nlc.hu
Aktuális

Történelemérettségi: „Átlagos felkészültséggel ez egy megterhelő feladatsor volt”

A szaktanárok szerint az idei középszintű történelemérettségi alapvetően a diákok értelmezési képességeit tette próbára – de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy könnyű lett volna.

A történelemérettségi életem egyik legbizarrabb élménye volt. Elkötelezett humánosként igyekeztem felkészülni az összes létező tételből, az egyetlen témakör, amit csak félig tanultam meg, a nyugat-európai feudalizmus volt. Mit húztam a vizsgán? Természetesen a nyugat-európai feudalizmust. Az eleje még jól ment – hűbérbirtok, nehézlovasság, vetésforgó. A vége már nehezebben; a tétel második felét már nem tudtam előző este bebiflázni, ezért amikor a késői feudalizmusról kérdeztek, akkor is a korairól beszéltem – szerencsére elég határozottan ahhoz, hogy a végén kapjak egy négyest.

Az idén érettségiző diákoknak sokkal nehezebb dolguk volt, mint nekem. A tételek között az alábbiak szerepeltek:

  • középkori uradalmak
  • Szent István uralkodása
  • a trianoni béke
  • a szovjet propaganda

„Én egy elit gimnáziumban tanítok, nálunk csupa válogatott diák tanul, de a »magyar átlagnak« azért ez egy megterhelő feladatsor volt – mondja Szabó Roland, a Szent István Gimnázium történelemtanára. – Annál is inkább, mivel a tavalyihoz képest több lexikális tudást igényelt a tételek kidolgozása.”

MTI/Czeglédi Zsolt

Szabó azt mondja, hogy ma Magyarországon alapvetően forrásközpontú szemléletmód uralkodik a történelemtanításban, ami a kompetenciákat helyezi előtérbe. „Az elmúlt években nem annyira a száraz adatokat, mint inkább a tudáselemek értelmezését és alkalmazását igyekeztünk megtanítani a diákjainknak – magyarázza. – Ez a mostani értettségi alapvetően kiváló próbája volt ezeknek a kompetenciáknak, hiszen a feladatok megoldásához a tárgyi ismeretek mellett olyan készségekre is szükség volt, mint a szövegértés, a problémamegoldó készség vagy az ok-okozati viszonyok feltárása.”

Az idei történelemérettségiben kétharmad-egyharmad arányban voltak a magyar és a világtörténelemmel foglalkozó kérdések. „Ennél az írásbelinél a magyar történelemre vonatkozó kérdések jó része is globálisan értelmezhető problémákat vetett fel – ilyen téma volt többek között a tatárjárás, a kunokkal kapcsolatos témakör, a dualizmuskori társadalom és a határon túli magyarsággal kapcsolatos tétel is – mondja Szabó Roland. – Olyan egyetemes fogalmakat feszegetett, mint a szegregáció, az asszimiláció, a nemzetiségpolitika vagy a nemzetállam fogalma – ezek mind-mind a ma is aktuális problémákhoz kapcsolódnak.”

Véleményét Lőrinc László, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke is osztja. „Az idei feladatlap alapvetően rendben volt, de azért voltak olyan feladatok is, amelyek – és ez hosszú évek óta tapasztalható tendencia – megnehezítik az érettségiző diákok dolgát: például amikor a Szovjetunió történetéhez kapcsolódó rövid esszéhez egyetlen forrásként egy munkásnőről készült festmény fotóját adták meg. Valójában hozott, kész ismeretekre építenek, kevéssé serkentenek gondolkodásra.”

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top