapja alkotnak egy párt, a Tisztelet Társaságának elnöke azonban máris megkérte a kezét. A 27 évvel fiatalabb egyetemista nagyon zavarban volt, de igent mondott. Az eljegyzésről ugyan mi is beszámoltunk, most azonban újabb részletek derültek ki erről a jeles eseményről.

Schmuck elárulta, mindent nagyon ügyesen megszervezett, Eszter semmit sem sejtett arról, mire is készül a szerelmes politikus. Abban az elegáns kávézóban történt az eljegyzés, ahol először találkoztak. „Mondtam Eszternek, hogy be kell ugranom valamiért, jöjjön be, mert kicsit fúj a szél. Akkor már feltűnt neki, hogy az asztal tele volt szórva rózsaszirmokkal. A zongorista elkezdte játszani az Ez történt Lellén című dalt. Egyik strófája után megmondtam Eszternek, hogy lejárt a próbaidő, és feltettem neki a nagy kérdést” – mesélte a ripost.hu-nak a Tisztelet Társaságának elnöke, aki egy különleges gyűrűvel kérte meg kedvese kezét.

Édesanyám ékszeréből készült. (…)  Annyi volt a dolgom, hogy csináltassak egy új foglalatot, és titokban megszerezzem Eszter méretét” – tette hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top