Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Aktuális

Galambkaka, pisiszag, egy részegre négy rendőr – végső(?) búcsú a Blaha Lujza tértől

Idén végre-valahára megkezdik a Budapest egyik utolsó nagy szégyenfoltjának tartott Blaha felújítását. A tér takaros lesz, a nyomor alighanem marad. Mi mindenesetre kimerítő utcafotó-galériával és történeti áttekintéssel búcsúzunk a fogalommá vált közterülettől.

Fúj, hagyjál békén, Jézusom!

Egy fiatal lány két kézzel fejti le magáról a tántorgó férfit, aki nem kéregetett, vagy ilyesmi, egyszerűen le akarta taperolni. Láthatóan nem veszi magára a visszautasítást, leül a cigicsikkekkel teledobált gazt szegélyező kövekre. Fél óra múlva nyekkenés nélkül lefordul a helyéről. Ekkor veszi észre egy – természetesen valahogy éppen a közelben hesszölő – rendőr. Egy perc múlva négy yard veszi körül a férfit, hozzá inkább nem nyúlnak, csak a nevét kérdezgetik, mindhiába.

Blaha Lujza tér

Fotó: Neményi Márton

A jelenetet legfeljebb egy-két turista szemléli összevont szemöldökkel, aztán visszamélyednek a térképbe: nehéz kisilabizálni, melyik utca honnan indul. Egyébként mindenki megy a dolgára, kivéve a galambokat, ők nem mennek sehova.

Blaha Lujza tér

Fotó: Neményi Márton

Klasszikus no-go zónának hangzik, pedig ez csak a Blaha Lujza tér egy tök átlagos, nyirkos csütörtök délelőtt. A Blaha egyébként már csak azért sem lehet no-go zóna, mert:

  • még ha nem lenne is ajánlatos erre sétálni, akkor sem lehetne megúszni, hiszen aki el akar jutni A-ból B-be Pesten, annak jó eséllyel át kell mennie a téren;
  • a Blaha egyébként, akárcsak a régi rossz hírű budapesti környékek többsége, ma már viszonylag ártalmatlan hely.

Legfeljebb koszos, büdös és szomorú.

Blaha Lujza tér

Fotó: Neményi Márton

A Blaha Lujza tér nem csak tulajdonnév/helynév, hanem köznév, absztrakt fogalom, minősítő jelzős mellékjelentésekkel, leíró nyelvészül: konnotációval. Valahogy mindenki a Blahára gondol, vagy egyenesen a Blahára hivatkozik, ha szóba hozza a nagyvárosi lét nyűgjeit: galambszar, emberszar, csikkek, szemét, kosz, aluljárólakó hajléktalanok, tarhálók, aláírásgyűjtők, részegek, drogosok, perverzek, esetenként meztelen nők. Valahogy itt csoportosulnak azok is, akik épp e jelenségek ellen küzdenek: itt rendel a csodálatos Utcajogász nevű szervezet, és itt osztanak (ha kamuindokokra hivatkozva épp be nem tiltják) ingyenebédet a civilek.

Blaha Lujza tér

Fotó: Neményi Márton

Hivatalosan ugyan a nyolcadik kerület része, valójában azonban három nagyon különböző világ határán fekszik, igazi senki földje hát. Az egyik oldalról a „csúnya” Józsefváros (a Népszínház utca kaotikus multikultija és a kis, sötét, félreeső utcák, egyébként egyre jobb kocsmákkal), a másikról a „szép”: a Palotanegyed, kézműves hamburgerezőstül, könyvtárostul, Mikszáth terestül. A Rákóczi út túlfelén meg a régi zsidó- és a mai bulinegyed, sok nagyon jó és még több nagyon rossz hellyel, balerinának öltözött brit legénybúcsúzókkal és kamudrogokat áruló kamudílerekkel. Mondom: a Blahán tényleg muszáj átmenni.

Blaha Lujza tér

Fotó: Neményi Márton

Szóval furcsa hely a Blaha, például éppen azért, mert valahogy mindenki elfogadja, hogy olyan, amilyen. Nem verik az asztalt az önkormányzatnál a környékbeliek (melyiknél is?), hogy csináljanak már végre valamit, az állam és a városvezetés pedig magától eddig (értsd: évtizedekig) nem is nagyon csinált vele semmit, akárhogy tolták a dzsentrifikációt a nyolcban, robbanhatott akármekkorát a bulinegyed a hétben, a Blaha Blaha maradt.

Blaha Lujza tér

Fotó: Neményi Márton

Legfeljebb a Kétfarkú Kutyapárt próbálkozott egy még az ő mércéjükkel mérve is vicces figyelemfelkeltő akcióval: saját stenciljükkel nem lefújták, hanem éppen hogy lemosták a mindenki megdöbbenésére eredetileg sárga térköveket. A negatív graffiti a tervek szerint komoly dilemma elé állította volna a hatalmat (mert mégis mit csináljanak a közterületi festéstől látványosan kiboruló közterületesek? koszolják vissza?), de az inkább megvárta, amíg magától megoldódik a helyzet, értsd: amíg hozzá nem szürkül a lemosott felület a környezetéhez. Így is történt.

