Csernobil: több ezren haltak meg, hogy te és a gyereked élhessetek
Fotó: HBO
Hiába mondja nekem Andersen Dávid, hogy egy csernobili egynapos látogatás körülbelül egy mellkasröntgen sugárterhelésével egyenlő, tudjátok, ki menne „a Zónába”… Én értem, hogy „kilépéskor kétszer is ellenőrzik a távozókat, hogy nem maradtak-e a ruhájukon, hajukon sugárzó részecskék, az autókat ugyanígy ellenőrzik, és ha szükséges, megtisztítják”, de én inkább itthon maradnék. Egy ember már biztosan lenne velem: Perger András, a Greenpeace szakértője, aki így fogalmazott egy beszélgetésen: „én még nem voltam, nem is megyek soha, és nem is javasolnám senkinek”. A mondat abból az alkalomból hangzott el, hogy az HBO bemutatott egy ötrészes sorozatot, amelynek készítői nem kevesebbre vállalkoznak, mint hogy a lehető legélethűbben, a tényekhez ragaszkodva, minimális dramatizálással bemutassák, mi történt az atomerőműben 1986. április 26-a hajnalán és a következő napokban. Borzalmas dolgok – az utóhatásokról nem beszélve.
„Ha fel akarták volna robbantani, nehezebben sikerült volna, mint így, véletlenül” – fogalmaz Perger András. Neményi Márton ír a 20. század egyik legnagyobb tragédiájának okairól, arról, hogy a hivatalos huszonnyolc helyett valójában hányan halhattak meg a baleset miatt, hogy hány abortuszt rendeltek el, hányan lettek öngyilkosok vagy épp depressziósok, hogyan zajlott a kitelepítés, és milyen büntetést kapott a magyar rádiós, aki beolvasta a hírt – három nappal a katasztrófa után.
Ahogy a helyszíni túra, úgy a sorozat is emlékeztető lehet arra nézve, hogy ha az emberi butaság, törtetés és szervilizmus egyesül, annak évtizedekre, ha nem évszázadokra szóló tragikus következményei lehetnek. Azt hiszem, mégsem mindenki veszi komolyan: „Sokan azért haltak meg az utómunkálatokban, mert semmibe vették a védőfelszerelést, és a védőételeket és -italokat sem fogyasztották el. Ismerek személyesen olyan kőművest, aki a betonszarkofágnál dolgozott, és a mai napig él. Egészségesen. Ő felvette a védőfelszerelést és a védőitalt is megitta. A félcsupaszon, félrészegen söröző kőművesek meg már nem élnek…” – írja egy kommentelő.
„Recseg-ropog a rendszer, de még visszük a hátunkon” – Hétvége a sürgősségi ügyeleten
Mentők érkeznek egy beteggel a Péterfy Sándor Utcai Kórházhoz – MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Múlt hétvégén Budapesten eléggé bajban voltak a mentősök, hiszen két kórházunk is lemondta a sürgősségi ügyeletet leterheltség, orvoshiány (vagy mindkettő) miatt. Megnéztük közelebbről, milyen állapotok uralkodnak jelenleg azokban a fővárosi intézményekben, ahol épp működik az ügyelet (vagyis ahova a friss baleseteseket szállítják akár a mentők, akár a rokonok). Azt tapasztaltuk, hogy egészen türelmes (vagy inkább beletörődő) mindenki. Amikor kolléganőm, Szekeres Mónika ott járt, egész jó tempóban zajlott az ellátás. Ennek azonban ára van: az egészségügyi dolgozók kimerültek, és olykor az embernek az az érzése, hogy ha a várakozó hozzátartozók nem segítenék egymást, már nem ilyen lenne a kép.
