Aktuális

Százezreket érhetnek a jó jegyek a felsőoktatásban

Általában 3-as, 4-es jegyek kellenek ahhoz, hogy valaki kapjon pénzt. De vannak kivételek.

Akár havi százezer forintot is „kereshetnek” a hallgatók a magyar felsőoktatásban, ha szorgalmasan tanulnak, a tanulmányi ösztöndíjak ugyanis egyes intézményekben elérik a 300-500 ezer forintot félévenként – olvasható a Magyar Nemzet azzal kapcsolatban készült  körképében, hogy több mint 11 év után februárban 119 ezer forintról 128.500 forintra emelkedett, 2020-ban pedig 166 ezerre nő a hallgatók után járó állami támogatás.

Az Eszterházy Károly Egyetemen a kiemelt tanulmányi ösztöndíj százezer forintos havi juttatás, így félévente félmillió forint támogatásban részesülhet minden alapszakon az az egy fő nappali tagozatos hallgató, aki a legjobb tanulmányi teljesítményt éri el, feltéve, hogy az ösztöndíjindexének értéke legalább 4,5 – írja a lap, hozzátéve, hogy az intézmények többségében számba veszik, hogy a diák hány tantárgyat vett fel, azok milyen kreditértékűek, és hány kreditet sikerült teljesíteni.

Általánosságban elmondható, hogy hármas-négyes jegyek kellenek ahhoz, hogy valaki pénzt kapjon, de vannak kivételek: a Széchenyi István Egyetemen vagy a Debreceni Egyetem több karán a 2018-as felvételi tájékoztató szerint kettes átlag elég volt, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) közgazdászhallgatóinak azonban 4,65 felett kellett teljesíteniük, hogy kapjanak ösztöndíjat.

A PTE-n az Egészségtudományi Karon (ETK) kínálták tavaly a legmagasabb összegeket, a legjobbaknak akár 350 ezer forintot egy félévre. Ugyancsak az egészségtudományi terület tanulói járhattak a legjobban a Semmelweis Egyetemen (SE) is. A 2018-as felvételi tájékoztatóban megjelent legmagasabb összeget, csaknem 400 ezer forintot szemeszterenként, egy hallgató kapott.

Bőkezű a Pannon Egyetem is, de nagy a szórás, míg a Gazdaságtudományi Kar hallgatói 3,5-es átlag felett szemeszterenként 55 ezertől 125 ezer forintig terjedő ösztöndíjat kaphattak, a Műszaki Informatikai Karon 40 és 300 ezer forint között mozgott tavaly a juttatás, és már a 3-as átlagért is járt némi pénz.

(MTI)

(Kiemelt kép: iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top