nlc.hu
Aktuális
Kis híján leszakadt a körhinta egy kislány alatt a gödöllői majálison

Kis híján leszakadt a körhinta egy kislány alatt a gödöllői majálison

A szervezők szerint műszaki hiba nem történt, a képek másról árulkodnak.

Az Index olvasója szerint kis híján leszakadt egy körhinta egy kislány alatt a gödöllői majálison.

Az esetről a szülők készítettek videót, amit a Facebook-bejegyzés egyik kommentjébe illesztettek be, ott lehet megnézni. Ezen az látszik, hogy egy ideig gond nélkül köröz a hinta, majd valaki hirtelen sikít, egy férfi pedig kiabálni kezd, hogy

„Állítsd meg!”

Egy kommentelő készített állófelvételt a videóból (Facebook)

Az Index olvasója egy képet is kiragadott a videóból, amelyen az látszik, hogy a kislány hintája majdnem kilencven fokban elfordult. Ez ellentmondhat a majálist szervező Művészetek Háza Gödöllő közleményének, mely szerint semmiféle meghibásodás nem történt.

– A körhinta egyik láncszeme feltehetően a működtetés hatására megbillent, mivel

a láncszemek összeakadtak.

Ennek okát a későbbiekben már megállapítani nem lehetett, ugyanis a vizsgálatkor már mindent rendben találtunk – írta Kovács Balázs ügyvezető a portálnak.

Kovács azt nem árulta el, ki az üzemeltető, csak annyit, hogy korábban is dolgoztak már együtt, és eddig nem volt ellenük kifogás. A mostani majálison ez volt az egyetlen hintája ennek a cégnek, a többi nem hozzá tartozik.

A gyermek szülei szerint

sérülés nem történt, csak ijedtség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top