„Szerencsére az utóbbi években sem páciensként, sem kísérőként nem kellett hasonló intézményben lennem. Így valós képet kaphattunk a jelen helyzetről. Tiszteletem azon orvosok, mentősök, ápolók, recepciósok… részére, akik a »recsegő-ropogó« rendszert az összeomlás előtt munkájukkal még fenntartják” – írja Álcás nevű olvasónk.
Mit keres egy feminista a sugar daddy oldalon?
fotó: istock
Az, hogy mire épül egy kapcsolat, milyen (remélhetően) kölcsönös előnyök tartják egyensúlyban, sokféle lehet. Adódhatnak érzelmi, praktikus és anyagi érdekek egyaránt – ha kimondjuk, ha nem. A többség szerint nyíltan pénzt vinni egy kapcsolatba elítélendő, mások azt mondják: így legalább minden tiszta. Bella ennek ellenére csak álnéven mert mesélni az nlc-nek arról, hogy pénzt kér férfiaktól randevúkért – noha nem tartja magát prostituáltnak vagy szebb szóval mondva szexmunkásnak. Regisztrált a vonatkozó partnerkereső oldalon, és most elégedett: úgy érzi, nem hiába fektet be a jó megjelenésébe. De talán az is érdekes, hogy milyen kapcsolati előzmények után döntött így, negyvenévesen…
A cikk megosztotta a kommentelőket, akik összességében egészen megértőek voltak, legalábbis nem a „lekurvázás” dominált. „Nem azzal van a baj, ha valaki szereti a szexet és a pénzt, és ezt össze is köti. Felnőtt nő, ez az ő döntése. De a sorok között nekem nagyon ott lapul a csalódottság és a magány” – írja dada. Porthos eggyel kritikusabb: „Feminista vagyok, igen, én döntöm el, kivel szeretnék, mit szeretnék, mikor szeretnék, és hogy mennyivel szálljon be az estébe, az előkészületekbe, hogy az emlékezetes legyen. Nekem.” – Ettől még nem vagy feminista, csak egy önző, hülye p*csa” – véleményez. „Jól teszi. Ne is adja alább!” – mondja Rockercicc. Részünkről még csak nem is szeretnénk igazságot tenni, de örülünk, hogy Szonja megírta ezt a beszélgetést.
Miért ne maradhatna otthon az apa a gyerekkel?
Egy baromi fontos videó, ami jól zanzásít sokféle genderkérdést anélkül, hogy genderkérdésről beszélne. Csak természetesen gondolkodó szülők kézenfekvő mondatai, lazán előadva. Mert pont ilyen logikus és egyszerű az egész: kinek mi klappol épp a tennivalókból, azt csinálja, nem értelmetlen és ködös elvek, hanem a praktikum mentén, családi össz-szempontok alapján. Az itt mutatott kép végre hasonlít a valóságra (mármint annak a normális részére), és megfogalmaz olyan létező férfiigényeket is, amikről nem szokás beszélni – például az olyan interjúkban, ahol a férfiakat nem kérdezik meg: „Hogyan tudod összeegyeztetni a karriert az apasággal?”
Nekünk nagyon tetszett ez az anyag, persze sok kommentelőnk bőven talált rajta vitatkoznivalót ilyesmi mondatokkal: „A férfiasságában kérdőjeleződik meg egy gyeden lévő apuka.” A többség szerencsére hisz az egyenlő családi teherviselésben és a szabad választás jogában. És jó esetben olyan emberek alapítanak közösen családot, akik ebben az egész kérdéskörben hasonló elveket – akár ilyet, akár olyat – vallanak, akkor nincsen gond.
Még mindig azoknak van a (bizonyos szempontból) könnyebb dolguk, ahol ilyen egyszerű a képlet: anya, apa, gyerekek. Mert együtt élni vagy párkapcsolatban lenni, sokféleképpen lehet, például külön lakásban is, vagy az ellenkezője: együtt az anyósékkal… Mindegyik formáról írtunk a héten, Szekeres Mónika a látogató kapcsolatokról, Fülöp Erika pedig a rémálom verzióról – legalábbis az egyik megszólaló szerint. Volt véleményetek is bőven: Rockercicc szerint a külön élés ideális kapcsolat, mert „nincs benne semmi kényszer, valószínűleg nem is laposodik el olyan könnyen, mint a hagyományos. Az egyetlen probléma, hogy kevesen engedhetik meg maguknak. Sokan kényszerülnek együtt élni valakivel, anyagi megfontolásból.”