Blaha Lujza tér

Fotó: Neményi Márton

De hagyjuk is egy kicsit a lehangoló aktualitásokat, nézzük végig inkább a Blaha történetét! Pontosabban azt a pár kevésbé ismert eseményt, amelyek emlékeztetnek arra, hogy nem volt itt mindig minden galambszaros és húgyszagú!

Blaha Lujza tér

Fotó: Neményi Márton

A Blaha azon nagyon kevés közterületek egyike, amelynek névadója még élt, amikor elnevezték: Blaha Lujza a hetvenedik születésnapjára, 1920-ban kapta a várostól, hogy saját tere lett. Amely tér mondjuk addig is az övé volt: az egyik végében (a Nemzeti Színházban) dolgozott, a másik végében (a színházzal szemben, a Rákóczi út és a körút sarkán), az EMKE székházban lakott.

Blaha Lujza tér

Fotó: Neményi Márton

Blaha meghatódottan fogadta a hírt, úgy is, hogy akkor már nem volt tagja a színháznak. Valószínűleg jobban örült az ugyanebben az évben neki megítélt életjáradéknak, arra nagyobb szüksége volt, mint a nevét viselő utcatáblákra.

Most akkor Népszínház vagy Nemzeti Színház? – kérdezi nyilván az olvasó, teljes joggal. Mindkettő: a Népszínház az akkor még külvárosnak számító téren 1875-ben épült meg, csodálatos épület volt, ki is magasodott a földszintes házak közül. 1908-ban azonban tűzveszélyesnek nyilvánították az Astoriánál működő eredeti Nemzetit, a társulat pedig egyszerűen átköltözött, Blaha Lujzástul, mindenestül. Úgy volt, hogy átmenetileg. Végül maradtak.

Blaha Lujza tér

Fotó: Neményi Márton

A ma már viccesen lerobbant, jótékonyan elfedett homlokzatú Corvin volt az ország első plázája, 1926-ban nyílt meg. A magyarok többsége ekkor láthatott először mozgólépcsőt. Ekkorra épült ki a körút is, azaz a Nemzetit leszámítva ekkor jött létre a ma ismert Blaha. Ja, az ország első plázája a város első kőmozija, az Apolló helyén épült, miután azt megvette egy nagyvállalkozó, hogy lebonthassa.

Blaha Lujza tér

Fotó: Neményi Márton

A huszadik század pusztító hatású mozzanatai a Blaha Lujza tér szempontjából, növekvő sorrendben:

  • világháborúk (a tér szinte sértetlenül megúszta),
  • az ‘56-os forradalom (tele lett golyónyomokkal, de épület nem dőlt össze, a színházat mondjuk fel kellett újítani),
  • a Sajtóház lebontása 2005-ben (ennek a helyére épült a szerencsére nem vészesen csúnya Europeum minipláza),
  • a szocreál építészet térnyerése (1966-ban alumíniummal borították be a Corvin gyönyörű art deco homlokzatát),
  • a 2-es metró építése 1965-ben (egyszerűen felrobbantották a Nemzeti Színházat).
Blaha Lujza tér

Fotó: Neményi Márton

Arra hivatkoztak, hogy az akkor 90 éves épület nem bírná a metró keltette rázkódást. Egész Budapest tiltakozott (már amennyire akkoriban tiltakozni lehetett), mégis lebontották a Népszínházat. Nem tudni, voltak-e ennek politikai okai, de a párt biztos örült, hogy egy (potenciálisan agitáló, zavart keltő) intézménnyel kevesebb van.

Blaha Lujza tér

Fotó: Neményi Márton

Híres ember szobra a Blahán:

  • Tinódi Lantos Sebestyén;

A dalnok szobrát kis liget övezte, a metróépítés idején elszállították a Népliget szélére, ott áll ma is. 

Blaha Lujza tér

Fotó: Neményi Márton

A Nemzeti Színházra ma már csak két dolog emlékeztet, a nagyjából ugyanott működő Hotel Nemzeti, meg az, hogy a Népszínház utca elején csak az átellenes oldalon (azaz a Meki oldalán) vannak házszámok. Ahol annak idején a Nemzeti bejárata volt, ott most 450 forintos gyrost lehet kapni. A Népszínház utca egyébként eredetileg Sertéskereskedő utca volt, az intézmény megnyitásával keresztelték át – mégsem indulhat egy ilyen nevű utca a város legpatinásabb színháza mellől!

Blaha Lujza tér

Fotó: Neményi Márton

A Színház eltűnése és a Corvin lefedése nagy csapás volt a térnek, ám azóta – kicsit több mint hatvan éve – tulajdonképpen minden változatlan: Budapest lehangoló, de biztos pontja a Blaha. Kíváncsian várjuk, mi lesz a nyomorral, a tarhálással és az alkohollal, ha megújul és takaros lesz – márpedig az lesz, ha hihetünk a terveknek –, ezek ugyanis biztosan nem tűnnek el, csak átszerveződnek. Azért az indiánnak öltözött, pánsípos-szintis balkáni zenészek az új Blahára is visszajárnak majd cédét árulni – valljuk be, rosszul érintené a Budapesti közérzetet, ha nem várhatnánk többé a hetes buszt relaxációs kamuetnóra.