Floridában szerdán törvényt fogadtak el arról, hogy a tanárok fegyvert viselhetnek a tanintézményekben – jelenti az MTI. A floridai képviselőház két napig tartó vita után 65:47 arányban szavazta meg a törvényt, amelyet a szenátus már a múlt héten elfogadott.
Az új jogszabály lehetővé teszi a tankerületeknek, hogy részt vegyenek egy ún. oltalmazó programban, amely fegyverekkel látja el a tanárokat. A programban önkéntesen vehetnek részt a tanárok, akiknek 144 órás kiképzés után vizsgázniuk is kell majd, hogy fegyvert kaphassanak.
A demokrata párti képviselők többsége nemmel szavazott a voksoláson, mondván: minél több a fegyver egy tanintézményben, annál nagyobb veszélynek vannak kitéve a gyerekek. A demokraták szerint az új program miatt többször előfordulhat téves fegyverhasználat, és tovább nőhet az afroamerikai diákok elleni diszkrimináció is.
A törvényt még Ron DeSantis kormányzónak is alá kell írnia – igaz, ez csupán puszta formalitás, mivel a republikánus kormányzó lelkes híve a tanárok felfegyverzésének.
Floridában a múlt év elején történt parklandi lövöldözés után erősödött meg a tanárok felfegyverzését támogatók mozgalma. 2018. február 14-én a városka egyik középiskolájának volt diákja, a 19 éves Nikolas Cruz előre kitervelt szándékkal lövöldözni kezdett, és megölt 17 embert – köztük diákokat és tanárokat. Az ámokfutásnak 17 sebesültje is volt.
Kiemelt kép: illusztráció, iStock