Aktuális

136 ezer éve kihalt madár támadt fel

A fehértorkú guvatok akkor haltak ki, amikor az aldabrai korallzátony víz alá került. Most újra hápognak.

Új életre kelt az Indiai-óceán egyik korallzátonyán élő röpképtelen madárfaj azután, hogy 136 ezer éve kihalt. A megtalált fosszíliák alapján az aldabrai fehértorkú guvat 136 ezer évvel ezelőtt halt ki, amikor az aldabrai korallzátonyon áradás volt, és az egész víz alá került. Mivel a madár nem tud repülni, nem volt hova menekülnie, több tízezer évvel ezelőtt azonban újra megjelent a világban – olvasható a Zoological Journal of the Linnean Society című tudományos lapban megjelent tanulmányban.

Forrás: Charles J. Sharp

A kutatás szerint a guvat remek példája annak a ritkán megfigyelhető jelenségnek, amikor egy faj más korban és/vagy helyszínen bukkan fel a bolygón adott esetben akkor is, ha az ősei már kipusztultak. A példányok utóbb sem növesztettek szárnyakat ragadozók hiányában, 100 ezer évvel ezelőtt pedig eljutottak odáig, hogy az evolúciós folyamatoknak köszönhetően teljesen ugyanolyanná váltak, mint kihalt őseik – írja a Sokszínű Vidék a Vice összefoglaló cikke alapján.

Ezt a jelenséget több állatnál, így a manátusznál és a tengeri teknősnél is megfigyelték, de madaraknál korábban soha. „Csak Aldabrán, az Indiai-óceán leghosszabb paleontológiai történetével rendelkező atollján állnak rendelkezésre olyan bizonyítékok, amelyek demonstrálják a tengerszint-emelkedés okozta kihalási és újranépesedési folyamatokat” – áll a tanulmányban.

A klímaváltozás miatt az óceánok vízszintje újra emelkedik, ami veszélyt jelenthet a madárfajra. Viszont semmi nem zárja ki, hogy harmadszor is felbukkanjon majd a bolygón.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top