A gyerekem iskolájában konfliktusba kerültek a diákok és a tanárok, mert a suliban hagyomány a lufieregetés ballagáskor, de a gyerekek nem akarják felengedni a héliumos lufikat az égre, mert tudják, milyen környezetszennyező szokás ez. Úgy tűnik, a jelenlegi ifjúság sokkal környezettudatosabb, és hajlandó szakítani a hagyományokkal, valamint újakat kialakítani annak érdekében, hogy egészségesebb legyen körülöttük a természet.
Ám hiába citálják a tizennégy éves gyerekek az olyan cikkeket, melyekben értelmesen leírják, hogy a rengeteg lufi egyszer csak kipukkad, a benne lévő hélium kiszabadul, a lufi anyaga pedig műanyag, ami nem bomlik le, sőt ha mégis környezetbarát anyaga lenne, akkor sem tudna lebomlani, mert jóval előtte beleakad egy madár, vagy lenyel belőle egy darabot egy teknős, és megfullad.
Színes illúziók (Profimedia)
Természetesen nem az a harminc lufi fogja a világot romba dönteni, amit a kettes számú általános iskola nyolcadikosai felengednek a levegőbe, hanem az a hárommillió, amit fesztiváloktól kezdve az esküvőkig mindenhol előszeretettel eresztenek fel az emberek csak azért, mert hagyomány, szokás, és mert jól néz ki, és mind állhatunk a repülő lufik alatt könnybe lábadt szemmel, merengve az élet mulandóságán.
Ha így folytatjuk, el is fog múlni hamarosan minden élet, az biztos.
Mert minden mindennel összefügg. Te csak egy lufit engedsz fel a levegőbe a ballagáson, a másik csak a húsz méterre lévő közértig megy autóval, a harmadik csak egy darab műanyag zacskót dobott el az utcán. És valahogy nem áll össze a fejekben, hogy az, hogy tavasszal konkrétan „szép” novemberünk van, az bizony ezeknek az embereknek, vagyis saját magunknak köszönhető.
Nem egyedül, hanem sok milliárdan élünk a bolygón, és ha ennek csak a fele eldob egy darab műanyagot az utcán, vagy telepöfögi feleslegesen a levegőt kipufogógázzal, netán elereszti azt a fránya lufit hagyományból, akkor az máris milliárdnyi szennyezést jelent. Saját magunk alatt ássuk a gödröt, egyenként vagyunk felelősek a kialakult klímaváltozásért is.
A mai Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap épp arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy már nyakunkon a katasztrófa, nem ülhetünk ölbe tett kézzel, felelőtlenül hajigálva a zacskókat és eregetve a kipufogógázt meg a lufikat.
James Lovelock, a bioszféra és a geoszféra kölcsönhatásainak neves szakértője, a Gaia-hipotézis megalkotója már 1992-ben arra figyelmeztetett, hogy a globális felmelegedésre elsősorban nem az egyre melegedő éghajlat fog bizonyítékul szolgálni, hanem a rendkívüli időjárási jelenségek gyakoribbá válása. Öt év elteltével ezt már minden kétséget kizáróan tapasztalni fogjuk – mondta akkor. És tapasztaljuk is. A múlt század közepe óta az addigi átlagos hőmérséklet-változásokhoz képest az eltérés egyre nő.
Itt az ideje megijedni és cselekedni!
A rendkívüli időjárási jelenségek máris itt vannak, szó szerint a bőrünkön érezzük ezt, amikor kilépünk májusban az 5 fokos reggelbe, és nyakunkba zúdul a havas eső. Az akciónap nem a világvégével akar riogatni, hanem fel akarja hívni a figyelmet arra, hogy most már ideje lenni megijedni úgy igazán, és az egyén szintjén tenni azért, hogy ne rohanjunk a vesztünkbe, hiszen arra úgysincs ráhatásunk, hogy a politikusok milyen egyezményeket írnak alá, és mit nem tartanak be azután.
Az IPCC (The Intergovernmental Panel on Climate Change) jelentése szerint tizenkét jó évünk van még, utána, ha ugyanígy megy minden tovább, elkezdődik világszerte az éhínség, nem lesz elég víz, elkezdenek terjedni a trópusi betegségek, elsavasodnak a tengerek, más szóval beköszönt a világméretű katasztrófa, és százmilliók élete sodródik veszélybe. Erről beszélt Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató is a 24.hu-nak adott interjújában:
2025-re a melegedés következtében ide is elérnek majd olyan egzotikus betegségek, mint a nyugat-nílusi láz vagy a malária, az allergiások száma pedig már most soha nem látott magasságokba emelkedett. Egyre több a Lyme-kór, amit a kullancsok terjesztenek az erdőkben, arról nem is beszélve, hogy a poloskainváziót is jórészt a klímaváltozásnak köszönhetjük. […] Az éghajlatváltozás csak a tünete egy sokkal mélyebb problémának: a túlfogyasztásnak, annak, hogy tovább nyújtózkodunk, mint a takarónk ér, vagyis jobban kihasználjuk a Földet, mint amennyit az hosszú távon, fenntarthatóan adni tud.
Mi kell még, hogy felébredjünk, mi kellene ahhoz, hogy ne apátiába süppedve gázosítsuk el a légkört az autókkal, eregessük a lufikat és dobáljuk a tengerbe a műanyag zacskókat (lehetőleg olajba mártva)? Igazán nem lenne olyan nehéz, ma már rengeteg lehetőségünk van tudatosan élni, védve a környezetünket.
Ott kezdődik, hogy a szelektív szemétgyűjtést nem úri hóbortnak kezeljük, hanem természetes módon külön kukába rakjuk a műanyagot, üveget és papírt. És mondjuk elsétálunk az oviba a gyerekkel reggel ahelyett, hogy autóba ülnénk. Nem veszünk még egy zacskót a boltban, hanem viszünk magunkkal textilszatyrot a napi kenyérhez. Meg nem eresztjük fel százával, ezrével a lufikat az égbe ballagáskor. Felelősek vagyunk mindannyian, egytől egyig ebben a pillanatban azért az időjárásért, amiért épp ma reggel pufogtunk magunkban. Rajtunk múlik az is, hogy valahogy élhetőbbé tegyük a bolygónkat.