„Nem tartom egészségesnek, mikor ennyire belefolynak egymás életébe a családtagok. Nekem épp elég, ha két-három havonta találkozunk az ősökkel, van telefon, van skype, ha gáz van, vagy öröm van, úgyis rögtön keressük egymást” – ez cukipicicica véleménye a szó szerint túl közeli rokoni kapcsolatokról.
Kata Kosztolányi még egyértelműbben fogalmaz: „Nem! Soha! Nincs az a pénz, inkább a híd alatt!”
Örüljünk, hogy vége – Trónok harca, évadkritika
Emilia Clarke a Trónok harca 8. évadában (Fotó: Profimedia, Landmark)
„Érezték, hogy mi a felesleg és mi fontos, a tudásuknak hála a regényekkel egyenértékű produkciót adtak nekünk hat évadon keresztül. Minden esélyük megvolt arra, hogy mennybe menjenek, ajándéknak pedig megkapták, hogy legközelebb Star Wars-filmeket rendezhetnek. Csakhogy nagyjából két évad alatt sikerült lerombolniuk mindent, amit korábban felépítettek” – a rendezői munka értékelésével kezdi TóCsa a nagy Trónok harca-cikkét, amit szerintem a legtöbb rajongó olyan végtelenül tudna folytatni, amilyen a sorozat szerencsére nem lett. Na de hova tűnt a kávéspohár?!
A bekékült Will Smith sem tudja elrontani az élőszereplős Aladdint
Mena Massoud és Will Smith (Fotó: Profimedia, Hollywood Archive)
Mióta megtudtuk, hogy a kilencvenes évek egyik kedvenc Disney-rajzfilmjét újraforgatják, a következő kérdések merültek fel (minimum):
- Miért Guy Ritchie rendezi?
- Tele lesz-e az arab világot érintő sztereotípiákkal?
- Fehér bőrű szereplők (vagy világosabb bőrű nem fehérek) játsszák-e majd a keleti karaktereket csak azért, hogy mindenféle vélt elvárásoknak megfeleljenek?
- A főszereplő nő vajon elesett lesz-e, és csak a férfiak általi megmentésére vár (mint egy sor rajzfilmben), vagy ennél többet is láthatunk tőle (mint egyre több rajzfilmben)?
- Jó-e a film attól, hogy remake?
- Jó-e a film mindentől függetlenül?
TóCsa természetesen az összes kérdést megválaszolja, és a végén szerintem venni fogtok pár mozijegyet – főleg, ha van gyereketek.
Olykor az olvasók között is akadnak szakértők, Pintér Miklós például szinte önálló filmkritikát rittyentett a hozzászólásából, igaz, az alapállítása ez volt: „Szerintem nem egy filmet néztünk a cikk írójával.”
Kenjem? Ne kenjem? Arcra való fényvédőket teszteltünk
Amikor szerkesztő kollégám azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy használok-e fényvédő krémet az arcomra, hirtelen meg sem tudtam mondani. Így valószínűleg nem. Merthogy igen, használok krémet az arcomra, meg használok napkrémet is, de akkor… mi van? Nyilván ez egy külön termék lehet – na, úristen, még jó, hogy nem én készítem a Beauty rovatot. Úgyhogy nekem ez a cikk csak újat tudott mondani, de ti biztos, hogy tájékozottabbak vagytok. Mindenesetre, ha választanotok kéne fényvédő és fényvédő között, ez az összeállítás tényleg segít.
